Azért, hogy színésznő lehessen, arra is képes volt, hogy fonógyárban vállaljon munkát. A Jászai- és Prima Primissima-díjas színésznővel Gödöllőn, a kastélyban beszélgettünk beteljesült álmokról.
Hevesi lány, Hatvanban született, és Marcaliban járt gimnáziumba Tóth Ildikó. A színművészetire elsőre nem sikerült bejutnia, ma mégis egy ország ismeri akár csak a Csinibaba, a Rokonok, a Jadviga párnája című filmekből.
– Nem jelöltem meg második lehetőséget, nem akartam más lenni, csak színész – mesélte a Borsnak Ildikó.
– Úgy volt, hogy egy amatőr színpadhoz, a Kaposvári Fonóhoz szerződöm, de a munkából nem lett semmi. Elszegődtem a fonógyárba dolgozni, hogy ne az anyukámék tartsanak el. A minőség-ellenőrzési osztályon a fonalak szakítószilárdságát és nedvességtartalmát kellett vizsgálnom. Hangzatos, de csak másfél hónapos munka volt, közben sokat jártam színházba. Tavasszal hazamentem, anya szoknyája mellé. Akkor így mondták, ma mamahotel. Újból felvételiztem a főiskolára, de megint nem vettek föl. Hallottam a felvételizőktől, hogy az akkori Nemzetiben van alternatív színészképzés, oda felvettek. Az az egy év komoly iskola volt, harmadszorra be is kerültem a főiskolára. Ehhez a pályához kell kitartás.
Ildikó szinte minden évben forgat, és ismerhetik a kosztümös napi sorozatból, a Bátrak földjéből is, ahol Zsuzsannát játssza. Szereti a karakterét, azt a kort, mégsem cserélné el a mostani életét.
– E kor szülötte vagyok, és azt vallom, bármikor is születtem, az az én választásom, hogy jót tegyek magam körül. Sokkal több dolog áll hatalmunkban, mint azt gondolnánk. Ha elkeseredem, dühös leszek, akkor ezeket a gondolatokat átszitálom magamon. Nem akarom mérgezni a saját életemet és bízom abban, hogy a többiekét sem fogom. Fontos, hogy mit árasztok magamból, én a harmóniát, a békét szeretném.
Ildikónak és férjének a szintén színész Domokos Lászlónak sikerült egy közös álmukat megvalósítani, kiköltöztek a városból.
– Kertvárosba költöztünk. Végre „túrhatom” a földet, gyümölcsfákat ültettünk a kertben anyukámmal és Lacival, aki változatlanul főz, nagyon finomakat, de nehezen viseli a kritikát. Százból egyszer szoktam mondani, hogy ez most ilyen vagy olyan lett, de azt nem szereti – neveti el magát.