<p>Rendhagyó, kettős interjúval zárjuk az óévet. Ki ne lenne kíváncsi arra, hogy él egy olyan család, ahol mindenki színművész? Balázsovits Editet és édesapját, Lajost az otthonukban faggattuk.</p>
Editnek premierje volt a Pesti Színházban, Ibsen: John Gabriel Borkman című darabjában. Megnézte?
Lajos: Persze, szenzációs volt. Minden premieren ott vagyunk.
Megvan önök közt a klasszikus apa-lánya szerelem?
L.: Mindig jóban voltunk, de ez sosem volt majomszeretet.
Edit: Jól megvagyunk ketten, hárman és öten, ha hozzáveszem a család többi tagját is. Szorosabb viszonyban vagyunk, mint az átlag. Ott kezdődik, hogy egy házban lakunk. Ezt csak azok vállalják, akik szeretik egymást.
L.: A humor sokat segít. Ha esetleg feszülne valami, valamelyikünk elindítja a tréfálkozást, és az mindent megold. Sokat nevetünk, magunkon és a másikon is.
Nehéz lehet a gyereknek, ha az apja, anyja színész.
L.: Színház, forgatás után igyekeztünk ugyanolyan életet élni, mintha civil foglalkozásunk lenne. A mai napig így van. Úgy mentem a piacra vásárolni, mint bárki más.
E.: Ez alkat kérdése. Nálunk nincsenek kint szerepekből plakátok, fotók.
L.: Utólag visszagondolva, Editnek nem lehetett könnyű. Volt több évtized az életünkben Évával, amikor mindennap késő estig dolgoztunk. Akkor a két nagymama volt vele.
E.: Aki sokat dolgozik, mindegy, hogy milyen szakmában, az sokat van távol a gyerekétől. A miénkben az este a nehéz, mert a gyerek akkor igényli az együttlétet. Ezt a fiamon, Richárdon is láttam. De már nem igényli! Egy jó videójáték simán kiváltja a jelenlétemet. (nevet)
L.: Az embereket mindig érdekelte, milyen a civil életünk. Szerintem olyan, mint bárkié.
E.: Szerintem nem! Az időbeosztás más, és a színészek sokkal elfogadóbbak, toleránsabbak, mint más családokban. Ha reggel nulladik óra volt, hatkor kellett kelni, akkor egy szülőm se állt ostorral az ajtóban, hogy márpedig kisfiam bemész. Inkább azt mondták: túl korán van, ne menjünk. Ha lógtam gimiben, délelőtt tizenegy körül bejött a szobámba apu: mi van, ének, ének, rajz, rajz, tesi, tesi? Ezekre az órákra nem kellett járni. Csak az számított, hogy matekból hányas vagyok. Valamiért anyunak ez fontos volt. Abban bízott, nem leszek színész, hanem matematikus.
Ön is?
L.: Egy kicsit reménykedtem, de hamar feladtam, amikor kiderült, mindenképpen ezt szeretné. Minden szülő örül, ha a gyereke az ő foglalkozását választja. De kicsit aggódik is, hiszen ismeri a buktatóit. Ha a saját életemet végiggondolom – jövőre lesz ötven éve, hogy a pályára léptem –, ezalatt hányszor változott a szakmánk megítélése, fontossága.
E.: Szerintem színésznek lenni a legjobb dolog a világon. Tud nagyon rossz is lenni, de amikor jó, akkor mindennél jobb.
L.: Ha még egyszer kezdhetném, biztosan nem lennék színész. Utazó lennék, mennék mendenfelé a világban.
Pilóta, hajóskapitány?
L.: Pilóta. Nagykanizsán nőttem fel, ott volt egy kicsi füves repülőtér, ahol időnként repülőnapot tartottak. Annyira megtetszett, hogy a következő héten elmentem a toborzóirodába, ahol sportejtőernyősnek jelentkeztem, de a második alkalommal már nem mehettem, az anyukám megakadályozta. Filmen aztán lehettem pilóta, az Őrjárat az égen című sorozatban.
E.: Esküszöm, jobb, mint a Top Gun! Szerintem ebből lopták!
L.: Egyszer Malév-gépen utaztam, és a stewardess szólt, hogy a pilóta szeretne velem beszélni. Előre mentem, bemutatkozott, és elmondta, akkor döntötte el, hogy pilóta lesz, amikor látta a sorozatot. „De ez már nem úgy van, mint a te idődben” – mondta, és mutogatta a gombokat. Nem mertem elárulni, hogy amit mi csináltunk, az kamu volt.
E.: Miért nem mondta, hogy az egy MiG–21-es volt, nem utasszállító!
L.: A forgatás elején egyszer egy kétüléses motoros oktatógéppel felvittek bennünket, a profi pilóta mögöttünk ült. Fent gombnyomással elindítottam a kamerát, és mondtam a szöveget. Nem avattak be teljesen, a pilóta elkezdett felfelé menni, aztán átbuktunk, akkor lefelé, közeledett a föld. Megnéztük a templom toronyóráját közelről, pörögtünk, borzasztó volt. Tízperces műrepülés után, amikor leszálltunk, falfehér voltam, de megdicsértek, hogy a repülőgép tiszta maradt. Amikor visszanéztük a felvett anyagot, az arcom annyira más volt, nem lehetett megismerni. A nyomás, a G hatására úgy torzult a fejem, mint egy gumilabda. Ezután lefújták, és földi körülmények közt, felfüggesztett repülőkben ültünk, azt mozgatták, forgatták.
Edit, mikor rossz a színészet?
E.: Amikor olyan a produkció, vagy a szerep, amit nem szeretsz. Ha mellőzött vagy, ami szinte mindenkivel megesik ezen a pályán. Manapság nem akkora a renoméja a színészeknek, mint régen. Nem mi vagyunk a sztárok, és nem is keresünk annyit. Ez most egy ilyen világ, semmi baj ezzel. De legalább nem szekérrel kell menni! Viszont most a premier után akkora virágcsokrot kaptam, hogy megjegyezték a kolléganők: olyan vagy, mint egy igazi színésznő. (nevet)
Most jól érzi magát?
E.: Nagyon jól! Visszaszerződtem a Vígszínházhoz. Jó volt szabadúszni is, sok kiváló kollégával dolgozhattam, sok jó helyen, jó szerepben, de jó újra csapatban.
Richárd követi a családi hagyományt?
L.: Azt hiszem, szerencsénk lesz, nem mutat érdeklődést a színészet iránt. Szép foglalkozás, de valaki törje már meg a családi őrületet!
E.: A színház nem annyira érdekli, de a film igen.
L.: Miért lesz valaki színész? Edit előtt sajnos volt két példa, gyakorlatilag a színházban nőtt fel. Olyan időszakát kapta ki a színészetnek, amikor hajnaltól késő estig dolgoztunk.
E.: Akkor sokkal vonzóbb volt ez a pálya, mint most egy fiatal számára. Valló Péterrel próbáltam Ibsent, és ez a próbafolyamat emlékeztetett hangulatában arra az időszakra, ami nagyon vonzó volt. Olyan békebelien próbáltunk, ami fura a számból, mert honnan tudom én azt? Hát onnan, hogy láttam kívülről. Vagy, ahogy apu a Játékszínben dolgozott. Szerették is a színészek. Nem a színház romlott el, csak más lett az értékrend, és másra vágynak a fiatalok, más jelenti a csillogást.
Közben pont a Vígben ott az a sok fiatal tehetség, gondoljunk a Pál utcai fiúkra.
E.: Nagyon jók, helyesek, egész más generáció. Céltudatosabbak, kevesebbet nyafognak, terhelhetőbbek, mint mi voltunk. Közülük Vecsei H. Miklós a partnerem a darabban.
Muszáj megkérdeznem, Edit három hónapja ismerte doktor Fürstnert, amikor férjhez ment hozzá. Hogy viselte?
E.: Korábban volt egy-két választásom, amit annyira nem szíveltek a szüleim…
L.: Lányos apának lenni nem könnyű! Ahogy Edit mondja, volt egy időszak, amikor nem bírtam a fiúkat körülötte, de idővel megszelídültem. Féltettem a színészektől, üdítő változatosság volt egy fogorvos.
E.: Igen, mert a fogorvosokat még nem ismertük! (nevet). Bátrak voltunk, és ez nagy szerencse, mert ha jobban megismerjük egymást, nem házasodtunk volna össze. Mindketten olyan alkatok vagyunk, ha felbosszantjuk magunkat a másikon, arrébb megyünk. De mivel összeházasodtunk, kénytelenek voltunk jobban megnézni egymást. Gyorsan megszületett Richárd, így egy hármas csapat csiszolódott össze, és végül is happy enddel zárul a sztori.
Mit kívánnak 2019-re?
E.: Minden jót! Boldogság, békesség legyen.
L.: Egészséget, és örömet egymásban.
