Gálvölgyi János: Szeretem, ha szeretnek, és szerethetek 

Szinte napra pontosan 25 éve igazolt a Tháliából a Madách Színházhoz.

Garas Dezső helyére léptem be a Kabaréba. Pontosan május huszonhetedikén voltam itt huszonöt éve.

Láthattam a Furcsa párt borzasztó régen a Vígben?

Igen, játszotta Kern András és Lukács Sanyi, de ment a Játékszínben Darvas Ivánnal és Garas Dezsővel. Réges-régen, maga még nem élt akkor, az volt a klasszikus Tomanek Nándorral és Bárdi Györggyel.

Imádják a kollégái, annyi szépet mondtak önről! Nagy Sanyi a Producerek első próbájáról mesélt könnyes szemmel, amelyben először dolgoztak együtt. Az a fiú rajong magáért!

A Producereknél jöttünk össze a Sanyival. Volt három idősebb színész, három fiatalabb, és rossz szóval élve, „párosodtunk”. Sanyival volt kémia köztünk. Amikor jött a Jutalomjáték, felmerült, hogy lenne benne egy fiam. Ki legyen? Hát Nagy Sanyi. Aztán jött a kétszemélyes nagy krimi, az Ördöglakat. Kérdezték, ki legyen a partnerem? Hát Nagy Sanyi. Aztán jött a nem tudom mi, ki legyen, Nagy Sanyi. Mert nekem vele van valami kémiám. Nagyon sok jó kollégával szeretek együtt játszani, de nem mindenkivel van meg az a plusz. Furán hangzik, de Sanyi nekünk olyan, mintha a fiunk lenne. Úgy is szoktuk Jutkával, a feleségemmel emlegetni, hogy mi van a fiunkkal. Benne van valami plusz.

A szeretet, nem?

Meg Sanyi hozzáállása a szakmához, a hivatásunkhoz. Komolyan veszi, és ezt az ember észreveszi a másikban. Elnézést a fogalmazásért, de olyanok vagyunk, mint az álla­tok, szagról megismerjük, akiben van tehetség, és ki az, aki csak úgy van.

Ön is ragaszkodó, gondolok Kazimir Károlyra, aki az osztályfőnöke volt a főiskolán. Barátok lettek, napi kapcsolatban voltak élete végéig.

Az már akkor volt, amikor a Kazimir kikerült a hatalomból. Csak az után lett úgy, hogy mindennap beszéltünk esténként. Apám helyett apám volt szakmailag, emberileg. Nagyon szerettem hallgatni őt, borzasztó bölcs volt. Húsz évig voltam a Tháliában, de míg aktív igazgató volt, nem voltunk barátok. Sosem barátkoztam fölfelé.

Szeret kötődni.

Ez valami hűség, amikor még volt mihez hűnek lenni. Amikor az embernek volt színháza, amelyik gondolkodott benne. Ma már az ember nem tag szinte sehol, mindenütt vendég, és az más státusz, mintha valahova hazamegy, ha valahová tartozik. De annak is megvolt a hátránya. Aki tag volt valahol, nem játszhatott másik színházban. Mindegyiknek megvan a hátránya, előnye.

Détár Enikő arról beszélt, milyen sokat jelent neki a barátsága a hivatásában, az életében.

Enci nekem régi szerelmem! Egyrészt nagyon jó színésznek tartom, másrészt nagyon jó embernek. Ismerem Enikőt emberileg is, már amennyire engedte magát megismerni.

Ő mesélte, mennyire meglepte, amikor látta, izgul. A drukk sosem múlik el?

Nálam nem. Amint elmúlna, nem lenne értelme. Ha nincs tétje a dolognak, ha nem úgy mész be minden este, hogy jaj, istenem mi lesz, akkor megette a fene az egészet. Kell a drukk, a felelősség, hiszen ott néznek nyolcszázan, ezeregyszázan a nézőtéren, és nem mindegy, hogy mit produkálunk. Minél ismertebb vagy, annál nagyobb a felelősséged. Nem engedheted meg magadnak, hogy azt mondd: úgysem tetszhetsz mindenkinek. Nem lehet mindenkinek tetszeni, de törekedni kell rá. Aki nem így megy színpadra, az nem érdemeli meg, hogy ott álljon.

Szervét Tibor mondta, mennyire hálás, hogy felnőttként is része lehet abban az élményben, hogy önben barátra lelt.

Ez nekem is nagy ajándék. Tiborral nagyon jó időskori – ez csak rám vonatkozik – barátot kaptam. Nem csak az előadáson találkozunk, már előtte is egy órát dumálunk a világról, mindenről, ami nagyon jó. Úgy megyünk be a színpadra, hogy egymásra hangolódunk. Ezt a darabot olyasvalakivel lehet igazán jól eljátszani, akivel nagyon együtt vagyunk. Egyébként lehet e nélkül is jól játszani. Herczeg Jenő, Komlós Vilmos… tudja kik voltak?

Színészek, nagy nevettetők.

Hacsek és Sajó. Annyira utálták egymást, hogy nem is beszéltek. Így is lehet. De én úgy szeretem, nekem úgy jó játszani, ha olyanokkal vagyok körülvéve, akikkel jóban vagyunk. Szeretem, ha szeretnek, és szerethetek. Hála a jóistennek, az utóbbi negyven évben megadatott, megengedhetem magamnak, hogy csak olyanokkal legyek együtt.

Zseniális, ahogy Márkus Lászlót, Feleki Kamillt, Rajz Jánost, Kibédi Ervint parodizálja a 1968-as Ki mit tud?-on. Izgalmas volt?

Hogyne! Akkor még nem tudtam, hogy több millióan néztek a tévében. A döntőről készült felvétel, de volt elődöntő és középdöntő is. Az elődöntőben elmondtam Arany János A walesi bárdok című költeményét szintén színészhangokkal. A középdöntőben a Cyranóból az orrmonológot tizenhét színész hangján.

Utána sokszor kérték?

Annak idején rengetegszer előadtam. Aztán kaptam egy szerződést a Kamara Varietébe, amely a mai Játékszín. De ott már nem Karinthyt, hanem divatos slágerszövegeket mondtam el színészek hangján. Amikor Márkus László meghalt, abbahagytam a színészparódiákat. Úgy éreztem, azzal lezárult egy korszak. Miután felvettek a főiskolára, ez a parodistaság abbamaradt. 

Mit tervez a nyárra?

Június 30-ig szinte minden nap játszom a Játékszínben, az Operettben, aztán jön valami szabadság. Elmegyünk néhány napra ide-oda-amoda. Nagyon várom, hogy önfeledten lehessen olvasni, mert ha este játszol, akkor nem fekszel ki a napra, nem iszol meg egy pohár sört. De ha este nincs előadás, akkor másként veszel részt az életben. Ez lesz a szabadság.