Celeb

A nyolcvanas évekbe kalandozott A Dal után Köteles Leander

Bors

Létrehozva: 2018.05.07.

Javában dübörög a Nagy-Szín-Pad! Tehetségmutató verseny, ma pedig kiderült, hogy melyik az a 3 együttes, amelyik döntősként indulhat a főnyereményekért. (Antonia Vai, Apey and the Pea, NB) A Dal versenyéből is ismert Köteles Leander és gitáros társa, Czifra Miki is részt vett a tehetségmutatón, ám nem a közkedvelt Leander Kills nevű zenekarukkal, hanem egy egészen más jellegű formációval. Az Amigodban metál helyett szintipop van terítéken, mert ahogy a fiúk fogalmaznak: fétisüka nyolcvanas évek zenéje.

– Imádjuk a '80-as évek világát, akkoriban a zenészek tudtak zenélni, öröm volt élni a világban – árulta el a Borsnak az Amigod frontembere, Köteles Leander. – Mi ebben nőttünk fel, ezt az érzést szeretnénk visszahozni. Örülünk, hogy a Nagy-Szín-Pad! lehetőséget adott arra, hogy megmutatkozzunk, mert ez egy viszonylag látens zenekar volt, ami a barátságról szól. Összeültünk nálam, iszogattunk, időnként csináltunk dalokat, és most kaptunk egy löketet arra, hogy összerakjuk a dolgot. Így már van egy egy órás programunk, és ez csak jobb lesz.

Bár elsőre talán érdekes lehet , hogy a metálzenészek szerethetik a szintipop korszakot, az együttes gitárosa, Czifra Miki határozottan meg tudja indokolni a jelenséget.

– A nyolcvanas években még a hangszerekről szólt a zene – jelentette ki a Borsnak Miki a Nagy-Szín-Pad!-os koncertjük után a budapesti Akvárium klubban. – Az emberek muzikalitása még jóval többet számított, mint manapság. Megjelentek az új szintik, mindenki szívta magába az új hangzást. A szinti megjelenéseknél élvezték a producerek, hogy végre nem csupán gitár-basszusgitár-dob hangokra lehet építeni, hanem új hangszínekkel fantáziálva és kísérletezve készültek a dalok, ráadásul olyan tehetségekkel dolgozhattak együtt, mint Michael Jackson vagy Whitney Houston. A '80-as évek a mai napig az egyik legkiemelkedőbb évtizede a zeneiparnak. Ezt szeretnénk felidézni. Rendes melódiák, rendes dallamok, és ne legyen elfelejtve az, hogy vannak zenészek is a színpadon.

A Köteles Leander, Czifra Miki, Maczák Márk és Fábri András alkotta Amigod a Nagy-Szín-Pad! Tehetségmutató kezdete előtt nem sokkal egészült ki Miklósy Krisztiánnal, aki Quixotic néven a nyolcvanas évek zenéjének egyik legismertebb hazai képviselője.

– A nyolcvanas éveket könnyű utánozni paródia szinten, de nálunk a tudatosság abban rejlik, hogy a zenénk ne egy kifigurázás vagy karikatúra legyen, hanem egy mély tisztelgés a korszak előtt – mondta a Borsnak Krisztián. – Mi ezzel igét hirdetünk. Úgy érzem, hogy felelőssége van annak a generációnak, amelyik ismeri nyolcvanas évek vagy bármelyik régi korszak zenéjét, mert át kell adni azt a fiatalabb generációnak, meg kell ismertetni velük, hogy mi volt. Így lehet őket nevelni, tanítani és esetleg irányt mutatni. Nem minden esetben könnyű a fiatalokat nyitottá tenni, hogy befogadják a régi zenéket, de hiszem azt, hogy ha valami jó, akkor az évtizedtől, stílustól és mindentől függetlenül jó és örökzöld. Itt értekmegőrzésről van szó.

A hazai tehetségeket már öt éve mutató Nagy-Szín-Pad! sokat változott a kezdetek óta. A szakmai ajánlások alapján a versenybe meghívott zenekarok már nem csupán negyed órát kapnak, hogy megmutassák a zenéjüket, hanem egy órás játékidőben komplett műsort tárnak a nézők elé. A rajongók három felületen, SMS-ben, weben (www.nagyszinpad.hu) és Instagramon keresztül is szavazhatnak, az ő szavazataikat pedig egy tíz tagú, korábbi Nagy-szín-pad!-os fellépőkből álló CREW egészíti ki. Ezt a csapatot többek közt Puskás Peti (The Biebers), Lábas Viki (Margaret Island) és Marsalkó Dávid (Halott Pénz) alkotja.

– Amellett, hogy fontos a szakmai vélemény az is lényeges, hogy ők már végigjárták ezt a versenyt, tehát tudják, hogy mik a nehézségei, mire kell odafigyelni, és nem csak értékelik a zenekarokat, hanem tanácsot is tudnak nekik adni abban, hogy mit hogy érdemes csinálni – mondta a Borsnak Filutás Anna, a Nagy-szín-pad! projektvezetője, aki azt is elárulta, hogy minden együttes azt a fajta támogatást kapja a tehetségmutatót követően, amire szüksége van, ez pedig zenekaronként meglehetősen eltérő lehet. – A hollandiai Eurosonic Fesztivál mellett az idei V4es együttműködés alkalmából van egy lengyel, egy szlovák és egy cseh fesztivál is, amire a zenekarok szintén kijuthatnak, és nem szerettük volna mindezt kizárólag a győztesnek adni. Többek közt azért, mert az idei nyolc tagú mezőnyben nagyjából a fele olyan produkció, aminek egyáltalán célja az, hogy külföldön is megmutassa magát. A győztes kap videoklip támogatást, de a díjaink alapvetően szét vannak szórva a versenyzők között. A Nagy-szín-pad!-ot megnyerő győztes mellett gyakorlatilag az összes együttesnek biztosítunk fellépési lehetőséget a hozzánk kapcsolódó fesztiválok színpadain, így a rajongók a VOLT Fesztiválon, a Szigeten, a Strand Fesztiválon, a Campuson és a MOL Nagyon Balaton rendezvényein is találkozhatnak majd a kedvenceikkel.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek