Optimistán áll az élethez, a karanténidőszakot is remekül átvészelte. Persze voltak mélypontjai, mint mindenki másnak, pánikolt, hisztizett is, de a kapcsolata kiállta a próbát.
Két hónapja beszéltünk, akkor még örültünk, hogy lelassult a világ. De mi van most?
Sok mindent átértékeltem azóta. A párommal, Gáborral, újra felfedeztük, hogy milyen fantasztikus helyen élünk. Zöld, kert, kutyák, szabadság, madárcsicsergés, szamóca, diófa. Hatalmas mosollyal az arcomon megyek ki, hogy milyen szerencsés vagyok. A másik, hogy sokat spórolunk. Csak akkor mozdulunk ki heti egyszer, ha nagyon kell. Ezért jobban beosztjuk azt az élelmiszert, ami itthon van. Milyen husi van a mélyhűtőben? Milyen köret lehet a maradék egy répából? Ezt tartani fogom karantén után is, éle-tem végéig.
Biztos? Nem inkább visszazökkenünk a régi kerékvágásba?
Hiszek abban, hogy meg tudom tartani. Annyira nagy pofon volt ez a vírus. Ez a több mint két hónap olyan erősen hatott rám, főleg az első időszak, hogy emlékeztetni fog, erre vigyázni kell. Makacs vagyok, így hagytam abba a dohányzást is. Ami az épülésemre szolgál, azt betartom. Több mint két éve úgy tettem le a cigit, hogy elmentem fogorvoshoz, űrlapot töltöttünk ki, és amikor azt kérdezték, dohányzom-e, bekarikáztam, hogy nem. És soha többé nem gyújtottam rá.
Mit érdemes még megtartani?
Sokkal jobban odafigyelünk egymásra Gáborral, jobban igénylem, hogy elmondjam neki minden dolgomat. Ezt tartani szeretném, nem maradhat el arra való hivatkozással, hogy ma sok volt a munka.
Én azt hittem, meg fog őrjíteni a férjem, és karantén végére elválok.
Én is így voltam vele, de bebizonyosodott, hogy nem véletlenül élünk együtt tizennyolc éve. Kiderült, nekünk ez nem volt próbatétel, nemcsak egy pár, de jó csapat is vagyunk. A karantén mit sem változtatott. Sőt, olyan jó este összebújni a kanapén, és megnézni egy krimit a takaró alól.
Árpa Attila kiírta a Facebookra, hogy ön hiányzik neki a karanténból.
Édes volt! Szeretem őt, és nekem is nagyon hiányzik. Tíz éve vagyunk barátok. Nekünk ez a darab, a Tortúra még korona a barátságunkon. Hiányzik az a nagy erős ember, megölelném már. Minden előadásba belehalunk, nehéz lelkileg és fizikálisan is, aztán persze könnyes szemmel állunk a tapsrendben, és alig várjuk a következőt. Megfogadtuk, soha többé nem fogunk nyavalyogni, ha Tortúra lesz. Ezt nem fogom betartani! (nevet)
Láttam, azért volt mélypont is.
Volt, hogy rajtam is eluralkodott a pánik. Mi lesz velem színház nélkül? Féltettem a barátaimat, az apukámat, a családom. Igenis hisztériáztam magamban, görcsösen néztem a híreket. De minden hepe után hupa jön, vagyis a saját hajamnál fogva kirángatom magam a gödörből. Ne higgyék, hogy mindig happy vagyok. Az az alapállapotom, hogy optimistán tekintek a világba, de nekem is vannak mélypontjaim. Sokan megköszönték, hogy ezeket is megmutattam a közösségi oldalamon.
55 ezer követője van, az szép.
Szeretem őket, szuper csapatom van az Instán. Napi kapcsolatban vagyunk, beszélgetünk. Azért jöttek az oldalamra, mert szórakoztató posztokat teszek ki. Kis kompakt Balázs Andi csomagot kapnak, főzés, verselés, vicceskedés, komolykodás, minden, amire a kedves látogatónak szüksége van.
Mi hiányzik?
Nagyon hiányzik, hogy elutazzam Párizsba, ahová az évfordulónkon április ötödikén mentünk volna, de az ismert okok miatt elmaradt. A színház, a család és a barátokon kívül nagy hiányérzetem nincs. Talán az, hogy megigyak egy habos kávét a kedvenc helyemen nagy dumaparti közben.
