Détár Enikő hazánk egyik legtöbbet foglalkoztatott színésznője. Noha mostanra teljesen megbékélt az életével, volt idő, amikor jobb szeretett egy képzeletbeli világban, az édesapja közelében létezni.
Forrás: DFP
Milyen emlékeket idéz fel a gyerekkora?
Egy kis faluban nevelkedtem, de Egerbe jártam iskolába, ami azért egy viszonylag nagyobb város, úgyhogy ez a kettősség, a természet szeretete és a nyüzsgés a mai napig bennem van. Tulajdonképpen most is így élek, és ezt imádom!
Ha azt mondom, hogy otthon…
Akkor azt mondom, hogy fészek.
Egy meleg, oltalmazó családi fészek volt a miénk, még akkor is, ha sokszor csak ketten voltunk otthon a testvéremmel. A szüleim sokat dolgoztak, úgyhogy önállóságra neveltek bennünket.
Szüleivel milyen volt a kapcsolata?
Nagyon jó! Egyáltalán nem voltak szigorúak, mondjuk tőlem talán kicsit többet vártak el, mint a húgomtól, a tanulást azonban mindkettőnktől megkövetelték. Aztán amikor édesapám egy tragikus autóbalesetben meghalt, teljesen megváltozott az életünk.
Mi történt?
Fizikaórán ültem, amikor a tizennégy éves húgom bejött a tanterembe. Tudtam, hogy nagy baj van. Két szót mondott csupán: apa meghalt! Akkor, ott megállt az idő. Összeomlottam. Édesanyám pedig még inkább. Újból össze kellett raknia az életünket. Elköltöztünk a családi házból egy panellakásba. Munkába álltam, hogy el tudjuk tartani magunkat. Aztán elköltöztem, és a nagybátyámnál húztam meg magam.
Mi segített a veszteség feldolgozásában?
A képzeletem játéka. Próbáltam elhitetni magammal, hogy az édesapám egy kém, és a baleset után kimenekítették. Nem is történt meg, nem akkor, és nem vele. Időnként könnyebb volt így elviselni a veszteséget.
A férfiakhoz való hozzáállása is megváltozott ekkor?
Ebben a tekintetben szerencsém volt, mert akkor épp volt egy párom, aki nagyon sokat segített a nehéz időkben. Két évig voltunk együtt, aztán vége lett. Gyerekszerelem volt, de mondhatom, az egész életemet meghatározta. Abszolút hiszek a sorsszerűségben. Ugyan vannak választásai lehetőségeink, de az árral szemben nem tudunk úszni. Ezt pedig el kell fogadni, és meg kell élni. Ha jó, ha rossz. Nekem mindkettőből bőven kijutott, és ugyan olykor ma is elkalandozom a múltamon, de kizárólag előre, a jövőmre tekintek, hisz még annyi lap kerül kiosztásra!
