Celeb

Hoppá! Új szerelme van Szegedi Fecsónak, ő testesíti meg számára az ideális nőt – fotó

Bors

Létrehozva: 2020.12.16.

Szegedi Fecsó és Vasvári Vivien válása nem ment konfliktusoktól mentesen, az egykori házaspár azóta azonban már megbékélt egymással. Vasvári is belevetette magát egy új párkapcsolatba, ami sajnos szakítással zárult, és Fecsó is hónapokig egy párt alkotott a nála 16 évvel fiatalabb Viviennel, azonban már ők sincsenek együtt.

most azonban Úgy tűnik azonban, Fecsóra ismét rátalált a szerelem, ugyanis sejtelmes fotót osztott meg közösségi oldalán.

– Én nem ismertem Beát, szinte semmit sem tudtam róla, a közösségi oldalon kezdtem el követni. Egy idő után úgy döntöttem, a kezembe veszem a dolgok irányítását, és írok neki. Az üzenet lényege annyi volt, hogy ő testesíti meg számomra az ideális nőt – mondta a Blikknek Fecsó, akinek két hónapja, másfél évvel a szakításuk után mondták ki a válását Vasvári Viviennel.

– Nem kellett sokáig várnom a válaszra, Bea is írta, hogy én vagyok a zsánere. Sajnos, a jelenlegi járványhelyzet miatt nem tudtam exkluzív randevúra vinni, így kétszer elmentünk sétálni, ami alatt kiderült, hogy szimpatikusak vagyunk egymásnak. Klasszikus, régimódi romantika ez – vallotta be nevetve a vállalkozó.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek