<p>Évek óta nem ad koncertet a vasárnapi istentiszteleteken kívül az énekesnő, aki az 1994-es Eurovíziós Dalfesztiválon negyedik lett a Kinek mondjam el vétkeimet? című dallal. Friderikával a Várva Várt Alapítvány jótékonysági rendezvényén beszélgettünk.</p>
Forrás: Cányi Kriszta
A jótékonysági koncerten elénekelte ugyan a legendás eurovíziós dalt, de azt mondta előtte a színpadon, hogy nem szívesen teszi. Miért?
Ez egy nagyon nehéz szövegű, komoly dal, szinte lélekmarcangoló. Még csak nem is eurovíziós dal, de az nem is baj, általában azt vesszük észre, hogy nem a versenyre készült esztrád egyendalok a díjazottak. Mi is akkor, '94-ben ezzel akartunk egyediek lenni. De ma már más életem van, sokkal vidámabb, nehéz most ezzel a régi dallal azonosulnom. De a közönség a mai napig szereti és ezzel azonosít, olyan, mint egy névjegy.
Nem csak névjegy, de lehet akár bélyeg is?
Nagyon sok magyar előadóművész toporog abban az állapotban, hogy egyetlen dalához kötik. Nekem nem baj, én vállalom. Viszont ezzel a számmal nem lehet a diszkóban megjelenni, az tény. Pedig próbálkoztam, de az én dalaim sosem állták meg egy ilyen közegben a helyüket.
Negyedikként végezve a versenyen nem akart nemzetközi karriert?
Huszonkét éves voltam, amikor a versenyen voltunk, és hamar beláttam, hogy ugyan fenntarthatom még pár évig ezt az eurovíziós pátoszt, de semmi értelme. Azt láttam, hogy volt egy gyönyörű befutásunk, amiért senki nem tett semmit. A mai napig nem tudom, nem tudjuk, hogy ez a dal akkor és ott miért működött ennyire jól. Nem volt indokolt, nem a mi érdemünk. Nem miattam működött, de könnyen eshettem volna abba a hibába, hogy mégis azt hiszem. Sok művész gondolja a színpadon, hogy adni akar a közönségnek, és benne annyi potenciál van, hogy csak adni tud, de én az elejétől biztos voltam benne, hogy nem tudok. Tulajdonképpen csak beleestem ebbe a helyzetbe, amiért nagyon hálás vagyok, de ez rajtam kívülálló okok miatt működött. Nem akarok abban az önbecsapásban élni, hogy csak az én személyiségem fogja meg annyira a közönséget, hogy telt ház előtt énekelünk.
Nem is kapott megkereséseket?
A verseny után kaptam külföldi megkereséseket, de nem volt mögöttem csapat, aki ezt menedzselhette volna. Sorozatosan falakba ütköztem, és azt láttam, hogy amortizálódik ez a siker, ha folyamatosan hajtani akarom. Még a tévétől is úgy küldtek ki a versenyre, hogy csak meg ne nyerjük, mert Magyarország nem tudja majd megrendezni a következő évben a versenyt.
A Hogyan mondjam el vétkeimet? után volt még igazán sikeres dala, de évek óta mintha visszavonult volna. Azért, mert nem volt segítség?
A Feltárcsáztad a szívemet a megjelenése évében a legtöbbet játszott magyar dal volt, de ahhoz kellett volna egy menedzsment, hogy egyáltalán a közönség hozzá tudjon kötni. Merőben más volt, mint a versenydal, és az emberek többsége szerintem azt sem tudta, hogy én énekelem. De nincs ezzel semmi gond, mert megtaláltam a magam útját.
Ez a vallásos ének?
Inkább gospelnek nevezném, ami nem feltétlenül egy a fekete templomi zenével. Örömöt, boldogságot énekelek. Ma már elsősorban vasárnap a Hit Gyülekezete istentiszteletein lépek fel, más rendezvényt nem vállalok. Volt egy telt házas koncertem 2006-ban, de utána nem nagyon éreztem, hogy csinálnám még. Akkor érkeztek a fiaim is, és egyértelművé vált, hogy inkább főállású anya leszek.
A tizenegy éves Krisztofert és az ötéves Robit is örökbe fogadták. Mennyi ideig próbálkoztak saját gyermekkel?
Tíz évig próbálkoztunk a férjemmel, lombikprogramba nem vágtunk bele. Nem voltam elég bátor, féltem, hogy csalódás és fájdalom lesz, ha elveszítek egy babát. Fél évvel az elhatározás után, hogy örökbe fogadunk, már a karomban tarthattam az akkor 18 hónapos Krisztofert. Amikor először megláttam, azt mondtam, ő a fiam. Hetekig barátkoztunk, de először a férjemet nézte ki magának, velem mintha nem is foglalkozott volna, miközben én majd’ meggebedtem, hogy vegye észre: én leszek az anyukája. Aztán egyszer, amikor esett az eső, és sok csiga volt a kertben, elkezdtem énekelni a Csigabiga gyere kit, és akkor vett észre. Otthon viszont nem szabad énekelni, az volt az első és az utolsó. Zavarja őket.
A gyerekek nem is zenélnek?
Benne vannak a zenében, hiszen otthon próbálunk és zenélünk, Krisztofer jól zongorázik, de igazság szerint nem szeretném, ha zenészek lennének. Legyenek kertészek, könyvtárosok, bármik.
Soha nem is titkolták a gyerekek előtt, hogy nem önök a vér szerinti szüleik?
Eredetileg talán úgy gondoltuk, hogy nem mondjuk majd el nekik, de a procedúra előtti felkészítésen meggyőztek, hogy jobb elmondani. A felkészítő tanfolyamon tudtuk meg, mi a helyes módszer az örökbefogadásnál. A születésük helyett inkább azt meséljük el nekik, hogy milyen volt, amikor először megláttuk őket, az életünk része ez a történet. Korábban nevelőszülőknél voltak, őket anyák napján felköszöntjük, találkozunk velük, a családunk részei. Robi kétéves volt, amikor örökbe fogadtuk, mindketten mindenre emlékeznek a mögöttünk lévő időből.
Szeretne még saját lemezt?
Az anyaszerepet remekül kiegészíti a vasárnapi ének, és közben elkezdtem rádiózni is. Az éneklésnél ma már többet jelent nekem főállású anyukának lenni vagy a rádióban közéleti témákról beszélgetni. Ma már úgyis mindenki az internetről tölt le zenét, ezért mi is oda töltünk fel új dalokat.