Több száz mentésben vettek már részt, és eddig még mindenkit élve hoztak ki, akit életben találtak a Magyar Barlangi Mentőszolgálat tagjai. Leghosszabb mentésük majd egy hétig tartott.
Amikor megérkeztünk, tudtuk, hogy jó társaságba kerültünk. Bár idegenek voltunk, mégis ismerősként köszöntöttek minket. Gyors eligazítás után mindenki magára öltötte a piros kezeslábasát, amiből mi is kaptunk egyet-egyet. Kész művészet belebújni, de ha már fent van, egész kényelmes viselet.
Csak nehogy jöjjön a szükség, főleg hölgyeknek, mert egyedül visszavenni lehetetlen küldetés. Az esőnek mi nem örültünk, mert ázott a fényképezőgép. Nem úgy, mint a gyakorlatot vezénylő barlangi mentős. Az időjárás még inkább modellezte a legnehezebb mentési körülményeket. Amikor keskeny, csúszós úton kell mihamarabb eljuttatni a balesetet szenvedőt az orvosokhoz.
A solymári Ördöglyuk-barlanghoz érve befejeződtek a beszélgetések, és mindenki jól szervezett csapatként állt neki a rá osztott feladatoknak. Az első állomáson a sérült hordágyra emelését és megfelelő biztosítását gyakorolták. Senki sem vállalta szívesen a beteg szerepét. Nem tűnt nehéz feladatnak, ezért nem kellett sokat győzködni, hogy bevállaljam az áldozat szerepét. Izgatottan feküdtem le a földre, várva, mi fog történni. Az engem megmenteni akaró csapat gyorsan körém állt, hozták a hordágyat. Mellém helyezték, és miután megállapították, hogy nem sérült a gerincem, vezényszóra felemeltek rá. Már ez is nagyon kellemetlen helyzet volt. Magatehetetlenül kellett feküdnöm, és várni, míg belekötöznek a hordágyba. Amiben ezek után esélyem sem volt a szabad mozgásra. Persze a mentők szerették volna megmutatni, milyen éles helyzetben ilyenen feküdni, úgyhogy felemeltek és jól megráztak, utána fel is állítottak a talpamra. Ha elengedtek volna, tuti arca esek, miközben a kezem szorosan a testem mellé van kötve. Szerencsére hamar kiszabadítottak és gyorsan a következő állomás felé vettük az irányt, nehogy még egyszer elkapjanak.
A Budai-hegység egyik legveszélyesebb barlangjának tartott Ördöglyuk igazi labirintusrendszer. Szűk és meredek járatokkal. A barlangi mentőknek viszont a legjobb gyakorlóterep. A mélybe érve a második gyakorlati ponton már javába folyt az életmentés. Meredek sziklafalon eresztették le a hordágyba kötözött sérültet, majd húzták tovább egy szűk átjáró felé. A tizenöt fős mentőcsapatban mindenkinek megvolt a helye és a szerepe.
Egyikük a mentést vezényelte, négyen a sérült biztonságos leeresztéséért feleltek. Volt, aki kötélen lógva igazgatta a hordágyat, hogy eresztés közben ne ütközzön a falnak. A szikla alján pedig a többiek várták a beteget. Amint megérkezett, gyorsan, egymás után macskaügyességgel másztak fel a mentőosztag tagjai a másik sziklafalra, és kézből kézbe adogatva emelték ki a sérült szerepébe bújt társukat a keskeny járatból. Majd az egész folyamatot megismételték visszafelé is, hogy mindenki a mentéshez szükséges összes szerepkörben kipróbálja magát.
Éles bevetés során mindenki azt a feladatot kapja, amiben a legjobb. Vannak, akik gyorsabban kötnek csomót, mások kötélbe ülve ügyesebben tudják biztosítani a sérült leeresztését. A csapatban mindig vannak orvosok is. Viszont ennek a gyakorlatnak az volt a célja, hogy mindenki készülhessen a télen esedékes akkreditációs vizsgára. Ezért kellett mindenkinek minden szerepkört kipróbálni a mentési gyakorlatok során. A Magyar Barlangi Mentőszolgálathoz bárki jelentkezhet, akinek megvan a barlangász-túravezetői vizsgája, és érez magában késztetést arra, hogy másokon segítsen. A jelentkezéseket a mentőszolgálat elbírálja, és az arra érdemeseknek ideiglenes tagságot ajánl fel. Ez olyan, akár egy próbaidő. Mindkét félnek van ideje eldönteni, hogy szívesen dolgozna együtt a másikkal, és van idő letenni a szükséges vizsgákat is.
Túránkon Kovács Marci kísért minket, aki már több mint egy évtizede tagja a társaságnak, így igen sok mindenről mesélt nekünk. Már csak évente 5-10 barlangi mentéshez riasztják őket. Az utóbbi években jelentősen visszaesett a balesetek száma, mert a természetvédelmi területeken fekvő barlangok bejáratai már zártak. Leginkább szervezett túrák során juthatnak le az érdeklődők. A barlangi mentések során könnyű bánni a sérülttel, mert általában maga is barlangász.
Ennek ellenére így is sok mentésben vesznek részt évente. Egyre gyakoribbak a siklóernyős balesetek, ahol fákról kell leszedni a pórul járt ernyősöket. Az eddigi leghosszabb mentésükről is mesélt. 2002-ben Szilágyi Zsolté öt napig tartott. Végül úgy sikerült megmenteniük, hogy egy 12 méter hosszú járatot véstek a sziklába, hogy kihúzzák. A beszélgetés során az is kiderült, ennél az esetnél fotós kollégám is ott volt. A szálak végül összeértek. Mégsem idegenként vettünk részt a gyakorlaton.