Tíz év után, idén tavasszal Isten színe előtt is örök hűséget fogad Győrfi Pál és neje, Adrienn. A Mentők szóvivője ugyanis szeretné, ha a mennyországban is egy pár lehetnének majd.
A legtöbb nő álma hófehér ruhában átlépni a templom küszöbét, orgonaszó kíséretében, lassan oltárhoz vonulni, majd férjként és feleségként azt hallani, hogy „amit Isten egybekötött, azt ember szét nem választhatja”. Ez az örök varázs, időtlen hagyomány Győrfi Pált és csinos nejét, Adriennt is vonzza: minden vágyuk, hogy tíz évvel ezelőtti polgári esküvőjüket egyházi szertartással is megpecsételjék.
– Hivatalosan már tíz éve házasok vagyunk Adrival, de Isten szemében még nem vagyunk egy pár. Mi viszont örök időkre együtt szeretnénk maradni, így most eljött az ideje annak, hogy az ő színe előtt is megmutatkozzunk. Szeretném, ha egyszer, amikor véget ér az életünk, és a mennyországba kerülünk – mert remélem, oda kerülünk –, ott is egy párként kezelnének minket. Milyen lenne már, ha odafönn azt mondanák: „kérem, ezt mi nem tudtuk”, és külön kellene ülnünk? – nevetett fel vidáman szentimentális gondolatai után az Országos Mentőszolgálat szóvivője, aki bár nem akarta nagy dobra verni a dolgot, leleplezésünk után a nagy nap részleteibe is beavatott minket.
– Az esküvőt, illetve a házasságrendezésünket – a katolikus egyház ugyanis így nevezi – egy fővárosi templomban, szűk családi, baráti körben, tavaszra tervezzük. Bár lehet, mégsem lesz annyira szűk, ahogy számolgatjuk a családtagokat – kacagott ismét. Klasszikus, nagy lakodalom azonban nem lesz utána, csak valami kis állófogadást rendezünk a szeretteinknek. Győrfi Pált arról is megkérdeztünk, hogyhogy csak most, tíz év házasság után lesz a templomi esküvő.
– Adrienn-nel tizennégy éve találkoztunk először, és azóta igazán, szívből szeretjük egymást. Éreztük, hogy együtt szeretnénk tölteni az életünket, anyakönyvvezető előtt összeházasodtunk, majd jöttek összetartozásunk gyümölcsei, Ádám, Aliz és Lilla. Mindig terveztük a templomi esküvőt, de három gyerekkel valahogy telt-múlt az idő, feszített volt a tempó, és most éreztük úgy, hogy itt az idő, lépnünk kell.
