Testvérével, Lilivel közösen forgatott Bajor Marci, aki filmes munkáiban szereti elhallgatni, hogy ki is az apukája. Nem szégyelli, egyszerűen csak nem szeretné, ha a legendás papa életműve alapján ítélnék meg.
Több fesztiválon is szerepelt már, és végre a nagyközönség is láthatta Bajor Marci rendezőként dirigált első filmjét. A Maradj velünk! című rövidfilmben Marci testvére, Lili játssza a főszerepet. A történet igazán szívszaggató, a Lili alakította Anna hat év után tér haza a családi fészekbe, miután anyukája meghal. A temetésre érkezik, közben pedig felmerül sok elfojtott érzelem, dráma és gyász. Marci maga írta a forgatókönyvet, és mindig is úgy gondolta, a drámát csak Lilivel forgatná le. A vizsgafilmhez olyan nagy neveket sikerült meggyőznie, mint Kerekes József és Rátonyi Hajnalka – amit nem tagad, nagyrészt annak köszönhet, hogy ő „a Bajor Imi fia”. A 22 éves rendező szakos srác azonban, ha teheti, nem él ezzel az előnnyel, sőt sokszor inkább hátrányát érzi az apai örökségnek. Forgatásokon ezért ugyan nyilván bemutatkozik, de csak ha valaki rákérdez, akkor mondja el, hogy ki is az apukája.
– Az egyszerű történet alapja egy feszült szituáció, egy zárt környezet, amiben az emberek kínosan érzik magukat és egymást. Lili már régen is szeretett volna szerepelni a filmemben. Nekem most ez a legfontosabb, egyértelmű volt, hogy őt választom főszereplőnek. Nagyon jó színésznő, és létezik köztünk egyfajta mágia, amit mi arra fogunk, hogy egy napon születtünk egy év különbséggel. Őt volt a legegyszerűbb instruálnom, olyan kapocs van kettőnk között, amit nem lehet csak úgy találni. Mindig tudja, mit is szeretnék, érzi. Miatta sosem kellett többször felvenni egy jelenetet, nem késik, ellenben például Kerekes Józseffel, aki szeret improvizálni, borzasztó jó a humora. Hajni is másképp képzelte a karakterét, mint én – kezdte lapunknak Bajor Marci, aki azt is elárulta, szívesen dolgozna még a tesójával, de a színház nem annyira érdekli, mint a filmezés, Lili pedig elsősorban színpadi színésznek készül.
– A színház nem az én asztalom. Amilyen közel áll a színház a családomhoz, tőlem annyira távol. Sokkal többet mozogtam már gimnazistaként is a film és a tévé világában, mint a színházban, bár játszottam diákszínpadon. De ott sosem éreztem jól magam – folytatta Marci, akinek osztálytársaihoz képest a film elkészítésekor talán előnyt jelentett az is, hogy a főszereplőnek választott két idősebb színészt ismerte. Édesanyja, Hámori Eszter színésznő minden évben nagy partikat ad, ahol természetesen a színészkollégák a vendégek. Marci kiskorától kezdve velük nőtt fel.
– Annak köszönhetően, hogy édesapám és édesanyám az volt, illetve az, aki, sok mindenkit ismerek már most is. Talán ennek is köszönhetem, hogy az egyetem után már sikerül filmekben dolgoznom mint rendezőasszisztens. Ebből a szempontból érzem, hogy áldás az, hogy apu színész volt, hiszen ezek között az emberek között nőhettem fel. De ha új helyre kerülök, egész életemben igyekeztem nem elmondani, hogy kinek a fia vagyok. Forgatásokon titkolom, ha rákérdeznek, akkor természetesen elmondom. Megpróbálom kijárni a rendezői létrát a magam tudásából. Azért titkolom, hogy egyrészt ne kérdezzenek a haláláról, másrészt ne az ő zseniális munkássága alapján ítéljenek meg, és azért is, mert nem kívánok olyan előnyökhöz jutni, amit amúgy még nem érdemelnék ki magamtól – fogalmazott a határozott fiú, aki nyilván tisztában van azzal is, hogy soha nem fogja tudni levetkőzni, hogy ő a Bajor Imi fia.
– Nem is ez a célom, és nem is az, hogy őt elfelejtsék, és én legyek az egyedüli „Bajor gyerek” vagy az utolsó „Bajor fiú”. Sőt bízom benne, hogy sosem felejtik el őt, mint ahogy abban is, hogy lesz saját jogon is elismertségem, amiben már mellékes, hogy én vagyok Bajor Imre fia, és inkább az a fontos, hogy én miben vagyok jó vagy rossz – mondta Marci.
