Csukás István: A szerelem gátol az alkotásban - interjú

Gyermekirodalom kategóriában az olvasók önt hozták ki győztesnek, az Aranykönyv-díjat az otthonában vehette át. Kényeztetik.

Óriási megtiszteltetés, hogy átvehettem a Pom Pom legújabb meséiért. Azok a díjak, amiket az olvasóktól kapok, a szeretet aranyérmei.

Júniusban itt van Budapesten, nem Balatonszárszón?

Egyszerű a magyarázat, sikerült me­gint annyi munkát elvállalnom, hogy alig győzöm. A könyvírás mellett lecsaptak rám a színházak, játsszák a darabjaimat, a Nagy ho-ho-horgásztól a Gombóc Artúrig. Most újra színháznak írok. Abból élek, amit szeretek, nem kényszerből csinálom. Nem azt mondom, hogy ingyen is írnék, bár arra is volt példa. A frász tör ki, hogy nem tudok lemenni Szárszóra! (Nevet)

Ott nem tud írni?

Kipróbáltam, lehetetlen. Reggel négykor kinyitom a szemem, amikor fütyül a rigó, és este tízig le sem tudom hunyni. Nemcsak a rigó jár oda, hanem mindenki.

Szomszédok, barátok?

Mindenki. Ismeretlenek is becsöngetnek. Megkérdezik a postán: Hol lakik az író? Még be sem érsz Szárszóra, ott egy tízszer tízméteres tábla, amin én szerepelek. Aztán sorban, hogy merre a Csukás Színház. Van egy kis személyi kultusz Szárszón, és én lubickolok a szeretetben, mintha pezsgőben fürödnék. De ez kizárja a fegyelmezett munkát. Lemegyek, ha befejeztem. 

Mennyit dolgozik egy nap?

A folyamatos munkához kialakítottam egy munkarendet, általában kilenc és egy óra közt. Naponta három órát írok, annál többet nem lehet. Ha ezt mindennap csinálod, halad a munka.

Mindig sztorin agyal?

Nem, amikor leülök, már készen van a fejemben, csak meg kell fogalmazni. A könyv az ötletnél kezdődik, ez az alkotás legboldogabb időszaka, akkor még mindent lehet. Keresni kell figurákat, akiknek nevet kell adni.

Hol találja?

A fejemben. A legnagyobb magyar írót, tiszteletbeli apámat, Móricz Zsigmondot követem, aki jól tudta, az írónak nem kitalálni kell, hanem megtalálni. Leírt minden hallott szót a mandzsettájára, szalvétára, füzetbe, míg utazott Magyarországon keresztül-kasul. Gyűjteni kell az anyagot. Amikor írtam az első ifjúsági regényemet, kitaláltam az elátkozott fagylaltost, akitől senki sem vesz fagyit, mert a gyerekek elterjesztették róla, hogy rosszat csinál, ami nem volt igaz. Ennek a tragikus figurának még nem volt neve. Akkor beugrott, hogy Kisújszálláson, ahol gyerekeskedtem, élt egy fagylaltos, aki tolta a kocsiját. Úgy hívták, Bagaméri. Már csak a verset kellett hozzá kitalálnom: „Itt van, megjött Bagaméri, aki a fagylaltját maga méri”.

Hogy lesz az ötletből könyv?

Minden jó mű egy jó ötlettel kezdődik, ami a figurában valósul meg. Most azt találtam ki, hogy megy a Nagy ho-ho-horgász, és össze van szorítva a szája. Faggatják, de ő sosem válaszol, csak hümmög. Nem nyitja ki, mert egy legyet tett bele csalinak, nem tudta hol raktározni. Ha egy ilyen ötlettel belekezdesz egy történetbe, már jó. Akarom folytatni a horgászt az ötödik résszel, amiben iskolát nyit. Ő, akinek fogalma sincs a horgászatról.

Hol ír?

A dolgozószobámban. Most egyedül vagyok, de amíg nem voltam, akkor legalább három óra néma csendet követeltem a koncentrációhoz. Ki volt tiltva mindenki, kutya, macska, postás, szomszéd. Akkor még dohányoztam, dőlt ki a füst, lehetett volna hívni a tűzoltókat. Ablakot sem nyitottam a zaj miatt. Nem szoktam nyomozni, hogy mitől vagyok ilyen k.rva zseniális, de néha átfut az agyamon, hogy talán a nagy fokú koncertrációtól, ami kell az alkotáshoz. (Nevet) Az egy felfokozott állapot, ha ebben megzavarnak, elszáll a gondolat. Nincs ebben misztikum, marha fárasztó. Sokkal jobban kimerülsz benne, mint a fizikai munkában.

Hogy ír?

Golyóstollal papírra. Azzal a leggyorsabb, ha lemaradsz, elmegy a gondolat. Gyorsírással nem jó, mert egy hónap múlva nem tudtam megfejteni. Leírom, majd begépelem. Amikor kiment a divatból, összevásároltam a az írógépeket, szalagot is. Egy problémánk van a kollégákkal, hogy nincsenek szerelők, a szakma kihalt. Meg kellett tanulnom megjavítani. Miután legépeltem, postára adom a kiadómnak a Könyvmolyképzőnek Szegedre. Közben kávéztam, cigiztem, de elértem a csúcsig, egy gátig, a szívritmuszavarig. 

Letette a cigit?

Le. Olyan torokgyulladásom volt két hétig, hogy semminek sem éreztem az ízét. Majd belepusztultam, amikor rágyújtottam, olyan rossz volt. Gondoltam, kipróbálom, hátha le tudom tenni. Ez több mint három éve volt. 

Nincs számítógépe?

Vettem, de nem jó, mert azzal játszom. Akkor lőttek a munkának, és a szavak megszöknek.

De nem a versei.

Mint gyerekírót jobban ismernek, pedig két szárnyam van, az egyik a mese, a másik a vers, és szépen repülök.

Beszéljünk a szerelemről!

Még a szemem ki sem nyitottam, már a bölcsőben szerelmes voltam.

A huncut kun szemét.

Anyai örökség. Amikor feljöttem Pestre, mindenki a szememet nézte a Hungária kávéházban.

Kik jártak oda?

Zeneiskolában végeztem, hegedűművész akartam lenni, de tizenhét éves koromban megjelentek a verseim, akkor eldőlt, költő leszek. Szerencsére, mert később eltört a bal csuklóm, vége lett volna a hegedülésnek. Jártam a jogi egyetemre, de nem tanultam, nekem a Hungária kávéház volt az egyetem, ahol a nagy írók anekdotázását hallgattam. Ott volt mindenki, akit akkor kirugdostak a szocialista-realista irodalomból. Az írók java: Ottlik, Vas István, Zelk Zoltán, Kormos István, a Réz testvérek, Mándy Iván, Tersánszky Józsi Jenő. Máig hálás vagyok a sorsnak, hogy Kormos, az Ifjúság könyvkiadó szerkesztője levitt oda. Nyomorogtunk keményen, ő mondta, hogy gyere, írj mesét. Kipréselte belőlem az elsőt, az Egy szürke kis csacsit. Azért lehetett pénzt kapni, a versért nem. Sokan találtak menedéket a gyerekirodalomban, jól jártak a gyerekek. Elég hányatott, kalandos volt az életem, de a döntő fordulatokban mindig szerencsém volt.

A szerelmi szál elveszett. 

Elbújtattam. A szerelem egy téma, nyersanyag, ami az alkotásban gátol.

Háromszor nősült.

Háromszor igen. Nincs ezzel semmi baj. Ha nem megy, felesleges gyötörni egymást, akkor szépen, csendben el kell válni. Ez egy nagy műfaj, van, aki szerencsés benne, van, aki jobban bírja. Rengeteg variáció van. A házasságot intelligensen végig lehet csinálni. A szerelem más, azt nem tudod megmagyarázni. Nem tudod, hogy az egyik nő miért hagy hidegen, míg a másik elvarázsol. Elfogadom, hogy valami vegyi folyamat indul meg benned, de hol? Ha tudnám, egy kastélyban ülnék, mint szerelmi tanácsadó.

Társas lény?

Bolond, aki egyedül él. Annak semmi értelme, akkor befeküdhetsz a koporsóba. Az ember társas lény, a társaságot lehet élvezni. Nekem is van, tartunk kártyapartit, mindenféle programot lehet élvezni, amit egyedül nem.

Ragyogóan néz ki.

Semmi baj nincs a kedélyemmel, át lehet hangolni magunkat, a rosszkedvet jóra. Nem a gyászévről beszélek. Derűsen kell az életet megélni.