Celeb

Kautzky Armandék kinőtték az Erkelt

Bors

Létrehozva: 2018.10.18.

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy 2019-ben szintet lép a Pilvaker. Most már nem titok, hogy akkorát ugrott, hogy egészen a Papp László Budapest Sportarénánál ért földet.

A rendezvénysorozat tavaly már háromszor töltötte meg az Erkel Színházat március 15-én úgy, hogy legalább annyian maradtak kint az Erkel falain kívül, mint ahányan befértek. A Pilvaker nem véletlenül tűnt el egy évre, a csapat ugyanis azon dolgozott, hogy 2019. március 15-én már a Papp László Budapest Sportarénában ünnepeljen úgy, ahogy szokott: hiphoppal, színházzal, irodalommal. Igen, irodalommal az Arénában. És ilyet még ez a hatalmas épület tényleg nem látott. Baseballsapkákban, de továbbra is tiszta szívvel.

– Bár az Erkel hozzánk nőtt, kénytelenek voltunk más helyszín után nézni a Pilvakerrel, hiszen bárhogy is nézzük, kinőttük a színházat. Szeretnénk, ha azokkal is ünnepelhetnénk élőben, akik eddig nem jutottak be. Egyre bővül a csapatunk és egyre nő az érdeklődés is a rendezvény iránt, így azzal igyekszünk kiszolgálni a rajongói igényeket, hogy jövőre egy sokkal nagyobb helyszínen, még látványosabban térünk vissza, ehhez azonban szükségünk volt arra, hogy kihagyjunk egy évet. Ez nagyon sok szervezéssel jár, de az elmúlt évben volt időnk arra, hogy kitaláljuk, hogyan lesz egy intimebb, színházi közegben jól működő show-ból igazi Aréna-kompatibilis produkció – mondta Takács Ákos, a Pilvaker ötletgazdája.

Nem csak látványban és a férőhelyek számában újít a rendezvény, 2019-ben behoz néhány új arcot is, köztük Szakács Gergő énekest és Pálmai Annát, a Katona József Színház színésznőjét. A show-ban több új szereplő is feltűnik majd, de hogy kik, az legyen meglepetés, majd kiderül az Arénában. Kautzky Armand persze most sem marad ki a buliból, nélküle már-már elképzelhetetlen lenne az ünnep.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek