Vincze Lilla: Ajándékot kaptam a sorstól - interjú

Júlia nem akar a földön járni

Nem csak a hangját, a testét is edzi. Bombaformában van!

Egy ilyen duettpartner mellett, mint Apáti Bence, nem lehet lemaradni... (Nevet.) Az alapok erősek, hiszen egykor szertornáztam, balettintézetbe jelentkeztem – ahová végül nem sikerült a felvételi –, de a szülővárosomban, Siófokon is minden lehetőség adott volt a sportoláshoz. A Sió-parton nőttem fel, állandóan kirándultunk, kerékpároztunk, az úszásról, a balatoni vitorlázásról nem is beszélve. Aktív természetjáró vagyok, ez is hozzájárult ahhoz, hogy sportos maradtam, otthon pedig jógázom, tornázom.

Balerina nem lett ugyan, de a tánc most mégis visszaköszön a partnere személyében.

Az ember életében eljönnek azok a pontok, amikor visszakap minden jót, minden olyan dolgot, amit megálmodott, ami a sorsát kísérte. Úgy érzem, nem véletlen, hogy ez az egész történet most talált meg, és nem korábban vettem részt ebben a játékban. Szerintem az tart mindnyájunkat – legyen az akármilyen generációs kérdés –, életben, szeretetben, kíváncsiságban, ha az ember meg tud újulni. Ez az egész életünk lényege: hogy szeretjük, amit csinálunk és meg tudunk újulni. Lehet, hogy nem tudatos, de ez a műsor a generációk párbeszédéről is szól, arról, hogy generációk között nincs határ...

Tudunk egymástól tanulni, fejlődhetünk, segíthetjük a másikat. És igen, egy nagyon érdekes, jó értelembe vett elégtétel a sorstól, hogy a duettpartnerem egy tehetséges és fantasztikus balettművész. Megjegyzem, nagyon össze kell szednem magam, hogy méltó legyek hozzá, mert a sikertelen felvételi után nem is erőltettem tovább a táncos vonalat. Persze a mozgás szeretete azért megmaradt, de kell is kondíció a műsorhoz. Egészen a születésnapomig szeretnék pörögni, ami június 5-e, A nagy duett is ötéves... Karmikus számok ezek, nem szabad figyelmen kívül hagyni! (Nevet.)

Hisz ezekben a dolgokban?

Nem vagyok egy elszánt ezoterikus, de földhöz ragadt sem. Nem véletlen az életemben a sok repülés sem, szerintem én valahol ég és föld között vagyok. De azért megvan az az okos józanság is, ami a szakmához, a döntésekhez, az élethez kell. Tehát amennyire egészséges, úgy hiszek a karmában. Természetesen az ember nem akar magának csalódást, és bárhogy is alakul, annyi mindent tanulok közben, hogy csak nyertes lehetek. Újra rászántam magam olyan dolgokra, amiket nem biztos, hogy egyébként ilyen erőbedobással csináltam volna.

A villamos is másképp mozgott

Amikor a szerkesztőségben említettem, hogy kivel fogok beszélgetni, sorra előjöttek a Napoleon Boulevard-dalok, és kiderült, egy kolléganő öltözködésben is utánozta önt. Hogyan emlékszik most a '80-as évekre, amikor a zenekar a csúcson járt?

Az emlékek minden téren szépek, ráadásul még meg is szépülnek az idővel. Egy átmeneti, nagyon izgalmas időszakot éltünk, amikor mi nyertük az Interpop Fesztivál fődíját. A győztes dalunk, a Kérlek, ne félj eleve egy kicsit korszakváltós szám is. Bár beletettek minket a „könnyed popzenekar" skatulyába, azért ez nem egészen így van. Mert aki járt a koncertjeinken, aki figyelte a szövegeinket, tudhatja, hogy meghatározó társadalmi üzenettel bíró dalaink voltak és vannak ma is.

Szerencsénk volt az Interpoppal, akkor a fesztivál olyannak számított, mint egy mai tehetségkutató. Ráadásul a képernyők előtt ülve mindenki a Siófokról közvetített döntőt nézte, hiszen akkor még csak a Magyar Televízió volt. Ennek köszönhetjük az ismertségünket, lehetett érezni, hogy aznap még a villamos is másképp mozgott, amikor megjelentem. Hihetetlen volt az egész, de nagyon mókásan éltem meg. De soha nem változtatott meg a népszerűség, akik ismernek, tudják. Rengeteget turnéztunk, milliós példányszámban adtuk el a lemezeket.

Furcsa erről beszélni, de nagyon nagy boldogság, hogy átélhettem. Azért is érdekes lesz számomra A nagy duett első adása, mert biztos, hogy eszembe jut majd ez a több mint harminc év. Ennyi ideje, hogy lement a tévében az Interpop, és ennyi idő után most egy ilyen különleges versenyben énekelhetek. Egyébként egyben nem változott a világ, csak a díszletek: nagyon fontos, hogy az ember akármilyen módon műveli a hivatását, ha nincs róla híradás vagy olyan közeg, ahol ezt közvetítik, akkor tényleg nem tudják, hogy mivel is foglalkozik. Tisztában vagyok a média hatásával, de ez kevés lett volna ahhoz, hogy vállaljam a felkérést. Azért döntöttem így, mert ez egy példaértékű, értékteremtő műsor, egy fantasztikus csapattal, és beleilleszkedik abba a világba, amit eddig is csináltam. 

Fontos a belső hit

Zenepedagógusként mit tanácsol a növendékeinek az első órán, mi kell ma a zenei pályához?

Tanulásban, tanításban először is a hozzáállás a fontos: nagyon kell szeretni, és kitartóan csinálni. Ha elveszik néhányszor az ember kedvét, ha kudarcok érik, akkor azt nem úgy kell megélni, hogy itt a világvége. Nagyon fontos, hogy meglegyen a belső hitünk. Hihetetlen szívósság, erő, egy belső origó kell, ami eltéríthetetlen. Emellé természetesen pár olyan pedagógus, közeli barát és a család, akik segítenek, mert anélkül tényleg nagyon nehéz. Alázat, szorgalom, kreativitás és improvizáció. A tehetségkutatókban is azok fogják többre vinni, akik saját dalokat szereznek, saját szövegeket írnak, kreatívak. Nélkülözhetetlen ma már a nyelvtudás, hogy sokoldalúak, olvasottak legyenek.

A nyelvtudásról jut eszembe: számos külföldi megkeresést kapott anno, de úgy döntött itthon marad. Eszébe jut olykor, hogy mi lett volna, ha...?

Egész életünk találkozási pontokból és döntéshelyzetekből áll. Többször jöttem úgy vissza, hogy ott kellett volna maradnom akár Londonban, az Egyesült Államokban, Svájcban. De annyira szerettem a zenekart, ezek a megkeresések pedig pont vagy előtte, vagy a legnagyobb siker közepette érkeztek, és fel kellett volna adnom a Napoleon Boulevard-t. Ezt nem akartam. Ráadásul nem voltam benne biztos, hogy ugyanazt el tudnám érni kint, mint itthon, mert nem volt ott egy megtervezett menedzsment... Szóval akkor nemcsak a szívemre, hanem az eszemre is hallgattam.

Nem bánom a döntésem, persze benne van a játékban, hogy lehetett volna másként, igen. De ugyanígy, mi lehetett volna, ha színházban játszom, ha egy nagyszerű filmben szerepelek, amit nem mertem elvállalni... Bennem akkor erősebb volt az itthoni élet, a magyarság, nem tudtam volna elszakadni az itteni helyzettől sem. Nagy sikerben voltam, szívós, sok munka után. A jövőt láttam Magyarországban, hiszen pont akkor jött egy fordulat, amikor kinyíltak a kapuk...

Mindenben megtalálni a boldogságot

A magánéletben is jó utat választott?

Nagyon szép, boldog korszakaim is voltak, most egy átmeneti helyzet van az életemben. De jó időszak ez is, mert valami új felé nyitok. Mint egy örök vándor a világban, valahol még mindig keresem a helyem, de közben boldog tudok lenni. Mindenben, amit megtalálok, és ameddig megtalálom, abban megkeresem az a pontot, amiben boldog vagyok.

Nem azt kérdezem, hogy miért csak ennyi adatott, hanem azt mondom, örülök, hogy ez megtalált, ebből szeretném kihozni a legjobbat. Persze, ez nem azt jelenti, hogy minden felhőtlen, nekem is vannak nehéz napjaim, de aztán megrázom magam és előrenézek. Fontos, hogy addig legyünk emberekkel barátságban, boldogságban, míg az valóban örömet jelent.

Másoknak is azt kívánom, velem kapcsolatban is ezt érezzék. Amikor valami megváltozik és elmúlik, legyen az zenekari életben, vagy egy házasságban, akkor a világ legnehezebb dolga ugyan, de meg kell tanulni elengedni...