Celeb

Marilyn Monroe magyar szerelmének fotóját árulják

V. Zs. 

Létrehozva: 2017.05.12.

Átszámítva majdnem háromszázezer forint a kikiáltási ára annak a fotónak, amelyet a londoni Bloomsbury aukciósház árverez el május 18-án. A képen az akkoriban még ártatlan, Norma Jean nevet viselő Marilyn Monroe látható, a fotós pedig a magyar Dienes Andor volt.

Dienes Andor 1913-ban született Kézdivásárhelyen. Fiatalon került Budapestre, majd onnan nekivágott Európának, és gyalogszerrel bejárta majdnem az egészet. Ekkor kezdett el érdeklődni a fotózás iránt is, Párizsban több ügynökségnek is dolgozott. 1938-ban végül az USA-ba költözött, többek között a Vogue magazinnak is készített fotókat. Miután áttette székhelyét Hollywoodba, aktokat, sztár- és divatfotókat kezdett készíteni. Így találkozott az akkor még csak tizenkilenc éves Norma Jeannel, akit egy ügynökség közvetített ki neki egy munkára. A lány és a jóképű, nagy nőcsábásznak számító Dienes több héten át dolgozott együtt, s ezalatt nemcsak remek fotók készültek, hanem szerelem is szövődött kettejük között.

A most kalapács alá kerülő mű is ennek a sorozatnak a része, ezzel indult el Norma Jean kar­rierje, s vált belőle a híres sztár, Marilyn Monroe. Habár a felek intim kapcsolata végül megszakadt, Dienes egészen 1953-ig készített még fotókat a díváról. Érdekesség, hogy ezek nagy részét végül sosem publikálta, egy közel kétezer darabos gyűjtemény csak a fotós halála után vált ismertté.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek