Celeb

Megszerették Fanni szülei Delhusa Gjont

A. T.

Létrehozva: 2018.02.13.

Immár semmi sem állhat Delhu­sa Gjon és barátnője boldogságának útjába. De nem mindig volt ez így. Meg kellett küzdeniük a lány apjának elô­ítéletével.

Harmonikus kapcsolatban él Delhusa Gjon, akit még soha nem láttunk ennyire energikusnak és mosolygósnak, mint amikor párja, Fanni társaságában van. Az énekes megküzdött ezért a kapcsolatért, hisz a jelentős korkülönbség miatt minden irányból kaptak rosszalló megjegyzéseket, az idő viszont őket látszik igazolni. Fanni és Gjon már négy éve alkotnak egy párt, és pont ugyanúgy él­nek, mint bárki más. Mindennapjaikról, érzéseikről közösen meséltek a Borsnak.

– Nagyon szeretem benne, hogy törődik az emberrel, minden apró részletre odafigyel, és romantikus pasi! Sokszor vár ha­za vacsorával! Eddig nem tu­dott főzni, de nemrég megtanult! Specialitása a csirke, minden mennyiségben és formában – áradozott kedveséről a lovas edzőként dolgozó lány, akitől Delhusa vette át a szót.

– Amikor fáradtan hazaérkezik a munkából, valóban vacsorával várom. A tálaláshoz nagyon értek, megadom a módját a körítésnek. Tudom, hogy a meghitt hangulathoz egy pohár bor is hozzájárul, de nemigen iszunk alkoholt, így erre csak nagyon ritkán kerül sor. Én a reformkonyhát képviselem, a fantáziámra hagyatkozom. Olykor elég meglepő fűszereket teszek az ételbe, de ha elbizonytalanodom, megkérdezem a mamáját – vallotta be Gjoni.

Azzal, hogy Fanni édesanyja főzési tippeket ad a zenésznek, egyértelmű, hogy elfogadta lánya választottját, ahogy mára az édesapja is. 

– Már jó a viszonyunk! Amikor összejöttünk, egy évig nem na­gyon beszéltünk a papájával, de idővel bebizonyítottuk, hogy összepasszolunk! A nagymamákkal is csípjük egymás! Én va­gyok a nagymamák kedvence – mondta büszkén Delhusa. – Fan­ni rendesen végzi a feladatait, az, hogy ezt látták, valószínűleg segített az elfogadásban.

 A pár arra is nagyon odafigyel, hogy a napi hajtás ne őrölje fel a kapcsolatukat. Ahogy a zenész fogalmaz, „elébe mennek a dolgoknak”, és hiába fáradtak, mindig kaphatóak arra, hogy valamelyik közös hobbijuknak hódoljanak. Ilyen például a lo­vag­lás. Jelenleg két saját lovuk van, ami teendőkkel is bőven ellátja őket, de ha Fanni lovagolni hívja, azonnal beleugrik a lovascsizmájába. Az állatok gondozásába pedig az énekes fia is besegít.

– A faluban, ahol élünk, nincs ellenlábasunk! Min­den­­ki mosolyog ránk! Ha va­laki rosszindulattal közelít fe­­lénk, odébb állunk, de aki ki­­csit is ismer minket, az látja, hogy összepasszolunk!

Fiús apuka

Delhusa Gjon EMeRTon-díjas zeneszerző, dalszerző és énekes. Mindössze 18 éves volt, amikor 1971-ben a Táncdalfesztiválon előadta a Hegyek Lánya című dalát, aminek köszönhetően az ország azonnal megismerte a nevét. 1974-ben négy kislemeze is aranylemez lett, egy évvel később pedig az év énekesének választották. Karrierje töretlenül szárnyalt, olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Nika se perimeno, Ez az utolsó tánc, Gyertyák a síron vagy épp a Dalok a szélben. Magán­életileg is izgalmas éveket tudhat maga mögött. Három fia van. Philip egy fiatalkori kapcsolat gyümölcse, Maximilien és Flávió pedig előző házasságából születettek. Válása után volt több kapcsolata is, mielőtt Fanni rátalált.

Fiatalos hév

Delhusa Gjon remek formában van. Odafigyel a táplálkozására, rengeteg vitamint és zöldséget fogyaszt. Nagy kedvence a répa és petrezselyem. Alkoholt ritkán, tejet viszont annál gyakrabban fogyaszt. Számára a tej a gyógy­ír mindenre. A mozgást sem hanyagolja el, a sport napi szinten része az életé­nek. Fanni azt mondja, az énekes a fiatalosságát az életvitelének köszönheti.

Másoknak is sikerült

Nem Delhusa Gjon és párja az egyetlen a magyar sztárvilágban, akik már bebizonyították, hogy a kor csak egy tényező, s az évek száma mit sem befolyásolja két ember boldogságát. A zongoraművész Vásáry Tamás és a balerina Tunyogi Henriett között 41 év a korkülönbség. A pár közel két évtizede él együtt teljes harmóniában. Faludy György és felesége, Fanni között 64 év volt a korkülönbség. A költő haláláig ők is arról meséltek, hogy házasságukat csak különlegesebbé teszi a több évtizednyi „távolság”.

Kapcsolódó jegyzetünket itt olvashatja!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek