Felföldi Anikó sámlin szerelmeskedett Gojko Miticcsel

Szinte hihetetlen, de hamarosan a 80. születésnapját ünnepli, ennek tiszteletére újra műsorra tűzik a Kálmán Imre Teátrumban az Amerikai komédia című zenés darabot.

Az ember úgy van vele, hogy szeretné elfelejteni, hogy hány éves, de ha más felejti el, akkor azért meg lehet sértődni. (Nevet) Még van pár napom, hogy ízlelgessem, kimondani azonban még nem tudom, hány éves leszek. Az előadásnak viszont nagyon örülök, igazi jutalomjáték és az utóbbi évek egyik legnagyobb személyes sikere számomra.

A karakterét úgy jellemezték, hogy egy fékezhetetlen életkedvű asszony, ami nem csak a színpadon igaz önre.

Számomra egy „születési hiba” az életvidámság. Mindenki jól érzi magát a környezetemben, sőt a nevetés segített nekem életem legszebb és legszomorúbb szituációi­ban is. Mindennap úgy kelek fel, hogy megadom magamnak arra az esélyt, hogy az lesz az életem legszebb napja. Ébredés után félóra tornával indítom a napomat, talán ennek és a pozitív életszemléletemnek is köszönhetem, hogy nemcsak külsőmben, de fejben is fel tudom venni a versenyt a fiatalabb kollégákkal.

Meglepődve hallottam, hogy ön eredetileg nem szeretett volna színésznő lenni.

Igen, mérnöknek készültem, édesapámnak is ez volt a szakmája. A színészi vénámat minden bizonnyal édesanyámtól örököltem, aki a szerelemért és családjáért hagyta ott művészi pályáját. Elképesztő énekhangja volt, ahogy a nővéremnek is.

Viccesen azt szokta mondani, hogy az állatkertben indult a karrierje.

Nem vettek fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ezért elmentem a Nemzetibe stúdiósnak. Később felkerültem az úgynevezett protokoll-listára, ahonnan elhívtak egy szépségversenyre, amit az állatkertben rendeztek meg. Harmadik helyezett lettem, és a zsűritagok között ült Fehér István, a Vidám Színpad akkori igazgatója, aki később szerződtetett a társu­latba.

Aki nem csak igazgatója, de „keresztapja” is volt.

Igen, ugyanis Annaként anyakönyveztek, de ő úgy gondolta, hogy ez túl komoly név a kabaré műfajához, így lettem Anikó.

1966 óta tagja a Budapesti Operettszínháznak. Volt olyan szerep, amit az elmúlt öt évtizedben nem kapott meg, és szerette volna eljátszani?

Nem, nincs bennem hiányérzet. Ha valami mégis elkerült volna, akkor akár a világvégére is elutaztam értem, így játszottam el Berlinben a My Fair Ladyt. Akkora siker volt, hogy további felkéréseket kaptam, többek között az Indián szerenád című zenés darabot is, melyben a Winnetouként ismert Gojko Mitic volt a partnerem. Olyan alacsony fiú volt, hogy a szerelmi jelenetünkhöz egy sámlit kellett eldugni a díszletben, hogy egyforma magasnak tűnjünk.

A Piros karaván című előadás óta azonban a rajongói nagy része nem hajlandó elhinni, hogy nem csörgedezik roma vér az ereiben.

Egy Dinka nevű, kikapós kiscsajt játszottam ebben a darabban, ami mesterien ta­lálta meg azt a pontot, hogy a romaságot hitelesen, és ne bántóan mutassuk be. A da­laim után nem akarták elhinni, hogy nem vagyok roma, annyira jól sikerült visszaadnom az életérzésüket. Ennek is volt köszönhető az, hogy a Rajkó Zenekar amerikai turnéján részt vehettem, mint énekesnő. A hitelesség miatt három hónapig éjjel-nappal fekete parókát kellett hor­danom.

Mit tanult az operettjátszás legnagyobb ikonjaként számon tartott Honthy Hannától?

Minden műfajnak megvannak a törvényei, amiket az olyan klasszisok tettek le, mint Hannuska. Ő tanította nekem, hogy a frissen előkészített jelmezben nem ülünk le addig, amíg ki nem megyünk a színpadra, megtisztelve az öltöztetőt és a közönséget. De azt is, hogy egy előadásra fel kell készülni lélekben is, és mi­-előtt bemegyek a színpadra, tudnom kell hol tart hangu latában a darab, hogy meg­felelő ritmusban kapcsolódhassak be.

A művészvilágban példátlanul hosszú házasságban élt 2016-ban elhunyt férjével, Körmendi Vilmos zeneszerzővel. Mi volt a titkuk?

55 éven át voltunk igazi társai egymásnak a legnagyobb tiszteletben, de a múlt időt nem szeretem. Mindaz, ami összekötött minket, ma is épp olyan érvényes.