Celeb

Németh Oszkár, a Fonográf dobosa: Vigyáznom kell, nehogy túlpörögjek

Bors

Létrehozva: 2018.08.12.

Ön mennyire követi a horoszkópokat? Mennyire hisz a csillagjegyekben? Németh Oszkárt, a Fonográf dobosát kérdeztük, ő miként viszonyul születési jegyéhez.

– Eddig senki nem készítette el a horoszkópomat, és most már nem is valószínű, hogy erre sor kerül – mondta Németh Oszkár, a Fonográf együttes dobosa.

– Mérleg jegyű vagyok, akinek fontos, hogy a libikóka vízszintesen álljon. Nem vitatkozom, nem szeretek harcolni, mert nincs értelme. Állapodjunk meg, és tiszteljük egymást. Aki elöl áll és sok haja van, ő énekel és ő a főhős. Ezt tudomásul kell venni. A zenekar olyan, mint a focicsapat: vannak csatárok és vannak védők. Én hátul vagyok, de ha nem jól játszom, akkor „kikapunk”. Béke és szeretet, ez a jelszavam. Szeretek társaságba járni, de vigyáznom kell, nehogy túlpörögjek, és hagyjak másokat is szerepelni.

– Művészetben maradi vagyok. Nem az én világom a háromfejű nő, akinek a kebléből egy tölcsér nőtt ki. Jó ritmusérzékem van, nemcsak szerettem, de jól is táncoltam. A zeneszeretet is elég korán jelentkezett nálam. A két idősebb testvérem vitt el bulikba, és amíg ők csajoztak, odaálltam a színpadhoz, néztem a zenekarokat, és éreztem, hogy egyszer nekem is fel kell mennem. A külvilág véleménye a megjelenésemről nem nagyon érdekel. Kalapban járok, olyanokban, amiket mások nemigen hordanak. Kerülöm a konfliktusokat, csak ha muszáj, akkor megyek bele. Vigyázok, nehogy megbántsak valakit. Abban viszont hiszek, hogyha valamit kitalálok, azt leszegett fejjel végig kell vinnem. Nagyon örülök mások sikerének is.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek