Trokán Péter sosem volt nős: Már nem várok a szívszaggató szerelemre - interjú

A Szomszédokban az erdőmérnök János szerepében kedveltük meg, az október elsején a  Viasat3-on debütáló, 200 első randi című napi sorozatban szívsebészt alakít. A filmben Pápai Erika a felesége, az ő lányával, a közös lányukkal és a volt férjjel élnek együtt, akit Szerednyey Béla alakít.

Élvezem ezt a „tornát” a családom tagjaival, hogy kit hogyan kell kezelni. A feleségemet a legnehezebb természetesen. Néha kicsit elszalad vele a ló, de ezt is imádni kell benne.

Pápai Erika gyönyörű.

Szerintem is! Nézem, te úristen, úgy néz ki, mint főiskoláskorában. Vagy még csinosabb, mint akkor. Örülök, hogy ő kapta a szerepet, mert ragyogó színésznő.

Önökkel él a volt férj, ami elég különös.

Velem is megtörtént már, hogy egy nagy szerelem átváltozott barátsággá. Nem mondom, hogy volt feleség, mert én még soha nem voltam férj…

Nem volt férj?

Soha nem voltam. Athinával (Papadimitriu Athina színésznő – a szerk.) egyik napról a másikra összeköltöztünk, tizenhat évig éltünk együtt, de nem házasodtunk össze.

Pedig mindenki azt hiszi.

De nem. Hogy miért, annak banális, praktikus oka volt annak idején. Aztán meg minek, így is működött. Amikor meg már nem, egyszerűbb volt a szétválás. 

Mi volt az ok?

Az volt a lényege, hogy akkor nem nagyon lehetett utazni, pedig minden évben összejött a család Görögországban. Athina görög állampolgár, és mivel nem voltunk házasok, a lányok is azok lettek, így utazhattak. A nyolcvanas évek végére bejött a világútlevél, lehetett utazni mindenhová, de addigra a házasság már csak formaság lett volna, nélküle is jól működtünk. El is felejtettük.

Elképesztő!

Az ilyen együttélésről személyes tapasztalatom van. Apám vendéglős volt, a szakácsnője pedig egy bár nem túl szép, de rendkívül jó humorú asszony. Neki volt egy férje és egy barátja is, olyan közel hatvanévesek. A férje és a szeretője nagyon jó barátok voltak. Zárás előtt félórával mindig megjelentek, ittak egy pohár sört, aztán hazamentek a Magdi nénivel. Együtt éltek, fantasztikus kohézióban, amit csak a szeretet tud produkálni, a szerelem nem. Az csak őrületet tud, aztán bumm, vége. Valahogy annyira természetesen csinálták, olyan he­lyesek voltak. Hát a sorozat­-ban most a volt férj lakik az emeleten.

A saját életében is működne az egy fedél alatt?

Nem valószínű. De a volt szerelmemet testvérként szeretem. Azt a Sára Dettit, akivel hat évig éltem együtt a hetvenes években. Ma olyan, mintha a húgom lenne, mindent meg tudunk beszélni. Szeretjük egymást, ragaszkodunk a másikhoz. A gyerekeink együtt nőttek fel, jóban van a két család. Fontosak vagyunk egymásnak. Athinával meg voltak a válás katartikus évei, stációi, de ma már vele is baráti a viszonyunk. Letisztult az egész, életünk jelentős részét együtt töltöttük, miért haragudnánk egymásra? Egyvalami kell ahhoz, hogy ez működjön: őszintén kell részt venni benne. Szerelemben, házasságban. Ezt mondtam a lányaimnak is. Nálunk nincs harag, gyűlölet a családban.

A válás után önnél maradt a két kislány. Nehezek voltak a hétköznapok?

Fantasztikus szerencsém volt, fél évvel azután, hogy különmentünk, megismerkedtem egy nálam lényegesen fiatalabb, csodálatos lánnyal, akivel hat évig éltünk együtt. A lányaim barátnőnek tekintették, nem pótmamának. Ez nagyon sokat számított. 2000-ben lett vége, addigra a lányok felnőttek. A lányaim a mai napig jó barátnői. Isteni ajándék volt. Na és segített a két nagymama is, nem volt ez annyira problémás. 

Megérdemelte volna az örök szerelmet.

Mutasson egyet! Én is azt hittem, hogy békességben fogunk megöregedni, fogjuk majd egymás kezét, de nem így lett. Furcsa, de minden párom a helyé­re került.

Ki jött utána?

Egy korban hozzám illő, akivel tíz évből hatot éltünk együtt, és máig jó barátok vagyunk. Több mint barátom, de kevesebb mint szeretőm. Megpróbáltuk együtt, nem igazán ment, pedig nagy kifogásaink nincsenek egymással szemben. Szeretetben telnek a napjaim a bará­taimmal. Hadd legyek önző, megtanultam, és szeretek egyedül lenni. Soha nem vagyok magányos, de nagyon szeretem a csöndjeimet, amikor csak magam vagyok. Hetvenkét évesen már nem várok a szívszaggató szerelemre.

Szőke, halk szavú, fekete démon… Elég különböző nőket szeretett.

Soha nem a külső miatt szerettem bele valakibe, a kémia kezdett működni. Mindegy volt, milyen. De lehetőleg vékony, szép melle, kemény feneke, darázsdereka, egyébként mindegy… Véletlen, hogy csupa gyönyörű nővel volt dolgom.

Nagy csajozó volt?

Nem! De úgy hozta a sors, ha egy kiment az ajtón, a másik jött be az ablakon. A jóisten ajándéka, hogy nem volt üresjárat. Nem volt időm szomorkodni, de sosem mentem, mint egy vadászkutya, én fiatalon is öreg bika módjára gondolkodtam. Kapcsolatban hűséges voltam, nem szerettem félrelépegetni. Kevés rövid vagy egyéjszakás kapcsolatom volt.

Ma is rendkívül sármos.

Jó génjeim vannak, és világéletemben sportoltam. Fiatalon kosárlabdáztam, aztán elkezdtem úszni. Ha tehetem, minden reggel az uszodában kezdek.

Székhelyi József, mielőtt elment, sokszor mondta, szereti önnel játszani a Halpern és Johnsont. 

Gyönyörű, hogy együtt kezdtük, és együtt fejeztük be. 1970-ben ő volt Hamlet, én Horatio. Akkor jött a főiskoláról Kecskemétre. Összebarátkoztunk, mindig tudtunk egymásról. Jocó fantasztikus pali volt, holtában is megemelem előtte a kalapom. Ebben a darabban gyászoló férjet játszik. Egy asszonyt szerettünk, a temetésén találkozunk. Kiderül, én voltam a felesége első szerelme, és ötven éven át, évente kétszer-háromszor találkoztunk egy étteremben. Olyan jó barátok lettek, mint én Sára Dettivel, de a darabban a férj nem tudott róla, nem tudta volna elviselni. Vele vége lett, befejeztük, már soha többé nem játsszuk. Viszont kaptam egy szép ajándékot. A veresegyházi színházban játszott Jocó az Egérfogóban, és felhívott az igazgató, átvenném-e a szerepét. Először megütköztem rajta, de aztán azt éreztem, nem mondhatok nemet, mit szólna hozzá Jocó. Leszólt hozzám: „Na, Petyus! Helyettem nem játszod el? Azért mert én nem tudom? Ha nem segítesz, szégyelld magad!”

Jól viseli az idő múlását?

Hetvenévesen kezdtem számolni, mennyi is van még? Jó esetben tizenöt év. Az nagyon kevés. Azóta felesleges dolgokkal nem foglalkozom, csak ami örömet jelent. Ez ad egyfajta harmóniát.