Celeb

Borbély Alexandra a karrierje miatt nem szül

G. Sz.

Létrehozva: 2018.11.12.

A csinos színésznő mindennél jobban vágyik arra, hogy anya legyen, de egyelőre várnia kell a gyerekvállalással.

Borbély Alexandra hazánk egyik legfelkapottabb, nemzetközi szinten is elismert színésznője, és a Testről és lélekről című, Oscar-díjra jelölt magyar filmben nyújtott alakításáért tavaly az Európai Filmakadémia legjobb európai színésznőnek járó díját is elnyerte. A 32 éves Borbély karrierje tehát szárnyal, és párjának, Nagy Ervinnek köszönhetően magánélete is kiegyensúlyozott.

A Spektrum Home Tesztbeszéd cí­mű műsorának hétfői adásában asztaltársasága, Árpa Attila, Bochkor Gábor, Kormos Anett és a mű­sorvezető Dombóvári István mellett ugyanakkor  bevallotta: bár megviselné őt, ha a karrierje miatt nem lenne gyereke, most nem mehet el csak úgy szülési szabadságra.

– Nagyon szeretnék gyereket, és mindig úgy gondolkodtam, hogy ha vágyom rá, akkor beindítom a projektet. Most mégis az történt, hogy megkaptam ezt a díjat, amit valószínűleg az életben már többször nem fogok, és ez egy olyan hullámot hozott, amit meg kell ülni. Sok ajánlatot kaptam külföldről is, ezért egyszerűen muszáj leforgatni ezeket a filmeket, miközben teljesen másra vágyom – mondta Borbély Alexandra, aki magát sokszor egy ártatlan kislánynak gondolja, és úgy véli, ha gyereke születik, utána már nem lesz ennyire érzékeny és nem csak maga körül fognak forogni gondolatai.

– Nekem mindig is sokkal fontosabb volt, hogy legyen gyerekem, családom, minthogy örökké csak a színpadnak éljek, hiszen a valódi élet az, amit a családoddal töltesz és az, hogy minél többet együtt vagytok. Nem félek, hogy esetleg nem kapnék később szerepeket, vagy hogy nehéz lesz visszajönni – árulta el a színésznő.    

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek