Básti Juli nem stresszel, mióta a férje a főnöke - interjú

Férje, Puskás Tamás, a teátrum igazgatója volt a fő motiváció, hogy a Nemzeti után a Centrál Színházat választotta?

Persze, miatta jöttem ide, meg a színház miatt, amit fölépített, fölépítettünk. Valamint én ismerem őt, ő ismer engem, megbízunk egymásban, és ez iszonyú sokat számít. Nekem egyáltalán nem furcsa, hogy együtt dolgozunk, a színházban és otthon is mindig azt tettük. Nem is tudnám elképzelni magam civil férfi mellett, hisz miről beszélgetnénk? 

Állandóan a színház a téma? 

Nem csak! A gyerekek, az élet dolgai, ahogy itt a színházban is beszélünk másról és otthon is társalgunk a színházról. Ez kikerülhetetlen, mindketten ezzel foglalkozunk, az agyunk ezen jár egész nap, már amikor éppen nem a gyerekeken vagy az egyéb dolgainkon. Normális életet élünk, mint mindenki más, de a munkájával az ember kénytelen sokat foglalkozni, pláne, ha bolondul érte. Nekünk ez a má­niánk, a szenvedélyünk, a hobbink, ez éltet minket, és közhely, de ugyanaz a munkánk, ami a szórakozásunk is. 

Valami mással is ki tudnak kapcsolódni? 

Szeretünk sétálni, utazgatni, közösen filmet nézni, de sokat járunk színházba is. Tamás szinte minden budapesti darabot megnéz, vidékre is sűrűn jár, évente legalább kétszer pedig még Londonba is elmegy. Amíg ő ott megnéz tíz-tizenöt előadást, addig én csak kettőt-hármat. A szabad estéimen inkább a gyerekekkel vagyok, filmeket nézek vagy olvasok, illetve nyáron együtt töltjük a nyarat a Káli-medencében, és két hétre elutazunk Görögországba vagy Olaszországba, ahogy szoktunk. 

Ott semmi színház? 

Én ki tudnék kapcsolni, de Tamás nem. Nyaralás közben is darabot olvas, javít, így aztán ott is szóba kerül a színház, beszélni kell róla. Illetve nyáron szokott darabot fordítani a következő évadra.

De ez sem baj, mert ilyenkor legalább mindennap úszhat egy-két kilométert, fut, verseket tanul, és ezzel kikerekedik a napja. Na és persze játszunk, beszélgetünk is a gyerekekkel, meg ott vannak a nagy vacsorák, nagyon imádjuk a nyarat. 

El tudná képzelni, hogy ne egy helyen legyen a férjével? 

Amikor nem egy helyen dolgoztunk, akkor is egyfolytában szakmai dolgokról beszélgettünk. Nézze, nekem iszonyatosan elegem lett abból, hogy mások mondják meg, mit kell csináljak, ha van kedvem hozzá, ha nincs. Itt ez a veszély nem fenyeget. Ha nagyon nincs kedvem ahhoz, amit Tamás ajánl, akkor nem csinálnom. De többnyire jó szerepeket kínál.

Nagy könnyebbség lehet. 

Negyven év szakmai tapasztalattal és egy sor igazgatóval a hátam mögött immár igazán érett nő vagyok, aki most már független szeretne lenni. Ez sokáig nem sikerült, sokszor még azt is megmondták, hogyan csináljam azt, amihez igazán értek. Most harmonikus az életem, nincs görcs a gyomromban, amikor jönnek a tavaszi szerződtetési tárgyalások. Nem kell azt hallgatnom, hogy az igazgató megint micsoda vacakot akar elővenni, vagy milyen ócska szerepet kínál nekem. Vagy amikor a fiaim még kicsik voltak, hány bemutatóra akartak kötelezni, amitől megőrültem, mert egy anya, ha gyermeke születik, szeretne legalább néhány hónapot vele lenni. Tolerálhatták volna ezt is, mást is, de sok megértést nem tapasztaltam. 

Először érzi magát felszabadultnak? 

Bizonyos tekintetben fiatal koromban is felszabadultnak éreztem magam. Nem is szeretek végletesen fogalmazni, de az biztos, hogy most nem kell mindenen fölöslegesen stresszelnem, ami nagyon fontos.

Túlvannak a 250. előadáson a New York-i komédiával. Gondolta volna? 

Amikor elolvastam a darabot sok évvel a bemutatás előtt, már akkor nagyon-nagyon tetszett, gondoltam, hogy ebből óriási siker lehet, csak eleinte nem találtuk a megfelelő szereplőket. Persze az ember sosem lehet biztos semmiben, csak később derül ki, jó volt-e a szimata.

A Most van most című új filmben lányos anyát játszik. Mennyire tudott építkezni a való életből három fiúgyermek édesanyjaként? 

Sokféle anya van. Van szerető, törődő, aggódó mama, és van, akinek csak az a fontos, hogy a gyereknek legyen jobb bármi áron, mint nekem volt. A filmben a lányom elrohan az esküvőjéről, majd én is elhagyom az apját. A Balatonnál találkozunk, és megpróbálom rábeszélni, hogy mégis menjen vissza a gazdag vőlegényéhez, mert mellette majd kényelmes élete lesz. A lányom ezt nem akarja, én viszont másnap visszamegyek a férjemhez.

A tanulság, nem szabad megalkudni, és ha szarul élünk és rosszul érezzük magunkat, akkor változtassunk, ne nyugodjunk bele a rosszba. Az én férjemmel, fiaimmal egészen más a sztori, de a tapasztalatból lehetett meríteni. 

Milyen volt a filmben Tompos Kátyával együtt dolgozni? 

Itt a Centrálban még nem játszottunk együtt, de korábban a Nemzetiben már igen. Nagyon szeretem Kátyát, elképesztő lény, fantasztikus lélek, és azonkívül, hogy zseniálisan énekel, csodás humora van, csalafinta, de közben mélyen szomorú is. Bonyolult személyiség. Amikor meghallottam, hogy vele forgatok, gondolkodás nélkül elvállaltam. 

Szigorú anyának tartja magát? 

Egyáltalán nem, csak következetes vagyok. 

Soha nem féltette túl a fiait? 

Amikor Marci fiam született, 25 éves voltam és bíztam abban, majd megy magától minden. Nagyon sokat dolgoztam, de ott volt az édesanyám segítségnek, rá támaszkodhattam. A másik két fiamat 40 és 42 évesen szültem, akkor már tudtam, ha túlságosan féltem őket, elbizonytalanodnak az életben. Persze mindig aggódom értük, de nem mutatom, és nem akaszkodom rájuk, mert nekik maguknak kell megtanulniuk, hogyan működik az élet. És úgyis hiába mondanék bármit, csak az ellenkező hatást érném el. 

Pedig veszélyes lehet három fiú mellett. 

Volt tetőről, fáról leesés, kar- és lábficam, sűrűn megfordultunk a János kórházban vagy a tapolcai kórház ügyeletén.

Tamás a szigorúbb kettejük közül? 

Ő sem volt az, nem is kell annak lenni. Ha egy gyerek érzi, biztonságban van, bíznak benne és szeretik, akkor mindent meg lehet beszélni vele. Nem előre kell határokat szabni, ha probléma van, arról beszélni kell. És főleg fontos tudni, az életünk példájával, nem szóval nevelünk. Én azt látom, általában azok a srácok problémásabbak, akik nem kapnak elég bizalmat és biztonságot a szüleiktől.