Tizenegy éve, hogy Monte-Carlóban egy hűvös tavaszi napon örökre eltávozott közülünk Gyulai István, akinek munkásságát, illetve azt, amit a sportot szerető embereknek adott, lehetetlen pár sorban összefoglalni. Atlétaként megannyi győzelemmel, nemzetközi versenyeken elért eredményeivel, sportkommentátorként rengeteg élménnyel, riporterként felejthetetlen emlékekkel ajándékozott meg minket. Közvetítéseit ma is nosztalgiázva emlegetik a sport szerelmesei.
– Apu számtalan sportág, köztük a műkorcsolya versenyeit is közvetítette. Amikor annak idején elkezdte, még fekete-fehér tévék voltak, ő pedig szerette volna minél élethűbben átadni a nézőknek a látottakat, és próbálta leírni a versenyzők csillogó ruháit. Addig nem igazán foglalkozott a színekkel, így fordulhatott elő, hogy neki volt vaníliasárga és rókazöld is a szótárában. Fura színeket kreált. A barátai szeretetből készítettek neki egy színskálát, de nem tudom, használta-e valaha – idézi fel emlékeit négy gyermeke közül a televíziós szerkesztőként dolgozó Kati.
Lánya elmeséléséből az is kiderült, hogy Gyulai minden munkájára alaposan felkészült. Rengeteg időt töltött a szerkesztőségben. Ha viszont hazament, kizárólag apa és férj volt.
– Amikor azt mondták neki, hogy bokszmeccset fog közvetíteni, akkor azt válaszolta, hogy látott már meccset, de az nem ugyanaz, mintha értene is hozzá, és bejelentkezett bokszedzéseket venni. Magyar Zoltán olimpiai tornásztól is sokat tanult – folytatja Kati, majd elárulta, édesapja elvárta, hogy elmondják véleményüket a munkásságáról.
A sportriporter több nyelven beszélt, ha tehette, saját anyanyelvén köszöntötte a mikrofonja elé került sportolót, akiknek munkáját hallatlanul tisztelte.
– Már nem volt képernyőn, amikor egyszer karácsony előtt együtt mentünk bevásárolni. Megismerték az emberek, és ez elképesztően boldoggá tette. Jólesett neki, hogy nem felejtették el – mondta Kati.
Gyerekei rajongását jól érzékelteti, hogy Gyulai István legkisebb lánya, a táncművész és koreográfus Júlia a Fairplay – Sportóriások legendája címmel táncelőadással állít emléket édesapjának, amelyet saját társulata, a Coincidance Táncszínház mutat be.
– A sport és a tánc nagyon hasonlít abban, hogy mindkét esetben a fizikai határainkat feszegetjük. Mindent, ami az életemben a sporthoz köthető, aputól kaptam. Sokat utaztunk vele, családostul, ott voltunk például az athéni olimpián, amikor a vízilabda-válogatott döntőt játszott – meséli Júlia. – Hitt abban, hogy ha valamit nagyon akarunk, azt el tudjuk érni. Ezt a mentalitását átadta nekünk, a gyermekeinek is. Talán ez a legnagyobb dolog, amit kaphattunk tőle útravalóul.
A táncelőadáson – amelyen számos sportközvetítés bejátszása látható – egyébként Gyulai István alakja nem jelenik meg, csak szellemisége, a sport iránti szenvedélyes szeretete révén lesz jelen.
Gyulai szegény család sarjaként látta meg a napvilágot Pesterzsébeten. Édesapját korán elveszítette, édesanyja nevelte. Pályafutását atlétaként kezdte, rövid távú futószámokban összesen 28-szor nyert magyar bajnokságot. Olimpián is bizonyíthatta tehetségét. A sport mellett a tanulást is imádta. Az ELTE-n diplomázott, öt nyelven beszélt: angolul, németül, franciául, olaszul és spanyolul. Az egyetem után nyelvtanárként dolgozott, majd a Magyar Televízió újságírója lett, első komolyabb munkája az 1972-es téli olimpiáról való tudósítás volt. Később a Telesport főszerkesztőjeként dolgozott (közben több műsorban is tevékenykedett), majd a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkárának választották. A hazai Atlétikai Szövetség alelnöke volt. 2006-ban Monte-Carlóban, hatvankét évesen hunyt el. Nevét két díj, egy általános iskola, egy atlétikai stadion és Magyarország legrangosabb egynapos sporteseménye viseli. Négy gyermeke közül két fia a sport közelében dolgozik.