Szabó Erikának sikerült kibújnia Tilda bőréből – interjú

Idén is a Balatoni nyár egyik műsorvezetője. Milyen a kapcsolata a magyar tengerrel?

Gyerekkoromban nem jártunk a Balatonra családilag, kamaszkoromban viszont színjátszó táborokban sokat voltam nyaranta a Badacsonyban, illetve felnőttként a déli parton is többször pihentünk.

Mennyire szakadt el a dabasi szülői háztól?

Semennyire, hetente két-három alkalommal még mindig hazajárok. Tíz éve a helyi rádióban is dolgozom, így a hasznost összekötöm a kellemessel, és munka után vagy előtt meglátogatom a családomat.

Mit szóltak, hogy a színészi pályát választotta?

A családban előttem nem volt színész, vagy akinek ilyen ambíciója lett volna, így nem is volt összehasonlítási alapjuk, hogy ez mit jelent és mivel jár. Ha jogásznak álltam volna, az is ugyanez a helyzet, de a szüleim mindig támogatták a döntéseim.

Nem féltették? A színész nem nyolctól négyig dolgozik.

Valószínűleg nekem annál kényelmetlenebb semmi sem lenne, mint egy irodában ülni. De sosem próbáltak lebeszélni, sőt. Ha most úgy döntenék, hogy valami egészen másba fogok, abba sem szólnának bele, mert azt, hogy kinek milyen szakma válik a hivatásává, mindenki maga érzi.

Hat évet töltött a Barátok köztben. Nem skatulyázták be, hogy ön Tilda a sorozatból?

A Barátok közt után egy évvel elkezdtem a Színművészeti Egyetemet, és öt évig tíz osztálytársammal szinte össze voltam zárva. Ott mindenki jött valahonnan, és az, hogy én Tilda voltam, egy má­sodpercig sem volt érdekes.

Vállalna újra hasonló napi sorozatot?

Most nem férne bele az életembe ilyesmi, mert sok színházi és filmes munkám van. Egy napi sorozat pedig teljes embert kíván. A hét négy-öt napján reggeltől estig tartó forgatás rengeteg lemondással jár, nem könnyű munka, és nem gondolom, hogy mindenkinek menne.

Pedig sokan lebecsülik a szappanoperákat.

Szokás erről degradálóan beszélni, pedig sok figyelem, koncentráltság és biztonságos szövegtudás szükséges hozzá, és komolyan készül­ni is kell rá. A Barátok köztben a kollégák jelentős része képzett színész.

Tartja még a kapcsolatot valakivel a sorozatból?

Nem nagy titok, hogy Kiss Ramónával barátság alakult ki köztünk, ami fontos kapcsolat az életemben. Pár hónapja találkoztam Kinizsi Ottóval is, nem tartjuk napi szinten a kapcsolatot, de a Barátok közt mindannyiunk életében egy hosszú és fontos idő­szak volt.

Ugyanaz a dabasi lány maradt, aki a sárga busszal járt mindennap Pestre forgatni?

Remélem, nem! 17-től 23 éves koromig forgattam a sorozatban, utána jött az egyetem, és ez idő alatt bőven volt időm változni. Felnőni jó. Szerintem nem kell örökké gyereknek maradni, mert az életben igenis fontos dolog felelősséget vállalni. Hat év alatt megtanultam én is, egy munkahelyen hogyan kell viselkedni, mert az nem iskola, és mások a szabályok. És azt is, hogy a sorsom nagy részéért nem mások hibásak, hanem én, és amit teszek, annak vannak következményei.

De azért az érzelmeire is hagyatkozik, ha döntéshelyzetbe kerül?

Nyilván. Nő vagyok, érzelmi lény, és az érzelmeimmel is dolgozom, de néha muszáj megállni, és hideg fejjel gondolkodni. Viszont a felnőttlét nem egyenlő a szürke, nyárspolgári unalommal.

Volt olyan szerep, amit megbánt?

Magyarországon az ember örül, ha gondolnak rá, és igyekszik az adott feladatból kihozni a maximumot. Mondtam nemet sokszor, de csak azért, mert úgy éreztem, hogy az nem feladat, és egy olyan irányba akartak vinni valamit, amihez nincs szükség színészre.

Ki volt az, akitől a legtöbbet tanult, és kit csodál leginkább?

Marton László osztályába jártam, ő vett fel, ő hitt bennem, ami nyilván meghatározó. De az egyetemen Hegedűs D. Gézának és Forgács Péternek is nagyon sokat köszönhetek.

Sosem akart külföldön szerencsét próbálni?

Az egyetem után ösztöndíjjal voltam Berlinben, egy színházi fesztiválon képviseltem hazánkat, tehát dolgoztam már idegen nyelven. De ha valaki külföldön akar karriert, akkor meg kell hoznia egy döntést, és az egy teljesen más stratégiát kíván. Nem hiszek abban, hogy lehet kacsintgatni külföld felé. Azt csak úgy lehet, ha az ember kiköltözik az adott helyre, és elkezdi ott építeni az életét.

Az interneten olvasni, hogy ko­reográfusasszisztensként is dolgozik.

Nem vagyok koreográfusasszisztens, és nem dolgozom az Operettszínházban sem. Az csak egy névazonosság, amit évek óta nem sikerül kijavítani. Az a Szabó Erika nem én vagyok.

A magánéletét védi a nyilvánosságtól, pedig sokan pont azzal turbózzák fel a karrierjüket. Hogy vélekedik a közösségi médiáról?

Alapvetően ebben a világban élünk, és arról sincs rossz véleményem, ha valaki a szerelmi életét nyitottabban éli. Évekkel ezelőtt hoztam egy döntést, hogy a magánéletem csak az enyém. Az esetek túlnyomó részében a közösségi oldalamon is valamilyen munkámhoz kötődő dologgal vagyok jelen.

Mivel tud kikapcsolódni?

Szuper egyszerű dolgokkal. Egy jó könyv bármikor kikapcsol, de ilyenkor nyáron egy fröccs a barátaimmal, játék az unokahúgommal, vagy csak a családommal lenni örömöt jelent. De még attól is boldog vagyok, ha rendesen kialszom magam vagy kitakarítom a lakást.

Tévét néz?

Nagyon ritkán van rá időm, de néha este, előadás után jólesik kapcsolgatni. Inkább sorozatokat nézek eredeti nyelven. Könnyen rájuk tudok kattanni, és előfordult, hogy az esti előadáson egy pillanatra arra gondoltam: mindjárt megnézhetem otthon a The Crown következő részét, és ez nem volt fel­tétlen jó.

Remekül néz ki, mivel tartja formában magát?

Minden tiszteletem azé, aki minden reggel felkel, és mondjuk elmegy futni. Én nem ez a típus vagyok. Örülök, ha egy héten két-háromszor tudok valamit mozogni, tehát a sport azért része az életemnek. Van bérletem egy edzőterembe, és inkább a csoportos órákat kedvelem, mert változatosak.

Hogy látja magát tíz év múlva?

Remélem, hogy akkor már minta­anyuka leszek, ez egy biztos jövőbeli terv. A hosszabb távú terveimet szeretném megtartani magamnak, már csak babonából is. Hajlamos vagyok görcsölni azon, mi lesz jövőre, miközben most egy csomó klassz dolog történik, és arra kellene koncentrálni. Például nyár van, Balaton, de épp Gyulára tartok, ahová ha leérek, kapok egy limonádét, és nagyon jó lesz. Mindig meg kell élni a pillanatot.