Farkasházi Réka: A zene jobb emberré tesz - interjú

Drámatanárként is sikeres évet zárt

Tökéletes ajándékot kapott tanítványaitól az év végén, akik mellé még a szeretetüket és a bizalmukat is adták – osztotta meg a Facebook-oldalán. Drámapedagógusként mit élvez leginkább a hivatásában?

Nehéz erre válaszolni. Jelen pillanatban azt tartom a legfontosabbnak, hogy ebben az évben pontosan végig tudtam vinni azt az ívet, amit az első perctől gondoltam. Az első félévben nagyon sokat gyakorlatoztunk, aztán magunk készítettük a jelmezeket, és a végén olyan hatása volt annak, amit bemutattunk, hogy még az előadás után tíz perccel is néma csendben ültek a szülők. Nagyon örülök neki, hogy elértük a mi kis célunkat és ez tetszett is a közönségnek.

Miért jó a gyerekeknek, ha drámát tanulnak?

Az lenne jó, ha az általános oktatásba is be lehetne vezetni, mert a drámapedagógia nem egyenlő azzal, hogy kis színészeket nevelünk. Ez egy pedagógiai módszer, amit lehet például történelem vagy bármilyen más tantárgy oktatására is használni. Mert összegezve játékos módon tanít, az élményalapú feldolgozáson van a hangsúly. Idén az első félévben A kis herceggel foglalkoztunk, és arra kértem a diákokat, hogy semmiképp se olvassák el előre.

Annyira körbejártuk a témát, olyan sok játékot csináltunk, szemezgettünk a szövegekből, hogy a végén már nagyon szerették volna elolvasni, tudni akarták, mi az, ami benne van a könyvben. Valahol ez a titka az egésznek: nem didaktikus módon akarja megmondani a gyereknek, hogy mit gondoljon, hanem segít rávezetni, hogy saját maga fedezze fel a tudást. Nyilván én más tantárgyakhoz nem értek, általános iskolában nem tudnéktanítani, viszont ez a műfaj nagyon közel áll hozzám, és örülök annak, hogy működhetek benne.

A családra is kellő figyelem jut

Kilenc szerepet játszott a lezárult színházi évadban. Hogy bírta?

Ez egy férfias, embert próbáló évad volt. Átvettem szerepeket, mert két kolléganőm gyermekáldás elé nézett, kaptam új feladatokat és megmaradtak a régiek is. Mindez két színházban történt, mert az Újszínházban és az Ivancsics Ilona és Színtársai előadásaiban játszom. Mindemellett koncerteztünk a zenekarral, telt házas nagylemez-bemutatónk is volt a MOM Kulturális Központban. 

Ilyenkor a család miben tudja segíteni a háttérben?

A családomnak nem ilyen szempontból kell támogatnia engem, mert ez az én utam, nekem kell tudni, hogy bírom-e vagy sem. Itt inkább az a kérdés, hogy az elfoglaltságaim mellett a család ne sérüljön, kellő figyelem jusson rájuk is. Ezért is nagyon várom már, hogy elutazzunk most – hosszú időre és messzire. Muszáj, hogy fel tudjak töltődni, kikapcsolódjam velük, mert egy hasonlóan kemény év elé nézek.

Új lemezzel készülünk karácsonyra, megint vár minket egy nagylemez-bemutató és a nyári naptárunk is elég szépen telik. Újra meghívást kaptunk a Budapest Parkba augusztus első vasárnapjára, de sorolhatnám a helyeket, sokfelé fogunk még játszani. A színházakkal is megyek Szegedre, Békéscsabára, de forgatni is fogok, csak arról még nem beszélhetek. Ősszel pedig új darabot próbálok az Újszínházban, egy főszerepet.

A jövő zenei közönségét nevelik

Idén Fonogram-díjat vehetett át zenekarával, a Farkasházi Réka és a Tintanyúl Bumm-bumm-bumm című lemeze az év hazai gyermekalbuma lett. 

Harmadszorra jelöltek minket erre a díjra, és most éreztem úgy, hogy nagyon jó lenne, ha sikerülne elnyerni. Mert ez a lemez valóban mindent tartalmaz, amit mi jelen pillanatban tudunk erről a szakmáról. Azért is örülök, hogy most kaptuk meg, mert ha korábban ítélik oda, talán nem tudtam volna annyira értékelni, ami velünk történik. Jó, hogy meg kellett dolgozunk érte.

Nagyon jólesett az is, hogy ott álltam a zenészszakma előtt a díjátadón és elmondhattam azt, amit valóban gondolok: óriási feladatunk van, merthogy rajtunk múlik, milyen lesz a jövő zenei közönsége, mi neveljük ki azokat, akik később majd az ő koncertjeikre járnak. Nagyon nem mindegy, hogy mi az, amihez mi hozzászoktatjuk őket. A szakmán belül nagyon tisztelik ezt.

Népművelő édesapja által zenével, versekkel körülvéve nőtt fel. Az ön gyermekeit – a tizenhárom éves Benjámint és a nyolcéves Rebekát – mennyire érdekli mindez? 

Abszolút muzikálisak, a fiam öt évig zongorázott, a lányom is elkezdett. Igaz, Benjámin figyelme most inkább a sport felé irányul, de nagyon sok zenét hallgatunk, szeret koncertekre menni, és zenei általánosba járnak mindketten. A zene jobb emberré tesz, úgyhogy ez nagyon fontos.

Járnak Tintanyúl-koncertekre is?

Rebeka igen, Benjámin már kicsit kinőtt belőle, de nagyon büszke arra, amit csinálunk.

Mit tapasztal, a szülőket mennyire könnyű bevonni a koncertekbe, a közös táncba a gyerekekkel?

A mi kis törzsközönségünk alig várja, hogy együtt lehessen velünk. Most már kezdjük kinőni a Tintanyúl Klubot, amit a budai Pagonyban tartunk, előzetes regisztráció alapján lehet részt venni rajta.

Kifejezetten családias hangulatú, a „legelvetemültebb” törzsrajongóknak, de most már nem férünk el, mert olyan sokan vannak.

Ők nagyon hálásak azért, amit csinálunk, nagyon értékelik, hogy mi a családokat szólítjuk meg. Hozzák a nagymamákat, érkeznek a nagypapák is. Egyre inkább úgy érzem, hogy felszabadulnak, és át tudják venni azt, amit mi próbálunk megértetni: az egy dolog, hogy mi szeretünk nekik zenélni, de az igazi élményt ők tudják adni a gyermekeiknek, unokáiknak. Azzal, ha nemcsak eljönnek a koncertre, lerakják a gyereket és a sarokban unják végig a bulit, hanem tényleg élvezik, s együtt lélegeznek velünk és a kicsikkel. Ez így sokkal nagyobb élmény mindenkinek.