Celeb

Meghant majmolja Eugenie hercegnő - esélye sincs!

Bors

Létrehozva: 2018.07.24.

Októberben egy újabb nagyszabású esküvőre készülhet a Windsor-ház: a 28 éves Eugenie hercegnő is férjhez megy. Ha eddig nem hallottak róla, az nem az önök hibája, Eugenie ugyanis mindössze a kilencedik az öröklési sorban – a brit sajtó szerint körülbelül ugyanolyan „fontossággal” bír a királyi házban, mint Erzsébet királynő akármelyik corgie kutyája. Nem túl szép jelző, de ezek után nem kell csodálkozni azon, hogy most a teljes angol média rajta és a férjhez menési tervein élcelődik. Eugenie ugyanis a fejébe vette – és ezt nem is titkolja –, hogy ugyanolyan nagyszabású esküvőt szeretne, mint Meghannak és Harrynak volt. A hercegnő és 32 éves vőlegénye, Jack Brooksbank a Szent György templomban szeretne házasodni, majd végigvonulni az utcákon, ünneplő tömeg kíséretében, persze. Ezért az egész szertartást nyilvánosra tervezik, és már meg is hívtak mindenkit, akit Meghan és Harry is. Mindenki legnagyobb meglepetésére a királyi ház engedélyt is adott a nagy felhajtásra, sőt azt közölték, 1200 vendégig igénybe vehetik a windsori kastélyt is a lagzihoz.

JAN MOIR: Who the hell does Princess Eugenie think she is?

Princess, 28, and her 32-year-old fiance Jack Brooksbank will marry in October Wedding will be held at St George's Chapel, Windsor, just like Harry and Meghan It will be open to the public and they'll also have a carriage ride through Windsor after the ceremony Eugenie who? She's doing what?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek