Már hetvenkedhet(ne) Mikó István, hiszen betöltötte hetvenedik születésnapját. A Jászai Mari-díjas Érdemes művész azonban nem vág fel a korára, inkább dolgozik, hiszen élete a színház.
Forrás: Bors
A születésnapján is dolgozott, a Turay Ida Színház előadásában, Az Indul a bakterház című darabban Szabó bakterként mulattatta a közönséget. Nem is jutott idő ünneplésre?
– A legutóbbi előadáson, ami egészen véletlenül a születésem napjára esett, szokás szerint elfoglaltam helyemet a színpadra varázsolt „budiban” – mesélte nevetve Mikó István. – Kaptam a végszavakat, válaszoltam is rá legjobb tudásom szerint, de aztán egyszer csak – a szerep szerint – ki kell jönnöm a retyóról.
– Végül is, nem maradhat senki élete végéig odabent.
– Így igaz. Ki is „penderültem”, és azt hittem, rosszul látok, amikor a partneremre tekintettem. Egy parasztasszony állt velem szemben, ez eddig rendben is lenne, de amikor megszólalt a lelkem, azonnal éreztem, valami turpisság van a dologban. Olyan tájszólással beszélt, hogy fulladozni kezdtem a röhögéstől.
– Pedig nem illik nevetni a színésznek.
– Akadnak kivételes esetek, ilyen volt ez is. Amíg én odabent trónoltam, addig a kollégák mindent elrendeztek kint, a színpadon. Beavatták, máig sem tudom miként, a közönséget is. Szóval, amint kiléptem, dübörgő taps fogadott, meg az öregasszony, aki nem volt más, mint a színház igazgatója, Darvasi Ilona. Ekkora tapsot még soha nem kaptam egy vécét elhagyó alakításomért. Dőlt a nézőtér, én pedig nyeltem a könnyeimet. Meghatódtam.
– Tényleg nem számított az ünneplésre?
– Nem. Magam arra készültem, hogy tisztességgel lejátszom a szerepemet, aztán csak úgy öregesen, nyugalomban, békében ünnepelek otthon.
– Milyen érzés hetvenévesnek lenni?
– Olyan, mint hatvankilencnek, és remélem olyan, mint amilyen hetvenegynek lesz. Nem érzek különbséget, ez csak egy mérföldkő az életemben. Remélem, még hatalmas távok állnak előttem, amelyeket be kell „futnom”. Életem a színház, boldog vagyok, hogy ebben a covidos időben is dolgozhatok. Szülinapi ajándéknak tekintem, hogy Deák Kristóf első nagyfilmjében is számítanak rám, egy öreg nyuggert játszom, akit a társaival együtt alaposan megvezetnek. Többet nem árulok el a filmről, de szerintem jó lesz.
