A legfényesebb csillag Psota Irén volt – ezzel nyitotta meg az első Psota-díj átadógáláját Szirtes Tamás, a Madách Színház direktora.
A magyar színházi élet legjobbjai gyűltek össze péntek este a Psota Irénről elnevezett díj átadógálájára. A fellépők és a műsorvezetők is meséltek személyes történeteket Irénről, arról, hogy milyen hatással tudott lenni emberekre. A fiatal Nagy Sándor például azt, hogy az első alkalommal, amikor egy színpadon állt a színésznővel, az első dal után beleszeretett:
– Ha tovább énekel, még a kezét is megkérem.
Almási Éva hozta létre az alapítványt, ami a Psota-díjat adományozza évente annak a színésznőnek, akinek kiemelkedő képességei Irén örökségéhez méltónak bizonyultak.
– Nem volt nehéz dolgom, mert fantasztikusan sok segítséget kaptam Szirtes Tamástól és a Madách Színház dolgozóitól. Irén… olyan furcsa volt… a bejátszások után úgy éreztem, jaj, fölmegyek a színpadra, gratulálok neki. Pont ilyennek álmodtam meg a gálát, Szerednyey Béla fantasztikusan megrendezte.
Almási örült a kuratórium döntésének is, hogy Hegyi Barbarát választották az első Psota-díjasnak.
– Soha nem játszottunk, dolgoztunk együtt, de mindig az az érzésem, hogy értem, ismerem. Olvastam a könyvét, láttam egy csomó felvételt róla. Irénnek nagyon erős hatása volt. Ezzel a szemmel beléd mar, ha akar és megsimogat, ha akar. Most itt állok, beszélek, és nem hiszem el, hogy én kaptam – mondta meghatottan Barbara.
Haumann Péter egyenesen azt szeretné, ha más színházakban is tartanának ilyenfajta megemlékezéseket.
– Irén munkássága, színészi jelenléte nem is erre a századra való – magyarázza Haumann. – Az elevensége, fékezhetetlensége, rejtelmei, titokzatos szeme, tekintete, túlmutat ezen.
