Legendás fotót őriz Szikora Róbert. 1983-ban készült a SZÚR-on, vagyis a színész-újságíró labdarúgó-találkozón, és haláláig Komár László íróasztalán állt. A zenész temetése után özvegye az R-Go vezetőjének ajándékozta, aki szintén az íróasztalán tartja a fényképet.
– Minden szó igaz! – igazolta a fotó történetét Robi. – Amikor a Hungária együttessel rock and rollt játszottunk, Laci volt számunkra az igazi jampi. Ahogy mondtuk, nem parizer jampec, hanem valóságos. A legelején, 1980-ban fellépett velünk, a Hungáriával a Műszaki Egyetem előtt a szabadtéri színpadon. Elvis-dalokat énekelt, beleillett a műsorunkba. A haverságunk szimbóluma ez a kép, amit az íróasztalán tartott.
A kezdeti haverságból idővel munkakapcsolat lett, ami még inkább elmélyítette a kapcsolatukat.
– 1997 körül feljött hozzánk, hogy írjak neki lemezt – folytatja Robi. – Meg is írtam a nagylemezt, így már nemcsak cimborák voltunk, hanem szerzőtársak lettünk. Ezen volt egy dal, az Úgy szeretnék húszéves lenni, ezt egész életében színpadon tartotta. Bárhol lépett fel, mindig elénekelte.
A zenészek jóval előbb megtudták, hogy Komár László rákbeteg, mint ahogy az nyilvánosságra került. Akkor Robi kereste fel.
– Azt tanácsoltam neki, hogy le kéne pattannia az ezotériáról. Akkor nagy lépést tettünk afelé, hogy vallásos legyen. Otthagyta az asztrológiai könyveit, és a hatásomra megtalálta Jézus Krisztust. Aztán jött a rossz hír, hogy meghalt, hazahívta a Jóisten az „alapbázisra”. A temetésén nagyon nehéz volt elmondanom a nekrológot, amely így kezdődött: „Gratulálok, Lacikám, megint telt házat csináltál”. Ez ugyanis sokat elmond valakiről. Telt házat temetőben is nehéz csinálni, ahhoz nagyon kell, hogy szeressenek. Neki volt humora, értette volna. Mindenki pótolhatatlan, de ő nagyon az. Robi felidézte Gárdonyi Géza mondását: „A halál azt jelenti, hogy egy ajtó bezáródik, de azonnal kinyílik egy másik, egy másik világra”.
– Mi elhisszük, hogy így van, az örök élet a keresztény hit alapja. Ez a fotó itt áll az íróasztalomon. A polcra sok zenészbarátom fényképét kitettem, Cipőét, Jimmyét, Somló Tomiét, Flipper Öcsiét, Kékes Zoliét. Ha elmegyek előttük, mindig elmondom: Uram, légy irgalmas hozzájuk. És ez fontos. A sikered, a pénzed, a titulusod nem számít, az fontos, hogy az Úr legyen irgalmas a lelkedhez. Ez egy „röpima”, amit mindennap elmondok értük.
