Forrás: Bánkúti Sándor
Alvaro Soler a fél világot meghódította Sofia című slágerével, ami a Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsor főcímdalaként rendszeresen hallható volt a TV2-n. A fiatal spanyol zenész, aki olyan világsztárokkal énekelt már egy színpadon, mint Jennifer Lopez, a tévécsatorna meghívására elképesztő türelemmel, kedvességgel és örömmel érkezett Budapestre, ahol a rajongókkal való találkozást és televíziós forgatást követően a Borsnak jó hangulatú interjút adott.
A nemzetközi hírnév kopogtatás nélkül tört be az ajtaján, és évek óta híresebb lesz. Ez nem sokkoló időnként?
Amikor 3 évvel ezelőtt Berlinbe költöztem, rengeteg minden történt elképesztően rövid idő alatt. Ez valószínűleg sokkoló lehetett, de időm se volt gondolkodni azon, hogy mi zajlik éppen, amikor lett is volna, folyton emberek vettek körül. Ahogy akkoriban, manapság is a családomra és a barátaimra támaszkodom, közel tartom magam azokhoz az emberekhez, akiket a kezdetektől fogva ismerek. A környezetem nagyon fontos, gyakran a koncertekre és turnékra is magammal viszem a szeretteimet. Jövőhéten Olaszországba megyek, oda is elhívtam az egyik barátomat, közösen fogunk színpadra lépni. Az ehhez hasonló alkalmakat nagyon szeretem, most például 15 ezer ember előtt lépünk majd fel, ami kicsit ijesztő, de egyben nagyszerű is.
Barcelonában született, miért költözött át Berlinbe?
Barcelonában nem volt sok tennivalóm, kevés ember foglalkozik dalszövegírással vagy producerkedéssel, ez a szakma mondhatni átköltözött Madridba, ott jobbak a zeneipar lehetőségei. Az egyik nyáron elmentem egy dalszövegíró táborba Ausztriába, ahol sikerült olyan ismeretségeket kötnöm, amik elvezettek a jelenlegi menedzsmentemhez. Mivel ez az alkotó közeg Berlinben él, odaköltöztem. Berlin Barcelonával ellentétben rettentően aktív, tele van olyan emberekkel, akik éjjel-nappal dolgozni és alkotni akarnak.
Formatervezést tanult, mégsem azzal foglalkozik. Nem hiányzik ez a fajta kreativitás az életéből?
Dehogynem. Hiányzik, még ma is foglalkozom vele időnként, még ha az eredeti tervemmel ellentétben nem is autókat tervezek. Amikor például Berlinbe költöztem, kellett egy lámpa a lakásba, de nem volt túl sok pénzem akkoriban, szóval készítettem egyet abból a hungarocelből, amibe az IKEA-s ágyam fa elemei voltak becsomagolva. Így egyrészt olcsóbbnak bizonyult, másrészt én attól érzek otthonosnak egy helyet, hogy látom rajta a kezem nyomát. Amikor ránézek a lámpára nem arra gondolok, hogy „hú, ezt én csináltam”, hanem arra, hogy „ez otthonos, ez ismerős”.
Milyen embernek tartja magát?
Pozitív, családszerető, nyitott és tiszteletteljes. Kíváncsi – ami nélkül azt hiszem nem is lennék itt. Talán soha nem tanultam volna meg zenélni, ha nem érzek olthatatlan kíváncsiságot az iránt, hogy melyik hangszer miként működik. Úgy gondolom, hogy a kíváncsiságban elképesztő erő rejlik.
Mi a legemlékezetesebb lecke, amit megtanult az évek során?
A legfontosabb dolog, amit megtanultam, hogy az életben vannak lépcsőfokok, amik csak egymás után következhetnek. Az én koromban például többnyire összeállnak a fiatalok egy vagy több haverral és bérelnek közösen lakást. Ezért van az, hogy én is lakótárssal élek, ezt érzem normálisnak. Bérelhetnék egy szuperflancos lakosztályt, de nem érezném benne otthon magam. Nekem nem az anyagi dolgok a fontosak, hanem az, ami megtölti őket. A lakás esetében ez a szeretet. Ebben a tekintetben az autókkal van nehéz dolgom. Autótervezést tanultam, és a jelenlegi életemben gyakran megtehetném, hogy egy Maseratival furikázom körbe a várost… Viszont úgy érzem, hogy a hírnév miatt felelősséggel vagyok az emberek iránt, és nem azt a képet szeretném eléjük állítani, hogy a pénzzé a főszerep. Valódi értékekre szeretném felhívni a figyelmet, hátha lesznek olyanok, akiknek úgymond példát mutatok ezzel.
És mi a legfőbb üzenet, amit képvisel?
Talán még nekem sem mindig megy igazán, de magunkat felvállalni és megélni a legerősebb dolog, amit tehetünk. A kezdetekkor például szörnyen szégyellős voltam, mert úgy hittem, hogy művészként és előadóként valami különlegeset kell nyújtanom, viszont én nem éreztem magam különlegesnek, csak egy hétköznapi embernek. Azán rájöttem, hogy az eredetiség mindig különleges, és a legjobb verzió, amit kihozhatok magamból, az a valódi személyiségem. Csak és kizárólag olyasmivel foglalkozom és olyasmit csinálok, amit magaménak érzek, csak így lehetek hiteles, erős és önbizalommal teli, amit pedig a közönség is megérez.
