Németh Lajos: A sör miatt lettem meteorológus – interjú

Mindig is a meteorológus pályára készült?

Vámosmikolán, egy börzsönyi kis faluban nőttem fel, és azt az egyet mondták nekem a szüleim, hogy a népi demokráciában csak három úr maradt: az esperes úr, a doktor úr és a tanár úr. Mivel a lányokat már általános iskolában is megnéztem, nem lettem volna hithű pap, a vért pedig nem bírom, ezért maradt a tanári pálya. 

Matek–fizika szakra jelentkezett.

De előtte 11 hónapig még katona is voltam, és nagyon sok leendő csoporttársammal együtt szolgáltam a hazát. Hódmezővásárhelyen együtt sörözgettünk a bisztróban, és úgy döntöttünk, ezt a hagyományt az egyetemi évek alatt is folytatjuk. Egy délután az egyik csoporttársam azzal védekezett, azért nem tud jönni, mert meteorológia-speciálkollégiumra kell mennie. Én nem hittem neki, azt gondoltam, csak ki akart bújni a fizetés alól, úgyhogy elkísértem az órára. Velem együtt öt hallgató volt a professzor szobájában, barátságos hangulatban telt az idő, így elkezdtem járni hozzá, és végül a matek mellett a meteorológia lett a főszakom. Tehát gyakorlatilag a sör segített hozzá a diplomámhoz.

Azonnal beleszeretett?

Mindig is imádtam a természetet, és csodáltam, hogy az ember milyen apró eleme a világnak. A meteorológia egyik fő pillére a légköri jelenségek és azok titkainak megismerése, ami nagyon vonzott. A 70-es években egy misztikus szakma volt ez, és általa olyan információkhoz jutottam, amiről a halandók csak a rádióból, televízióból hallottak.

Hogy lett ebből aztán tévézés?

Szerencsés időszakban végeztünk, hi­szen a médiában akkor már nem a bemondó ismertette az időjárás-jelentést, hanem úgy gondolták, hitelesebb, ha a meteorológus mondja el. Így a rádióban és a tévében is mi tűntünk fel.

Nem volt lámpalázas?

Egy picit, de mindig saját szavaimmal szerettem volna közölni a nézővel, hallgatóval, hogy például me­het-e strandolni a hétvégén. Ez akaratlanul is országosan ismertté tett.

Aztán elkerült az egyik kereskedelmi tévéhez, ahol teljesen máshogy nézett ki az időjárás-jelentés.

1997 nyarán kerestek meg, hogy szeretnék a tudást és a szépséget ötvözni, vagyis gyönyörű lányok mondanák el az időjárást a szakmai irányításom alatt. 15 alkalmas hölgyet kellett választanom őszig.

Sokan jelentkeztek?

Több mint 150 csodálatos lány jelentkezett a próbafelvételekre, nagyon nehéz munka volt! (nevet) Akkor jöttem rá, hogy a képernyőzés mennyire meg tudja „hülyíteni” az embereket, mert szerencsére én ugyanaz tudtam maradni. Aztán Barta Sylvivel, Gaál Noémivel és Onyutha Judittal nagyon jól dolgoztunk együtt, sokat tanultak tőlem a munka során.

A felesége soha nem volt féltékeny?

1974. augusztus 18-án házasodtunk össze, egyetemi szerelem a miénk. Fiatalon sokat jártunk társaságba, és nehezen dolgozta fel, hogy amikor ketten voltunk, inkább engem vettek észre. De elfogadta ezt a helyzetet, hogy olyan, mint Columbo neje. Megvolt a kettőnk privát élete, és a munkát élesen el tudtam választani tőle.

Néhány éve visszavonult. Hiányzik a képernyő?

Egyre kevésbé jelentett kihívást a napi operatív időjárás-jelentés, nem szeretem azokat a dolgokat, amik rutinná válnak. A hírcsatornákon már nincs akkora hírértéke az időjárásnak, mint 20–30 éve. De ennél fontosabb, hogy senkinek sincs a homlokára írva, hány esztendősen hagyja itt ezt az árnyékvilágot, és én szeretnék sok időt tölteni az öt unokámmal. 35 éven keresztül nem volt se karácsony, se újév, mert az időjárásban nincs szünet.

Azért a szakmától nem szakadt el.

Nagyon szeretem, amit most csinálok, mert nem szokványos, hanem valamilyen külső helyszínről jelentkezem be, és jobban előtörhet belőlem a tanári vénám. Úgy néz ki, hogy ez bejön, mert informatívabb, mint a száraz időjárás-jelentés. Ezenkívül rendszeresen tartok előadásokat Mi lesz veled, Föld, mi lesz veled, éghajlat? címmel, mert a klímaváltozás jelenleg a bolygónk egyik legnagyobb problémája, és sajnos már ott tartunk, hogy kiszabadult a szellem a palackból.

40 felett kezdett el igazán aktívan sportolni. Mi okozta a pálfordulást?

Mindig is sokat mozogtam, de két gyermek után kezdtem élni a tipikus magyar családapák életét: munka után hazamégy, felveszed a papucsot, aztán tévé, ropi, sörcsi. Valamikor negyvenéves korom környékén volt egy 350 méteres margitszigeti családi futóverseny, ahol csak az kapott ajándékot, akinek az egész családja befutott a célba. Én 150 méter után megsemmisültem, és a gyerekeim pillantásából kiolvastam a szomorúságot és a megvetést, hogy „apa még ennyit sem tud lefutni”. Mindig is úgy neveltem őket, hogy felnézzenek rám, és azt mondtam magamban, ilyen nincs, és ezután elkezdtem illegalitásban futni. 

Jöttek a sikerélmények?

Apránként, fokozatosan eljutottam odáig, hogy otthonról elfutottam az Árpád hídig, majd már le tudtam futni egy 5,2 kilométeres szigetkört. És beleszerettem az egészbe. A 90-es évek elején-közepén már mentek a tíz kilométerek, utcai futóversenyeken vettem részt, és Kocsis Árpi barátom mondta, hogy 2000-ben ünnepeljem azzal az 50. születésnapomat, hogy lefutom életem első maratonját. Egy kampány is indult, és az edzéstervem alapján 500 ember csatlakozott, ami óriási sikert hozott. Vagyis a 150 métertől el lehet jutni a 42 kilométerig, ha tudatosan csináljuk.

Tavaly viszont volt egy kis szívritmuszavara.

Derült égből villámcsapásként ért. Július 13-a, péntek, a szokásos éves nagy balatonudvari család­egyesítésen ébredés után kelet felé nézve csak fényes pontokat láttam, mintha besötétedett volna. Nem éreztem igazán rosszul magam, de jobban esett a hűvösben leülni. 

A lányom egészségtant végzett, és miután megvizsgált, mondta, hogy nem jól ver a szívem. Balatonfüreden megállapították, ez bizony szívritmuszavar, és ha magától visszaáll, az oké, de ha nem, akkor leállítják a szívem és újraindítják. Na ekkor kaptam kis híján sokkot, mert egyébként nem szoktam egyáltalán beteg lenni. Azóta óvatos vagyok. Nem lehet tudni, mitől volt, de figyelmeztetést kaptam, hogy annyira ne pörögjek. Azért síkvidéken bringázhatok, mert annyira nem megy fel a pulzusom. De jó két hónapig paráztam, és felfogtam, hogy én is halandó vagyok.

Mónika lánya Finnországban él a férjével és a három gyermekével. Milyen gyakran találkoznak?

Most voltam náluk, változó, hogy mikor megyünk épp, de nyáron ők is szoktak jönni. Szeretem a finn klímát, viszont nem élnék kinn, mert odavagyok ezért a kicsit bolond és érdekes országért a magyaros temperamentumával együtt. Egy hét után már honvágyam van.