Az elsőtől az utolsó betűig maga írta, az összes ételt lefőzte és kitálalta a fotózásokra könyvében a színésznő, közben pedig egészen személyes és különleges történeteket is megoszt olvasóival.
Ha úgy alakul, a kamra utolsó szál kolbászából is királyi lakomát készít a váratlanul beeső vendégeknek Szulák Andrea, akihez szeretnek is beesni a vendégek. Pontosan tudják ugyanis, hogy a színész-énekesnő konyhájában mindig készül valami mennyei, Andi pedig attól boldog, ha minél nagyobb vendégsereget lakathat jól. Szívből főz, a világ minden tájáról recepteket gyűjt, hogy otthon is elkészíthesse a nyaralások szép emlékű ízeit. És terítékre kerülnek a rossz emlékek is: például az, hogy Andiék gyerekkorában olyan szegények voltak, hogy szaloncukor helyett sokszor került a fára alufóliába csomagolt kockacukor, díszek helyett pedig temperával festett dió.
De Andrea barátai unszolására nemcsak a konyháját és az ételét osztja meg másokkal, hanem most már a receptjeit és a hozzá kapcsolódó mélyen személyes történeteit is, ugyanis kiadott egy szakácskönyvet, amiben nemcsak az íncsiklandó jutalomfalatok kapnak helyet, hanem például Andi vívódásai is önmagával és a súlyával, vagy az, hogy hogyan lehet egy durcás kamaszt rábeszélni olyan egészséges finomságokra, amit amúgy a szájába sem venne.
– Ha a barátaim nem beszélnek rá, talán sosem készül el ez a könyv. Ők kerestek kiadót, tárgyaltak helyettem, hogy nekem csak a főzéssel és az írással kelljen foglalkoznom. Az egész nyaram ezzel a könyvvel telt: benne minden fogást otthon főztem meg és fotóztunk le. Elég intenzív életet élek, így nem volt egyszerű feladat – árulta el Andi, aki szerint az otthont étellel lehet a legotthonosabbá tenni. – Minek élnénk, ha nem eszünk?
A színésznőnek van egy oldala, amit eddig tényleg csak a hozzá legközelebb állók ismerhettek. – Mindennap főzök, erre mindig kell lennie időmnek! Már csak azért is, mert szeretem tudni, hogy Rozi mit eszik. Próbák után a piacra, majd Roziért a suliba rohanok, otthon pedig pillanatok alatt kerül meleg étel az asztalra – folytatta Andrea, akinek tízéves kislánya is már igazi gourman.
Édesanyja azt is elárulta, Rozi szeret is enni, kivéve virslit, azt ugyanis nem hajlandó elfogyasztani. Erre nem is törekszik már, a halat viszont mindenáron meg akarta szerettetni Rozival, édesanyaként arra is volt módszere, hogyan tegye ezt. – A kislányom hosszú ideig nem volt hajlandó megenni semmiféle halból készült ételt. (…) Na, de mit tehet egy anya, aki tehetetlen a gyermeke akaratosságával szemben? (…) Ha egyszer az a gyerek megmakacsolja magát, akkor nincs az az isten, aki meggyőzhetné. Ilyenkor jön a furfang. Vagy talán a kegyes hazugság? Ugyanis hosszú ideig azt füllentettem a tonhalkrémről, hogy húspástétom. Persze egy váratlan pillanatban lebuktam, de addigra már túl késő volt – írta könyvében Andi, aki élete legnagyobb tervéről is beszámol. Vágya egy saját étterem, vagy apró bisztró, ugyanis nemcsak főzne, hanem akár ki is szolgálna.
