Könnyek közt búcsúzott a Macskáktól Détár Enikő, aki még mindig fel tudja dobni a lábát a feje fölé. A nézők nem is értették, hogy a bomba formában lévő színésznő miért döntött így.
Forrás: Móricz István
Détár Enikő főiskolás volt, amikor 1983-ban bemutatta a Madách Színház a Macskák című musicalt. Két és fél évre rá szerepet kapott benne, főiskolásként. Azóta eltelt 32 év, és a színésznő úgy döntött, az 53. születésnapján utoljára lép fel a legendás darabban, Bombalurina szerepében.
– Az osztálytársammal, Laklóth Aladárral, aki képzett táncos volt, kerültem be a darabba – idézi fel a kezdeteket Enikő. – Egy hét alatt kellett megtanulnom a koreográfiát, eleinte még többször szembe táncoltam a csapattal. Azért állhattam be, mert Szilvási Annamária és Tóth Enikő babát várt. Tulajdonképpen az ő gyermekeiknek köszönhetem, hogy részese lehettem ennek a szuper produkciónak, és annak, hogy Szirtes tanár úr tanított a főiskolán. Ennek már 32 éve!
A színészek maguk festik ki az arcukat, ami Enikőnek eleinte még nem ment túl ügyesen. Meg is mosolyogták a kollégák. Seregi László, a koreográfus azt mondta, úgy néz ki, mint egy indián asszony, akire ráejtettek egy tollseprűt: „Valaki tanítsa meg sminkelni!” És Enikő megtanult, miközben csodálta a kollégákat, Haumann Pétert, Almási Évát, Bencze Icát, Kishonti Ildikót, Hűvösvölgyi Ildikót és a többieket. A 32 év alatt csak kétszer történt olyan, amitől még ma is megborzong, ha eszébe jut.
– Akkor még dolgoztam az RTL-ben, csúszott a forgatás, és még a Budakeszi úton is belefutottam egy balesetbe. Azonnal hívtam Cs. Nagy Endrét, az ügyelőt, aki egyébként 34 éve minden előadást ügyel, hogy kések, az öltöztető, a fodrász várjon a kapuban. Másfél órával előbb szoktunk érkezni, nekem sikerült 18.48-ra. De tizenkét perc múlva sminkben, ruhában ott álltam a színpadon. A másik történet a fiamhoz, Zsebihez kötődik, akivel akkor voltam várandós. Jó félideig játszottam, amíg inkább husi macskának látszottam, nem kismamának, aztán átadtam a szerepet. Egyik nap ebédelni ugrottam be a Madáchba. Zsebi akkor már mozgott a hasamban. Akkor jött Cs. Nagy Endre, és kérdezte, hogy mit csinálok este? Pihenek, válaszoltam, mire megkérdezte: nem vállalnám este a Macskákat, mert valaki lebetegedett? Hát így álltunk színpadra terhes macskaként Zsebivel. A lányom, Gigi, négy-hat évesen, két évig volt kismacska a darabban. Az fárasztó volt, mert hiába jött a bébiszitter, képtelen voltam nem rá figyelni.
Régóta dédelgette a gondolatot Enikő, hogy lemond erről a szívének kedves szerepről. Először akkor jutott eszébe, amikor negyvenéves lett, aztán amikor negyvenöt, majd amikor ötven.
– De most úgy döntöttem, az ötvenötöt nem várom meg. Az 53. születésnapomon énekeltem, táncoltam utoljára. Én kértem, hadd legyen az utolsó vasárnap este a szülinapomon. Harminckét év sok idő! Persze, ha hirtelen valaki helyett be kell állni, azon nyomban megyek.
A nézőtéren vasárnap este ott ült Enikő lánya, Gigi, a kedvese, Péter és barátai is. Mellette akartak lenni a búcsúnál. Az előadás után pezsgővel koccintottak a Tolnay Szalonban, miközben a kollégákkal sztorizgattak a Macskákról. És ezzel lezárul egy korszak.
