A nyolcvanas években már javában puhult a rendszer, de a politikai rendőrség III/III-as ügynökhálózata még szinte mindenkit megfigyelt az országban. A titkosszolgálatoknak minden társadalmi rétegből, így a művészeti életből is számos embert sikerült beszervezniük. Mindenkit másként próbáltak megzsarolni, hogy együttműködésre bírják. Az akkoriban színésznőként nyomuló Lang Györgyit a közlekedési kihágás miatt bevont jogosítványával akarták sarokba szorítani.
– Egyszer egy bemutató utáni banketten odasündörgött hozzám egy pali, és megkérdezte, hogy szeretné maga viszakapni a jogosítványát? Azt válaszoltam, persze, hogyne szeretném. Akkor holnap reggel ott lesz a portán, csak majd találkoznunk kell még – elevenítette fel a furcsa találkozás részleteit a Pa-Dö-Dő énekesnője, akinek jó ideig le sem esett, hogy egy III/III-as ügynök próbálta éppen behálózni.
– Rákérdeztem, hogy mégis miért. Erre annyit mondott, időnként majd menjek be hozzájuk, és meséljem el, ki mit mondott. Mivel aztán sosem jelentem meg, látták, hogy nem vagyok normális, a jogosítványt visszakaptam, és kész. Nem tudtak beszervezni. De nem azért, mert akkora ellenálló vagy annyira okos voltam, hogy ezt kijátszottam, hanem mert nem fogtam fel, hogy be akarnak szervezni – mesélte nevetve Györgyi.
A rettegett III/III
A Kádár-korszak politikai rendőrségének a belső elhárítással foglalkozó része volt 1962 és 1990 között az egész Magyarországot lefedő III/III-as ügynökhálózat. Akkoriban a gyáraktól a színházakig mindenhol voltak beépített emberek, akik jelentettek az állambiztonsági szolgálatnak. Az elhárításnak mindig olyanokra volt szüksége, akik sok embert ismernek, rendelkeznek információkkal. A magyar társadalom minden rétegéből szerveztek be ügynököket.
