<p>Már óvodásként is rajongott a versekért. Ráadásul szerelmes volt az óvó nénijébe, így aztán nem csoda, hogy minden fellépésen főszerepet kapott, hiszen nemcsak a verseket tanulta meg, hanem még szépeket is mondott Marika néninek. Mondhatnánk, innen egyenes út vezetett a színpadra, de nem így van, hiszen tinédzserként nem volt a szavak embere.</p>
A gimnáziumban azért már egyértelművé vált, hogy nem a matek vagy a fizika professzora lesz, hiszen a magyar és a történelem volt a favoritja.
No és a versek.
Költeményekkel udvarolt?
Ellenkezőleg, én kaptam a lányoktól. Nagyon imponált nekik, hogy csak egy-egy félreérthetetlen pillantással próbálok közelebb kerülni hozzájuk.
Akkor könnyű helyzetben volt.
Alaposan megrettentem, hogy szerelmes verseket dugdostak a csajok a táskámba. Mások bátorságot merítettek volna a levelekből, én viszont betojtam, mert fogalmam sem volt arról, mit is kell ilyenkor tenni. Ma is röhögök magamon, amikor eszembe jut, hogyan gyakoroltam a tükör előtt a szerelmi vallomást, amiből természetesen soha nem lett semmi.
Igaz, hogy a matek írásbeli érettségin meghúzták a gimiben?
Ha a szóbelin nem kegyelmez meg nekem a tanár, talán még ma sem lenne meg a papírom, pedig a színművészeti felvételin kérték a bizonyítványt. Szerencsémre kaptam egy mentőkérdést. Azt kérdezte az érettségi elnök: mit tud, fiam? Már készültem a színművészetire, így kivágtam Kosztolányi Dezső egyik versének címét és azonnal el is mondtam. Megkaptam a kettest, madarat lehetett volna fogatni velem, úgy örültem.
A színművészetire mégis csak másodjára vették fel, viszont a Nemzeti Színház stúdiójába azonnal, így olyan nagyságoknak statisztált színpadon, mint Sinkovits Imre, Agárdi Gábor, Őze Lajos vagy éppen Básti Lajos. Hasznos iskola volt?
Ott tanultam a legtöbbet a színészetből, hiszen ezek az óriások – talán csak Bástit kivéve – azonnal befogadták a tejfelesszájút, majdhogynem partnernek tekintettek. A következő évben már felvettek a főiskolára, ahonnan a diploma után a Nemzeti Színházba szerződhettem. Azt hittem, már színész vagyok, a legnagyobbak kollégája, de rá kellett jönnöm, ez cseppet sincs így. Sok-sok előadásnak kellett lemennie, amíg a kemény szívű, maximalista Básti is elfogadott, mi több, már segített is az előadások alatt.
Hosszú éveket töltött el a Nemzetiben, jobbnál jobb szerepekkel kínálták meg, vezető színész lett a társulatban, mégis váltott.
Minden véget ér egyszer, így ennek is vége szakadt. Az akkori kultúrpolitikusok úgy határoztak, hogy az addig a Nemzeti kamarájaként működő Katona József Színház legyen önálló, amihez ütőképes társulatot toboroztak. Harmincan mentünk át, és azóta, közel negyven éve, ottragadtam.
A Kossuth-díjon kívül szinte már minden elismerést bezsebelt. Elégedett a pályafutásával?
Elégedett lehetnék, bár az nem viszi előre az embert. De elégedetlen sem vagyok. Szinte mindent eljátszottam az életemben, végül is egyetlenegy szerep sem hiányzik.
S mi újság szeretett kutyájával?
Van kutya és van vizsla. Ezt meg tudom erősíteni. Csodálatos társak, akik még a legnagyobb problémák idején is tiszta szívből szeretik a gazdit. Három elválaszthatatlan társam volt, illetve egy még van. Soma, Báró – akivel annyira összenőttünk, hogy még szerepet is kapott az egyik tévésorozatban – és a jelenlegi, a menhelyről kiszabadított Fülöp.
Kicsit úgy fest, mintha bánatos lenne, pedig a közönség mindig jókedvűnek látja.
Embert próbáló éveket élek. Kezdődött mindez a betegségemmel, amelyet túléltem, és visszatérhettem a színpadra, mert nekem a színház az életem. Voltak nehéz napjaim ez idő tájt, megesett, hogy pelenkában kellett fellépnem. De természetesen a néző a legfontosabb, a közönséget nem szabad becsapni. Ők azért jönnek a színházba, hogy végigélvezzék az előadást, nekünk pedig az a kötelességünk, hogy szórakoztassuk őket.
Mi segített a nehéz időszakban?
A humor, a jókedv az egyetlen, ami átsegít a buktatókon, a rosszon. Sajnos egyre többet kell járnom a patikába, pedig ott receptre nem adnak vidámságot, de én úgy gondolom, bennem összegyűlt már annyi belőle, hogy néha-néha még kölcsön is adhatnék egyeseknek, akik humor híján élnek.
Névjegy
Született: 1947. október 27., Budapest
Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze.
A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1971-ben végzett, és 1971-től a budapesti Nemzeti Színházban játszott, 1982-től a Katona József Színház tagja. Gyakori vendég a tévében és a rádióban. Nagy sikert aratott a Budapesti Orfeum című zenés összeállításban előadott kupléival és sanzonjaival, amelyek lemezen is megjelentek. Kiváló karakter- és szinkronszínész.
Néhány nappal ezelőtt találkoztunk felesége fotókiállításán, amelyet ön nyitott meg.
Nagyon boldog voltam, hogy összejött a kiállítás, szívesen kísértem el Klaudiát a megnyitóra és ha már ott voltam, egy kis meglepetést is akartam. Nem tagadom, szerelmet vallottam neki, amikor elénekeltem egy összeállítást a kedvenc dalaiból. Csodálatos, megható volt mosolyt látni az arcán.
* * *
Még lett volna miről beszélgetni a nemzet színészével, de megszólalt az ügyelő és a művész urat a Katona színpadára szólította. Azt még futtában elmondta, nyugdíjasként sem tud elszakadni a pályától, még most is havonta tizenöt-húsz alkalommal színpadon van, hiszen az élete a színház.
