Fejős Éva nem sietteti a szülést

Három hét, és a kezében tarthatja a kisbabáját. Ábrándozik arról, hogy milyen lesz az első találkozás?

Biztosan nagyon jó lesz! Nem tudok erre okosakat mondani, várom a percet, de valójában azt is nagyon szeretem, hogy még itt van bent a pocakomban. Összhangban vagyunk, és nem sürgetem az időt. Szeretném kiélvezni a babavárás minden pillanatát.

Kislány vagy kisfiú érkezik önökhöz?

Kislány.

Nem titok, hogy negyvenkilenc éves. Jól viseli a várandósságot?

Igen. Annyian megkérdezik ezt tőlem nap mint nap, hogy lehet, azt illene mondani, hogy kicsit rosszul vagyok, ám erről szó sincs. Fizikailag és lelkileg is rendben vagyok!

Kitartó és erős. Ezek a jelzők jutnak eszembe önről első körben. Megharcolt az anyaságért, sikeres írónő, kiadót alapított, saját magazint indított.

Soha nem éreztem úgy, hogy ha valami nem sikerült elsőre, attól elkeserednék, hanem mentem tovább. Inkább úgy fogtam fel, ez csak a bevezetés, lesz ettől jobb, és leszek sikeresebb. És ez sok mindenben így is történt! Persze, vannak még beteljesületlen álmaim, de talán majd azok valóra váltásának is eljön az ideje. Született optimista vagyok. Mindig a jóban bízom, az akadályok nem szegik a kedvemet. Ha úgy gondolom, hogy a kitűzött cél nagyon fontos, és nem tudnék élni nélküle, akkor oda csoportosítom az energiáimat.

Ilyen volt az anyaság is?

Mindig tudtam, hogy lesz babám, csak azt nem, hogy mikor. Negyvenéves koromig azonban nem volt bennem hiányérzet. Próbálkozásaink után végül másfél évig jártam vizsgálatokra, mire kiderült, miért nem jön a baba. Műteni kellett a petevezetékemet és a pajzsmirigyemet is kezelték. Ha ezek után sem jött volna össze a terhesség, akkor folytattuk volna a párommal a további kezelések irányába. Erre azonban szerencsére már nem került sor.

És az írói, üzletasszonyi sikerek?

Ehhez a körülmények is hozzájárultak. A könyvkiadó alapítása a saját lábra állás jele volt. 2013-ban hoztam létre, és ha csak a saját könyveimet adom ki, nem lett volna mitől félnem, de külföldi szerzők könyveit is lefordíttattam, ami merész dolog volt, és bevallom, nem is mindig jött be. A volt kiadómmal nem volt szép az elválásunk, nehéz helyzetbe hozott, és ráébredtem, nem akarok mástól függeni, szerzőként más istállóba tartozni. Addigra már abból a magazinszerkesztőségből is eljöttem, ahol jó dolgom volt, csak több szabadságra vágytam.

Talán ez volt a kulcsszó számomra: szabadság. Gyerekkoromban arra vágytam, hogy ne kelljen úgy dolgoznom, ahogy a szüleimnek, munkaidőben. Szerencsére nem is kell, magam osztom be az időmet. A kiadó néha nagyon jól megy, máskor rosszabbul, de ez a magyar vállalkozásokra általánosan igaz. A magazin sok éves álmom volt. 2012-ben az egyik könyvemben már írtam arról, hogy szeretném. Végül négy év kellett a megvalósításához. Nem voltam biztos benne, hogy működni fog, most azt mondom, a második szám talán már nyereséget is fog hozni. Ez számomra új kihívás.

Mekkora csapattal dolgozik?

Egy főállású munkatársam van, Papp Diána, a főszerkesztőnk, a többiek külsős munkatársak. Diával ketten találjuk ki a cikkek témáját. Olyan témákat választunk, amelyek közel állnak hozzám, és valószínűleg az olvasóimat is érdeklik. Újságíróként úgy működöm, hogy a határidő a legjobb múzsám. Na, ki volt, aki utolsónak adta le az anyagokat a magazinba? Természetesen én.

Hogyan készülnek a regényei?

A regényírás a mindennapjaim része. Általában a kanapén, ölemben a laptoppal ülök, és írok. Akkor is, ha nem jön az ihlet, maximum később kitörlöm a megírt oldalakat.

Azt nem tudom, a baba mellett hogyan tudok majd haladni, de az újságíró barátnőim megnyugtattak, lehet írni gyerek mellett. A nyári regényemet mindenképp szeretném befejezni, és talán annyi mázlim van, hogy alapvetően kevés az alvásigényem.

Nehéz elismert írónővé válni hazánkban?

Nagyon, bár én nem éltem meg nehézségként, szórakoztató volt az utam. Viszont húsz évembe telt, mire sikerült. Előfordult, hogy csődbe ment a kiadó, mellyel szerződtem vagy nem kapott elég reklámot a könyvem, kis példányszámban nyomták ki stb. Sokan türelmetlenek, feladják, persze, vannak szerencsések, akik két-három év alatt befutnak. Én utólag örülök, amiért nem az első, megírt könyveim jelentek meg, és nem azokból ismertek meg az olvasóim. Ha elutasítottak vagy más gond adódott, nem ugyanazzal a kézirattal házaltam, inkább írtam egy újat, ezáltal sokat fejlődtem. Nekem ez volt az utam.

Arra is rájöttem, hogy nem az első vagy a második könyv dönt a sikerességről, hanem többnyire a harmadik. Általában ott dől el, hogy lehet-e hosszú távon siker vagy elpártolnak a szerzőtől az olvasók. Szerencsére úgy látom, a magyar szerzők olvasmányos műveire mindig van igény a hazai könyvpiacon.

Mi változott az életében azóta, hogy várandós?

Alapjaiban véve úgy élem az életem, ahogy előtte. A párom nemrég mondta, hogy nagyon meglepte, amiért zokszó nélkül viselem a terhességet, nincs panaszom és aktív vagyok. Mindig nagyon figyel rám, nem akartam extrafigyelmet tőle a várandósággal, nekem jó volt, ahogy addig éltünk, de jólesik a figyelmessége.

Dolgozom, amennyit bírok, óvatosságból azonban a sporttól eltiltottak az orvosaim, dr. Konc János és dr. Lintner Ferenc. Kedvencem a futás és a spinning volt, de ezeket most nem csinálhatom, viszont igyekszem sokat sétálni a kutyákkal. Már gondolatban tervezgetem, ha megszületik a baba, eljárok újra spinningelni. Nekem nagyon fontos a testmozgás és az, hogy jó karban legyek. Az étkezésemre mindig is odafigyeltem. Sokszor eszem anyukámnál, aki nagyon jól főz, és elsősorban reformkajákat készít. Szeretem a zöldségeket, a gyümölcsöket kevésbé, ahogy a sült krumplit sem, és kenyérmániás sem vagyok. Jól érzem magam, várom a babát és elégedett vagyok az éle­temmel.

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!