Utál repülni a Rapülőkkel dupla Aréna-koncertre készülő Geszti Péter. Ez azért van, mert szereti irányítani a saját sorsát, a levegőben viszont ő csak egy csomag.
Önnek is meglepetés, hogy a Rapülők kétszer is megtölti Sportaréna nézőterét?
Bíztunk benne, hogy a közönség arra a hangulatra most is nagyon kíváncsi, amit együtt éltünk át a kilencvenes évek elején. Nem csalódtunk, nagyon jó érzés, hogy a közönség ugyanúgy kíváncsi ránk, mint huszonöt éve. Nem leszünk hálátlanok, garantáljuk, hogy újra annyi évesnek érzik majd magukat, mint egykor.
Na és lesz folytatás?
Most, a koncert előtt annyira benne vagyunk a sűrűjében, hogy ezzel még nem foglalkoztunk. Az biztos, hogy új dalt nem akarunk írni. Aztán, hogy mit fogunk mondani a koncert másnapján, azt sosem lehet tudni. Mert végül is, amikor elkezdtük a zenekart, akkor sem gondoltuk, hogy rögtön abbahagyjuk.
Gyermekei örökölték a muzikalitást?
Valamennyit felfedezni vélek bennük. Sárika, a nagyobbik lányom már tanul is zongorázni. A kisebbik, Lencsi pedig nagyon szeret énekelni és táncolni. Otthon folyamatosan bemutatókat tart nekünk. De sajnos mostanában annyit látnak belőlem a lányaim, hogy apa reggelente elhúzza a csíkot, mint a Rapülők. Mielőtt elindulok edzeni, éppen arra van némi esélyem, hogy egy rövid közös reggelit elköltsünk otthon, és a lányok már mennek is az iskolába, nekem is rohannom kell. Késő éjszaka érek haza, de sosem mulasztom el, hogy betakargassam őket. És még ha alszanak is, de álmukban kapjanak egy puszit az arcukra.
Korán reggel indul el otthonról, késő éjszaka ér haza. Mennyit alszik?
Évek óta figyelek rá, hogy 7–8 órát aludjak naponta. Ez mostanában különösen fontos, mivel a hangszalagoknak az teszi a legjobbat, ha pihentetem őket. Voltak olyan túlhajtott időszakaim az elmúlt 15 évben, hogy elértem a teljesítőképességem határára és azt éreztem, ha tovább folytatom, akkor össze fogok omlani. Az idő múlásával az ember egyre inkább tisztában lesz a saját határaival.
Hány évesnek érzi magát?
Néha harmincnak, néha kétszáznak. Attól függ, miről van szó. A pörgést és az aktivitást illetőleg úgy érzem, a harmincas éveimben járok. A világ elfogadásában, megértésében és értékelésében, meg néha úgy érzem, hogy már a harmadik életemet élem, minimum százötven éves vagyok.
Hogyan szokott feltöltődni?
Ha van egy kis szabadidőm, akkor olvasással kapcsolok ki. Egyébként a nagyobb utazások során szoktam leginkább elmélyülni magamban. Ezek segítenek leginkább abban, hogy egy kicsit tisztába rakjam magam a világgal kapcsolatban.
Igaz az a városi legenda, hogy nem szeret repülni?
Ez igaz. Mindig azt szoktam mondani, hogy nem szeretem az olyan helyzeteket, amelyekben nem tudom irányítani a sorsomat. Ha az ember felül egy repülőgépbe, onnantól gyakorlatilag olyan, mint egy tehetetlen csomag, amit visznek, ahova akarnak.
