<p>Most ünnepelte a harmincadik születésnapját Sáfrány Emese, aki egykor pornószínésznőként került a köztudatba, azóta viszont Európa-bajnok légtornász lett, saját stúdiót vezet, és még musicalben is szerepelt. Arról kérdeztük, van-e bármi, amit másképp csinálna, mi hiányzik a legjobban az életéből, és hogy mit javasol a mostani húszéveseknek. Mi pedig ezúton is boldog születésnapot kívánunk neki!</p>
Forrás: Instagram
Féltél a harmincadik születésnaptól?
Igen, azért volt bennem félelem. Nem azért egyébként, mert megijedtem volna, hirtelen hogy megöregedtem, hanem mert ezzel lezárult az életem egy hosszú korszaka, és úgy éreztem, a húszas éveimet azért méltóképp meg kell gyászolnom. De persze picit benne van az is, hogy mégis csak egy korszakhatárhoz érkeztem, érzem is, hogy nagy változásokon megyek keresztül, és ott a teher is, hogy nagyobb felelősséggel tartozom a dönteseimért.
Kimernéd jelenteni, hogy felelős felnőtt lettél?
Igen, büszkén ki merem mondani, mert az utóbbi néhány évben sokszor bebizonyítottam, hogy megállok a saját lábamon.
Ez persze nem jelenti azt, hogy mostantól mindig tökéletes döntéseket fogok hozni,
de már van annyi tapasztalatom, hogy a kiindulás jó legyen. A húszas évek az útkeresésről szóltak, az útkeresés időszaka volt, a célok mostanra kirajzolódtak, itt az idő, hogy végigmenjek az utamon.
És mi lenne ez az út?
Az oktatás. Már fiatalon elkezdtem oktatással foglalkozni, de nem voltam megérve ehhez, nem állt rendelkezésemre annyi tapasztalat, hogy én tudást adhassak át másoknak. Most örülök, hogy foglalkozhatom légtornával, tanítom a saját nyújtástechnikámat, van egy stúdióm, ahol már a saját oktatóim tanítanak, én pedig már kicsit ilyen üzletasszonyos, igazgatónős szerepben vagyok. Összetett dolog, komoly feladat, komoly kihívás, de nagyon élvezem.
Az örök kérdés: csinálnál valamit másképp?
Így visszatekintve azt mondom, minden úgy történt, ahogy lennie kellett. Elégedett vagyok, hiszen mindenből tanultam,
minden élmény kellett ahhoz, hogy azzá az emberré váljak, aki most vagyok,
hogy idejussak. Azért hozzátenném, hogy én vidéken nevelkedtem, ott teljesen más kép élt a felnőttekről, mindenki hamar férjhez ment, hamar jött a gyerek. Ahogy felköltöztem Budapestre, én is a karriert kezdtem hajszolni.
Mire vagy a legbüszkébb?
Ha egyet kéne mondanom, akkor az az önmegvalósítás lenne. Amiket korábban megálmodtam, azért így vagy úgy, de mindig elértem. Soha nem futamodtam meg. Ha valaki pár évvel ezelőtt azt mondja, hogy Európa-bajnok légtornász leszek, vagy hogy egyszer egy musicalben fogok énekelni, lehet, hogy nem hiszem el. Saját könyvem jelent meg, saját stúdióm van, saját festménygalériám van, szóval elég sok mindent kipipáltam magam mögött.Így érdemes élni, hogy olyan dolgokat csináljunk, amiket tényleg élvezünk!
Mi hiányzik a legjobban az életedből?
Elég bulváros kijelentés lesz, de nem fogok félrebeszélni: a család. Nem azt mondom, hogy azonnal szülnék, de ha minden körülmény adott lenne, akkor nagyon szívesen lennék anyuka. És szeretném hangsúlyozni azt is, ez nem azt jelenti, hogy erre rá vagyok görcsölve. Csak érzem, finoman, hogy arra a szerepre is készen állnék. Érdekelne, hogy állnék helyt egy ilyen szerepben. Nagyon bízom benne, hogy teljesen jól. Mondjuk úgy, ez lehet a következő nagyobb lépés az életemben.
Mit javasolsz a húszas években járóknak?
Azt mondanám, éljenek, hogy élvezzék az életet. Úgy látom, hogy sokan nem elég bátrak, egyrészt azért, mert félnek, hogy csalódnak, hogy beletörik a bicskájuk, másrészt meg azért, mert nincsenek is annyira ösztönözve. Először is, nem baj, ha csalódnak, mert azzal is csak tanulnak. Én nagyon sok tanulópénzt beletettem az életembe, de nem bánom, mert mindenből tanultam. Másodszor pedig azt szokták meg, hogy könnyen jön minden, aztán meg vannak lepődve, ha mégse, mert nem tanulták, milyen az, igazán küzdeni valamiért.
