Celeb

Főszerepből rúgták ki Muri Enikőt - eláruljuk, miért!

Bors

Létrehozva: 2017.04.03.

Kirúgta a Budapesti Operettszínház Muri Enikőt. Olyan munkát vállalt el, amit nem kellett volna.

A második X-Faktorban feltűnt énekesnő most egy életre megtanulhatta: bizony nem jár kivételezés senkinek. Nehéz döntést kellett ugyanis hoznia Lőrinczy György főigazgatónak, aki végül úgy döntött: a társulat érdekeit szem előtt tartva megválik Enikőtől, aki a Notre Dame-i toronyőr főszerepét, Esmeraldát bukta el egy tévés szereplés miatt.

"Igen, a hír igaz, valóban megváltunk Muri Enikőtől. Nagyon sajnálom, hogy meg kellett hoznunk ezt a döntést, de nem engedhettük meg, hogy egyes művészek egyenlőbbek legyenek" - nyilatkozta Lőrinczy a Blikknek.

Történt ugyanis, hogy Enikő bevállalta a TV2 Ázsia Expressz című realityműsorát, ám emiatt legalább nyolc előadást ki kellett volna hagynia. A Notre Dame-i toronyőr próbái most kezdődnek, ám a főszerepet az eredeti tervekkel ellentétben már egészen biztosan nem Enikő játssza.

"Több művészünket is megkereste ez a tévés produkció, ők részben azonnal nemet mondtak, hiszen vannak kiírt előadásaik abban az időszakban, másik részük megkeresett minket. Minden esetben jeleztük, hogy nem tudunk lehetőséget adni arra, hogy egy-egy színészünk ne legyen jelen, ezt megtettük Enikő felé is. Megértem, hogy ő nem a színházban szocializálódott, máshonnan jött közénk. Mi bíztunk benne, ezért szomorú, hogy így alakult, de egyelőre a Budapesti Operettszínház nem szeretné foglalkoztatni őt" - összegezte a főigazgató.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek