Poór Péter könnyűzenei tevékenységét Máté Péter-díjjal ismerték el. Ez azért is megható, mert a legjobb barátok voltak.
Mit jelent önnek ez a díj?
Különösen sokat, mivel Máté Peti nagyon jó barátom volt. Képzelje, élete két utolsó dalát nekem írta. Tizenkettőt akart, de közben sajnos meghalt szegény. A halála után fel is vettük élete két utolsó szerzeményét, a Tudom, hogy neked se jót, és a Holnap hazamegyek-et. Mindkettőnek Bradányi Iván írta a szövegét, ami nem volt jellemző, mert általában az S. Naggyal dolgozott.
Amikor a Vigadóban átvette a díjat, eszébe jutott Péter, vagy izgatott volt, másra nem is nagyon tudott figyelni?
Persze! Nekem Péter mindig eszembe jut, mindennap. Olyan kedves kolléga, barát volt, akinek a hiánya máig érződik. Nélküle nem olyan már a szakma, pótolhatatlan.
Hogyan találkoztak?
Nagyon régen, még vagy öt évvel a Táncdalfesztivál előtt. 1961–62-ben lehetett. Középiskolás voltam, az Ifjúsági Parkba jártam szórakozni a barátaimmal lányokkal ismerkedni, táncolni. A Bergendi zenekar játszott. Egyik alkalommal bemondta a Bergendi Pista, hogy fiatal énekeseket keresnek. Akkor már tanultam énekelni, jelentkeztem. Nagyon sokan voltunk, még egy lányt, és még két fiút, a Máté Petit és engem kiválasztottak. Onnantól alkalmanként mi is énekeltünk amatőrként az Ifiparkban. Míg vártunk arra, hogy meghallgassanak a Bergendiék, a Péter egy padon ült a gitárjával, és magának énekelgetett. Beszálltam hozzá. Ott kezdődött a barátságunk.
Együtt a kezdetekkor, és a végén.
Halála előtt az utolsó három hónapban szinte minden este együtt léptünk fel. Peti halála előtt két nappal is így volt. Hihetetlen jó hangulatú műsorok voltak, mindig ugrattuk egymást, főleg, ha a másik a színpadon volt.
Komolyan? Pedig ön nem olyan típus.
Valóban nem, de a Peti kihozta belőlem. Egyszer Mezőkövesden bejött az öltözőbe egy gyönyörű helybéli kislány. Szép tájszólással, ízesen beszélt. A Peti elkezdte utánozni, olyan stílusban válaszolt neki. Ez nem gúnyolódás volt, hanem éppen az, hogy tetszett. Versengtünk, ki tudja jobban utánozni. Sajnos a kislány nem értette, megsértődött, és azt mondta: „Ányód picsója, szárhózi pároszt”! Ezen fél évig röhögtünk. Amikor zongorázott, bemondtam neki ezt, és annyira röhögött, hogy nem tudott tovább játszani. Amikor én következtem, beöltözött takarítónőnek, szoknyát, kendőt vett, és elkezdte felmosni mellettem a színpadon. Végem volt! Mérges voltam, tönkretette a lírai dalomat, de a közönség dőlt a röhögéstől.
Több mint húsz évig voltak barátok.
Különösen balszerencsés voltam a barátokkal. Elsőként ment el Szécsi Palika. Harangozó Terikével ötven éven át annyira jóban voltunk, hogy mindennap beszéltünk telefonon, de volt, hogy tízszer is. A legjobb barátok voltunk, mindenben kikérte a véleményem. Jóban, rosszban együtt voltunk. Igen is lehet őszinte, mély barátság férfi és nő közt, erre mi vagyunk a bizonyíték. Terike is szerette a Máté Petit, ez egy belső baráti kör volt. Sajnos ő is elment.
