A híradósról köztudott, hogy hosszú évek óta koncertezik zenekarával. Volt kitől örökölnie muzikalitását: édesapja beatzenész volt, aki „tajtékos napokat” élt át Szikora Róberttel.
Izgalmas, rég elfeledett történetről mesélt a híradós Gönczi Gábor Joshi Bharatnak. A szülei szerelméről, hogy hétévesen ismerkedtek meg, tizennyolc évesen összeházasodtak, és a legnagyobb boldogságban nevelték. Ennek kapcsán került szóba, hogy édesapja zenész volt, ő fedezte fel Szikora Róbertet, akivel barátok lettek. Gábor csillogó szemmel mesélte, hogy első zenekara első fellépésén Robi ott volt, felment a színpadra és beállt zenélni. Kíváncsiak voltunk, hogy az R-Go frontembere hogy emlékszik erre? A próbateremben csíptük el, a zenekar 35 éves évfordulójára rendezett decemberi Aréna-koncertre készül. De boldogan felidézte az 1967-68-as sztorit, amikor úgy 14 éves lehetett.
– Rákospalotán éltem, és dobolgattam szép „csendesen”. Egyszer becsengetett egy srác. A nagymamám kiment hozzá: tessék mondani, néni, kérem, ki dobol itt? Az unokám. Bemehetek beszélni vele? Persze. Bemutatkozott: Gönczi Lajos vagyok. A hatalmas szőke haja úgy volt vágva, mint Brian Jonesnak a Rolling Stonesban. Valami akkor divatos suba volt rajta. Mondta, hogy van egy zenekara, jól dobolok, meghallgatnának.
Robi már másnap lement a pestújhelyi József Attila Művelődési Házba.
– Elájultam, hogy ott van igazi színpad, zongora, jó gitárok. Úgy fogták az akkordokat, mint a nagyok. Játszottak, és több szólamban énekeltek Beatlest, Illést. Tetszett nekik, ahogy dobolok, úgyhogy beszálltam. Ez a zenekar volt a OneWord. Majd’ három évig játszottunk együtt. Robi szerint az akkori Amatőrök, figyelem! olyan volt, mint a mostani X-Faktor. Egyszer másodikok, majd elsők lettek.
– Kiscsávó voltam, ők két-három évvel idősebbek. Lajos istápolt engem. Ő énekes volt, én kisdobos. Segített, mert régen nem technikus vitte a cuccot, hanem mi. Rákospalotáról Kőbányára például a 70-es busszal mentünk, a cuccal hátul szálltunk fel. Én fogtam a pergőt, Lajos a nagydobot. Emlékszem, egyszer a Bosnyák téren beszólt egy férfi: „Nagydob, hová viszed azt a kisgyereket?” A zenekar repertoárjában azok a dalok szerepeltek, amiket játszott a Szabad Európa Rádió. Orsós magnóra vették fel a számokat, és hozzátettek néhány magyart.
– Jimmy Hendrixtől a Creamig minden volt. Ha Cseke László felkonferálta, hogy itt a Monkees együttes új száma, akkor megtanultuk. Leírták a szövegét fonetikusan. Na, az a kincsesbánya! A hőskor! Ki tudott akkor angolul? Senki! Aki azt átélte, könnyebben viháncol ebben a mai világban! Mindent füllel kellett levenni. Senki sem tudott kottázni, a Beatles sem. Mint a romáknál, tradicionálisan adtuk át a tudást. Tisztán emlékszik, milyen boldogság volt, amikor megszületett zenésztársa fia.
– Lajos büszkén mutatta Gáborkát. Mi emeltük, dobtuk, énekeltünk neki. Az édesanyja, Kati minden koncerten ott volt, jól ismertük. Boldog voltam, hogy lett egy ilyen szép gyerekük. Emlékszem, amikor Gábornak tizenhat évesen lett zenekara. Először a lakásukban tartottak koncerteket a barátaikkal, akkor mi is beszálltunk.
