Celeb

A vád szerint Dunába dobták VV Fanni holttestét

Bors

Létrehozva: 2020.01.05.

Kedden tarja meg az előkészítő ülést a bíróság Novozánszki Fanni meggyilkolásának ügyében.

Mint ismert, VV Fanninak 2017. november 20-án veszett nyoma, miután beengedte B. Lászlót a lakásába.

A vádirat szerint a vádlottnak akkoriban nem volt munkája, de költekező életet élt. Már rengeteg ismerősétől kért kölcsön, az adósságai csak nőttek. Egyik ismerőse mesélt neki Fanni jó anyagi helyzetéről. B. László először üzleti ajánlattal környékezte meg a lányt, aki azt elutasította.

A vádlottnak továbbra is pénzre volt szüksége, úgy döntött elmegy Fannihoz egy másik ürüggyel. A lány beengedte, ekkor a vádlott elkezdte ütni, verni, nem törődve azzal mi történhet Fannival. Miután a sértett elájult feltúrta a lakást értékeket vett magához, majd az ájult nőt, néhány holmijával és iratával együtt, hogy úgy tűnjön elutazott felkarolta és a kocsijához vitte. A lány időközben belehalt sérüléseibe.

A vád szerint a vádlott másnap a holttestét megkötözve, súlyt erősítve rá és a Dunába dobta. A holttestet azóta sem találták meg.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek