Sokáig küzdött lámpalázzal a legidősebb műsorvezetőnő, aki legendásan szigorú kollégájától egyszerűen berezelt. Vitray Tamás szerint Dóri szerencsétlenségére vele találkozott először a tévében.
Tudom, hogy gyerekkorában lámpalázzal küzdött, hogyan lett mégis műsorvezető?
Egész gyerekkoromban bujkált bennem, hogy milyen jó lenne egy picit megmutatni magam. Én konferáltam az iskolai ünnepségeken, úgy készültem, hogy titokban otthon felolvastam a rádió-, televízióújságot, egy pontra nézve a szekrényre, mintha az egy kamera lenne. Közben zenét is tanultam, fuvoláztam. Nagyon jól elbújtam a kórusban meg a zenekarban, de amikor szólót kellett játszani, szó szerint a rémület tört rám, és annyira izgultam, annyira rettegtem a fellépésektől, szólót játszva, hogy egyszer ledermedtem. Oda kellett mennem a zongorakísérőhöz, hogy megkérdezzem, hol is tartunk egyáltalán. Ennek ellenére elkezdett dolgozni bennem egyfajta magamutogatás.
Egy ilyen szorongással elég elképzelhetetlennek tűnik a tévézés. Hogyan került a televízióba?
Apám televíziós volt, tőle hallottam, hogy lesz bemondóválogatás. Elmentem, gondoltam: tök mindegy, lesz, ami lesz. Nem volt bennem erős elhatározás, hogy mindenáron képernyőre akarok kerülni. A válogatáson Vitray Tamás megjelent szemben velem egy folyosón, odajött, és éppen rögzítették, hogy felteszi nekem a kérdéseket: miért jöttem ide? Mit gondolok, hogy mi kell ahhoz, hogy bemondó legyen valaki? Azt mondtam, hogy műveltség, beszédkészség. Iszonyatosan be voltam tojva Vitraytól. Amikor bementem a stúdióba – majdani munkahelyemre – fogalmam nem volt, hova kell nézni. Én lepődtem meg a legjobban, amikor felvettek. Azért félelmetes dolog a bemondói munka, mert valójában nincs ott az, akihez beszélsz. A korábbi szorongás miatt kötött szöveget azóta sem szeretek mondani.
Fiatalabb volt a nagy generációnál. Hamar sikerült beilleszkednie?
Gyorsan lettünk egymás családja, sokat voltam például karácsonykor bent. Volt, hogy szüleim bejöttek a televízióba szenteste, hogy mégis együtt töltsük azt a napot. Megajándékoztuk egymást. Az elődeim Lőrincz Gabrielláék voltak, Bay Éva, ők voltak a nagyok. Én voltam a kis Kertész. Kertész Zsuzsa, aki műsorvezetőként és bemondóként dolgozott akkor, rögtön gyerekévé fogadott. Rengeteget foglalkozott velem, bejártam adásba hozzá. Együtt töltöttük a nászutamat, amikor mentünk Miskolctapolcára forgatni. Amikor a fiam született, annyira figyelt rám, hogy felhívta a kórházat, biztos kisfiú lett-e a baba, hogy bele tudja írni egy gyűrűbe: Máté.
Szigorúbbak voltak a szabályok akkor, mint most?
Más volt inkább. A bemondótanfolyamon például Fischer Sándor tanár úr oktatott, aki az összes nagyszerű színészt is tanította a Színművészeti Főiskolán. Mindig felírtam otthon a rádióújságból a szöveget, amit fejből kellett tudni.
Ez volt a követelmény Fischernél, aki engem valamiért kedvelt, sosem bántott és ironizált. Viszont ha lenéztem a papírra, akkor kikaptam a tőle. A televízió akkoriban nagyon hierarchikus rendszer volt, akadt olyan idősebb kolléga, aki talán még a nevünket sem jegyezte meg. Viszont a legtöbben nagyon-nagyon sokat segítettek, figyeltek rám.
Sőt tudom, hogy a férjét, Esztergályos Károlyt is ennek az időszaknak köszönheti.
A férjem rendezte a Szerelmem, Elektrát, amiben statisztáltam, Sugár Ágival, de akkor még egyikünk sem ismerte a másikat. Különös, hogy aztán az élet úgy hozta, hogy Ágival kolléganők lettünk, Károly pedig a férjem és gyermekem apja. A férjem iszonyú jóképű férfi volt már akkor is, rögtön felkeltette az érdeklődésem, pedig húsz évvel idősebb, mint én, és a televízió egyik legjelesebb rendezője volt akkoriban. Amikor végigment a folyosón, megjegyeztem a hangmérnöknek, hogy milyen kedvemre való. Az ő felesége Károllyal dolgozott, és megsúgta neki, hogy nekem tetszik. Erre amikor én egy Mi-Ti-Ők című ifjúsági műsoron dolgoztam, odatelefonált, hogy engem keresne. Aztán megvárt, iszonyú zavarban voltam. Lementünk a Szabadság térre, és kinyitotta előttem az autó ajtaját, azelőtt még nem láttam ilyet. Egy cukrászdába vitt, ahol nagy meglepetésére gyümölcsrizst ettem paradicsomlével. Merésznek tartotta. (Nevet). Az ismerkedésünk évfordulóján azóta is, harminckét éve minden évben április tizenharmadikán kapok tőle egy gyümölcsrizst.
Szóval jó volt a csapat, ott dolgozott a férje, mégis átment a TV2-höz. Miért?
Amikor indultak a kereskedelmi csatornák, sírógörccsel távoztam a Szabadság térről. Végigmentem a büfén, és zokogtam, hogy én nem látom többet ezt. Viszont velem indult a TV2 reggeli hírműsora. Akkoriban az nagyon nagy élmény volt, hogy elindultak Magyarországon a kereskedelmi csatornák. Miután végeztem a munkában, és hazatértem, kint álltak a szomszédok, és nekem gratuláltak, hogy ez micsoda pillanat. Egy évet töltöttem ennél a csatornánál, aztán szerettünk volna visszatérni a Magyar Televízióhoz Sugár Ági kolléganőmmel. Nem örültek annak, hogy Ágival vissza akartunk menni, mert hűtlenek voltunk. Havonta egy műsort vezethettünk eleinte. Találékony lesz az ember, ha valami közbejön, így írtam két könyvet is.
Meddig szeretne a képernyőn lenni?
A képernyőzést az ember hiába erőlteti, majd megmondják, mikortól nincs szükség rá. De azt gondolom, talán még sokáig, ugyanis akivel együtt nő föl az ember, abban jobban megbízik, hitelesebb. Jelenleg én vagyok a legidősebb műsorvezetőnő Magyarországon. Törekszem is arra, hogy megőrizzem az egészségem: öt-hat edzésre járok hetente. Imádom a természetet, a természetjárást és kirándulásokat. Lételemem a sport, az adja nekem a nőiességet és a magabiztosságot.
Született: 1960. október 12.
Az Esztergomi Tanítóképző Főiskola népművelés szakán végzett, 1984-ben. A Magyar Televízióhoz 1979-ben került, bemondóként. 1997-ig volt az MTV bemondója, majd ugyanebben az évben vezette az akkor induló kereskedelmi TV2 reggeli műsorát. 2006-ban belső munkatársként tért vissza a Magyar Televízióhoz, mint a kulturális programok szerkesztő-műsorvezetője, dolgozott a Calypso Rádióban is.
1986-ban ment férjhez Esztergályos Károly rendezőhöz, fiuk, Máté 1987-ben született.
Vitray Tamás ugyan ennyire határozottan, mint a műsorvezetőnő, nem emlékszik az első találkozásra, arra azonban igen, mi az, ami később megfogta benne és alkalmassá tette Dorottyát a pályára.
– Eleinte inkább azt láttam benne, hogy egy feltűnően szép lány, nem az a szokványos szépség, hanem sokkal szelídebb, meggyőző arcú. Mi úgy hívtuk akkoriban, „családias arcú”. Később rájöttem, hogy nem csak az arca szép, hanem a jelensége is, egyszerűen szeretni való. Ma pedig már tudom, hogy Dóri ennél is sokkal több. Rosszul hiszi, ha azt gondolja, csak arra volt alkalmas, hogy szövegeket felolvasson. Olyan, akinek természetes a jelenléte a képernyőn vagy egy stúdióban. Jól csinálja, amit csinál, és nem öregszik – mondjuk ez disznóság! – nevetett elismerően Vitray Tamás, hozzátéve viccesen: a műsorvezetőnő szerencsétlensége lehetett, hogy vele találkozott azon a folyosón, de oka nem volt rettegni tőle.