Igazi vásott kölyök volt régen, mára gyönyörű tévés személyiség lett belőle. Tini korában inkább fiús külseje volt. Megesett, hogy a törvényt megkerülve szerzett be új ruhákat.
Ma este Mádai Vivien és édesanyja lesz az egyik páros a TV2 Vigyázat, szülővel vagyok! című műsorában, és csakúgy, mint az eddigi vendégekről, róla is kiderül jó pár vicces dolog. Megtudjuk például, hogy a műsorvezető nem volt mindig ilyen nőies, tinédzser korában inkább a fiús külsőt részesítette előnyben, amire még egy piercinggel is rásegített. A legfurcsább az egészben, hogy ennek még az édesanyja is örült.
– Támogattam ezt, mert 18 éves korukra teljesen normális gyerekké váltak. Akkor már nem festették a hajukat sem – mondta Vivi édesanyja a forgatáson.
Persze nem ez volt az egyetlen szokatlan dolog, amit Vivien fiatalabb korában művelt. A műsorvezető szenvedélyesen gyűjtötte a megvásárolt ruhák címkéit, hogy aztán azokat később okosan hasznosítsa.
– Mindig bizonytalan voltam a ruhavásárlásaim során, így volt, hogy visszaraktam rájuk a címkét, és visszavittem a boltba a vásárolt darabokat. Általában akkor történt ez, amikor rájöttem, hogy mégsem tetszik a ruha, ezért visszaapplikáltam rá a cédulát – meséli az adásban nevetve Vivi.
A Mokka műsorvezetője lapunknak is beszámolt arról, hogy milyen élelmes volt tiniként, és minek köszönhető az egykori piercingje.
– Voltak különböző korszakaim, amikor kerestem azt, hogy mi áll jól nekem. Mindig szerettem feszegetni a határaimat, és sokszor kicsit extrémebb külsővel jelentkeztem. Szerencsére ezt hagyták a szüleim is.
Az iskolában is mindig jól tanultam, diákönkormányzati tag voltam, szakkörökre jártam, és aktívan részt vettem az intézmény életében. Kreatív gyerek voltam, és sok mindent tettem az iskolámért. Éppen ezért voltak velem engedékenyebbek a tanárok is – kezdte Vivi, majd kitért gyűjtögető szenvedélyére is.
– Régebben nemcsak a címkéket, de a zacskókat is gyűjtögettem, bár nem tudom, miért. Egy zacskó mindig jól jött, folyton tele volt a táskám. Ezeket a zacskókat általában egy még nagyobb zacskóban tartottam, így végeláthatatlan zacskógyűjteményt halmoztam fel.
A ruhákat azért vittem vissza, mert sosem tudtam, hogy jó-e a méret. Nem szerettem ruhákat próbálgatni a boltokban, ezért sokszor otthon vettem észre, hogy mégsem jó rám a kiválasztott darab. De akkor is elraktam a címkéket emlékbe, ha már nem volt rájuk szükség. Ezen ma már természetesen mindig jót nevetek.
