Anno a tévé előtt ülve, ki gondolta volnaTamási Eszterről, hogy az esti film felkonferálása előtt pár perccel még egy kis ollóval igazította a haját. S azt sem hitte volna el 1975-ben senki, hogy Takács Marika direkt bakizott. Endrei Judit új könyvében soha nem hallott kulisszatitkokat is megoszt a televíziózás fénykoráról.
Forrás: Végh István
Endrei Judit senkivel össze nem téveszthető bársonyos hangja, kedves mosolya, mindig tökéletes frizurája sok ember emlékezetébe örökre beleivódott. A televíziózástól 1998-ban elköszönő tévést ma már amolyan életmód-tanács-adóként, divatos szóval coachként járja az országot, hogy az idősebb korosztályt a pozitív gondolkodásra, egészséges életmódra biztassa. Ám nem múlhat el úgy közönségtalálkozó, hogy egykori nézői ne tennének fel kérdéseket a Magyar Televízió aranykoráról. Juditban ezért fogalmazódott meg az ötlet, hogy hét könyve után egyet ennek a témának kellene szentelnie.
Az Anno az én tévém című könyv hamarosan megjelenik, s a legendás tévés hosszasan anekdotázik kolléganőiről, többek között Tamási Eszterről, Takács Marikáról és Kudlik Juliról is.
„Ritkán látni a televízió képernyőjén olyan kedves, örökké vidám embert, mint amilyen Tamási Eszter volt, ezért is lehetséges, hogy akik hajdanán szerették, máig őrzik az emlékét. Amikor a nézőkhöz szólt – ő maga így mesélte –, mindig a lányát képzelte maga elé. Láthat-tuk a Híradóban, az Iskolatévében, sokáig nevéhez fűződött az Önök kérték! műsora, konferált a táncdalfesztiválokon. Bárhol is tűnt fel, természetesen viselkedett, örökké csacsogott, hihetetlen energiával áldotta meg az ég, és arcáról soha nem tűnt el a derűs mosoly. Bevallása szerint azért, mert így hamarabb érte el a célját.
Még nem voltam ott a bemondók között, amikor hallottam, olvastam arról, hogy Eszter – kézzel – adás közben ruhakölteményeket varr magának. Divatot diktált, sok nő követte az öltözködését. És ugyancsak sokszor mesélték, hogy fodrászra sem költött sokat, mert saját maga fodrásza volt. Emlékeznek, olyan „fiú́s” frizurája volt. Láttam nem egyszer, amikor váltottuk egymást az „adón” – a bemondóstú́dióban –, hogy egy kis ollóval itt-ott beleigazít a hajába” – írja könyvében Endrei Judit, majd néhány sorral később Tamási Eszter és Takács Marika viszonyáról is mesélt.
„Takács Marikát és Esztert szinte mindig együtt emlegették a nézők, akik bizony olykor még a nevüket is összekeverték, Takács Eszter és Tamási Marika, de ők soha nem bántódtak meg, inkább csak mosolyogtak ezen. Hiszen a nézők szeretetét érezték ki ebből is. Marika előbb kapott státuszt a televíziónál, holott két héttel később kezdte a pályáját, mint „riválisa”, Tamási Eszter.
Az ELTE bölcsészkarán végzett, de vonzódott a színészethez, tanult énekelni is. Meleg tekintete nyugalmat, derűt sugárzott. Kevesen tudják róla, hogy olykor ő maga kreált bakikat, hogy aztán egy „elnézést kérek” mosollyal, kedvesen kijavítsa azokat…Egyébként meggyőződésem, hogy a nézők, önök, szerették, ha bakizunk. Mert az olyan emberi – mondták sokszor. Talán azt az érzést keltette önökben, „hiszen ők sem tökéletesek! ők is emberek” – árulta el a még soha nem hallott kulisszatitkot könyvében.
Endrei Judittól a Bors azt kérdezte, hogy Takács Marika mennyire vállalta fel kamerákon kívül, hogy tudatosan hibázik.
Marikát soha nem hallottam erről beszélni, de ha visszaemlékszünk a szemére, akkor mindig látszott benne a huncutság.
Szerintem ő ezzel magát is szórakoztatta. Végtelenül játékos volt. Ugyanakkor ugyanez Kudlik Júliáról soha el nem lehetett képzelni. Ő nem hibázott. Tudatosan meg főleg nem tett volna ilyet. Juli a maximalizmusáról volt mindig híres – emlékezett vissza kolléganőire az egykori tévés, aki azt is elárulta, hogy volt e féltékenykedés a bemondó hölgyek között.
– A bemondói munka mindig magányos volt. Ritkán tudtunk ott maradni a stúdióban a másikkal beszélgetni. Akkor még katonás fegyelem jellemezte a tévés világot. Féltékenységet soha nem tapasztaltam, hiszen kifejezetten nagy tudású, művelt emberekről beszélünk. Én pedig neveltetésemből adódóan mindig is tisztelettel néztem az idősebbekre – monda Judit, aki hálás a sorsnak, hogy a televíziózás történelmében akkor és ott dolgozhatott. – Nem sírom vissza azt az időszakot, most is jól érzem magam, de a tévé sokat adott nekem műveltségből, emberismeretből.
