Az énekest az édesanyja tragikus halála ébresztette rá, hogy muszáj boldognak lennie. Pszichiáterek, önfejlesztő tanfolyamok tanították meg a pozitív életszemléletre.
Horváth Tamás mindig mosolyog. Ha rákeresünk az elképesztően népszerű előadó fotóira az interneten, egyszerűen nem találunk olyan képet, amin ne villogna a szépen ápolt fogsora. Meglepő módon az énekes pont emiatt kapja a legtöbb kritikát, a bírálói szerint „vicsorog”, nevet akkor is, amikor éppen szomorú, de van olyan kommentelő, aki szerint Tomi csak megjátssza, hogy mindig elégedett, a való életben nem lehet olyan boldog.
A Nagy Duett TV2-es show-műsor győztese – Balázs Andival közösen ők nyerték a nyolchetes versenyt – a Bors Backstage című műsorának a vendége volt, ahol természetesen az örök vigyora mögött megbúvó valódi érzéseiről is kérdeztük:
– Őszinte férfi vagyok, mindig úgy viselkedem, ahogy éppen érzem magam – kezdi Tamás. – Az a fajta srác, aki nem szégyelli, ha gyenge vagy ha boldog, igenis kimutatom azt, amit érzek. Az elmúlt években sok barátomat vesztettem el, mert megkérdezték a véleményemet, és én elmondtam nekik.
Nem hazudok, egyenes vagyok, viszont véleményt csak akkor alkotok, ha kérdeznek. Egyébként nem tolakodom senki életébe – magyarázza Tamás, majd így folytatja: – Ez az alapvetően pozitív életszemlélet egy döntés és utána rengeteg lelki munka eredménye, senki se higgye, hogy ajándékba kaptam.
Tamás egész életét egy szomorú tragédia árnyékolja be, mindössze 19 éves volt, amikor az édesanyja meghalt.
– Az édesanyámnak agytumora volt – beszél megrendítő őszinteséggel az énekes. – Hétéves voltam, amikor az orvosok egy ökölnyi tumort diagnosztizáltak a szeme mögötti területen. Azt mondták, megműtik, de nagyon kevés az esélye annak, hogy túl fogja élni. Anya erős asszony volt, küzdött, harcolt, nem adta fel. A műtét után – a tumor háromnegyedét eltávolították – gyorsan felépült, és folytattuk az életünket ott, ahol előtte. A testvéremmel együtt nagyon boldog gyerekkorunk volt, ezt is anyunak köszönhetjük. Aztán tíz év múlva ismét rosszul lett, az orvosok pedig sokkoló diagnózist állapítottak meg: visszanőtt a daganat, sőt mellette is több góc alakult ki az agyban. Anyu már nem volt olyan elszánt, mint először, láttam rajta, hogy elfáradt a küzdelemben, nagyon gyorsan elment…
Tamásnak 19 évesen elképzelése sem volt arról, hogyan fogja elviselni, túlélni, elfogadni az elfogadhatatlant.
– Össze voltam törve, tinédzserként lettem félárva, megszakadt a szívem. Úgy éreztem, két lehetőségem van: vagy hagyom, hogy felemésszen a bánat, és akkor egyébként ez tűnt a legjobb megoldásnak, vagy összeszedem magam, és boldog leszek.
Vidáman élek, hagyom, hogy jó dolgok történjenek velem, teljesítem édesanyám kívánságát aki fentről azt akarja látni, hogy teljes életet élek. Nehezebb út volt, mégis ezt választottam. Tamás nem félt segítséget kérni, kereste-kutatta azokat a lehetőségeket, tanfolyamokat, szakembereket, akik segítségével újra talpra állhat.
Minden arannyá válik a kezében
– Számtalan életvezetési könyvet olvastam el, tanfolyamokra jártam, és Csernus doktor segítségét is kértem a változáshoz. Szerintem nem ciki szakemberhez fordulni, ha az ember egyedül nem képes feldolgozni a vele történteket. A mai napig hálás vagyok a sorsnak, hogy a megfelelő emberekkel találkoztam akkor. Ma már egy boldog férfi vagyok.
A hobbim a munkám, sikeres vagyok, megtaláltam az életem társát, a feleségemet, Andit. Ő volt az, aki már akkor hitt bennem, amikor még senki, amikor még én sem hittem igazán magamban. Minden egyes nap reményt ad nekem, miatta érdemes élnem. Egy csodálatos fiút nevelünk ketten, teljes az életünk, és én hálás vagyok minden napunkért.
