Nika drámai vallomása a sztárság árnyoldaláról: Volt, hogy meg akartak verni!

12 éves kislányként ismerte meg az ország Veres Mónikát, aki a Papa ne félts című dalával örökre belopta magát az emberek szívébe. A ma már 35 éves énekesnőnek számtalan hű rajongója akad, ám a több évtizedes pályafutás során jó párszor megtapasztalta, hogy bizony nem mindig fenékig tejfel a sztárok élete.

– Tizenkét évesen a Dáridónak köszönhetően csöppentem bele a nagybetűs életbe, amit akkor igazából fel sem fogtam, csupán élveztem, hogy énekelhetek és azt csinálhatom, amit szeretek. Bár azóta már jó pár évtized eltelt, de olykor ma is megdöbbenek, hogy mennyien emlékeznek a „kicsi Nikára” és arra, hogy mikor és hol kezdődött el a pályafutásom – kezdi a Borsnak Veres Mónika, aki szerint az egyik legnehezebb feladat, hogy reálisan lássuk önmagunkat, és kívülről szemléljük életünk történéseit.

– Egyszerűen csak hálás vagyok a lehetőségeknek, amiket az elmúlt évtizedekben kaphattam, mert tényleg minden álom teljesült, amire vágytam. Soha nem építettem tudatosan a karrieremet, és gyerekként sem voltam egy exhibicionista típus. Nem vágytam sztárságra, ismertségre, mégis énekesnő lettem, ami a mai napig felfoghatatlan számomra. Bár jól tudom, hogy én nem az az előadó vagyok, akinek kívülről fújják az összes dalát, mégis nagyon igyekszem, és keményen dolgozom azért, hogy a koncertjeimen olyasvalamit adhassak a közönségemnek, ami egyszeri és megismételhetetlen – vallja Nika, akinek bár tehetsége megkérdőjelezhetetlen, mégis többször megtapasztalta már a sztárság árnyoldalát.

– Nagyon hálás vagyok a rajongóimnak, akik már hosszú évek óta nagy érdeklődéssel követik a pályafutásomat, ám bevallom:

Volt olyan, hogy zokogva rohantam az öltözőbe, mert cserben hagyott a közönségem. Egy céges rendezvényre voltam hivatalos, ahol össze-vissza lézengtek az emberek, és mindenki hátat fordított nekem. Borzasztó megalázó érzés volt

– mesélte Nika, akinek sajnos nem ez volt az első, és utolsó kellemetlen élménye.

– Olyan ingyenes szabadtéri koncertem is volt, amire három ember jött el, és azok csak az italpultot támasztották. Persze tisztában vagyok azzal, hogy nem mindenkinek tetszhet a zeném, és nem is akarom senkire ráerőltetni magamat, de ezért van a tévé kapcsoló, hogy ha az embernek nem tetszik valami, akkor tovább lépjen onnan. Egy ingyenes szabadtéri koncerten nem kötelező a megjelenés, úgyhogy nem értem miért kell direkt megbántani a másikat. Senki életét nem akarom megkeseríteni azzal, hogy engem "kell" hallgatnia... Teljesen megértem, ha valakinek nem dívik a zeném, de akkor ne jöjjön oda csakazért, hogy megalázhasson. Sok évbe telt, mire megtanultam, hogy ez bizony egy kőkemény szakma, amiben mindig, minden helyzetben ki kell állni magunkért. Számomra egyébként ez az egyik legnehezebb feladat, ugyanis egyáltalán nem vagyok olyan határozott, magabiztos és kemény, mint amit megkövetelne az előadőművészet. Én tiszta szívvel, meztelen lélekkel állok a közönség elé, akiknek mindenemet oda adom s csak remélni merem, hogy a zenémmel valami jót adok az embereknek – magyarázza az énekesnő, akinek már kamaszkorából is vannak ehhez hasonló történetei.

Kislány koromban még a HÉV-en is meg akartak verni, mert éppen nem voltam szimpatikus valakinek. Ezek nagyon mély nyomot hagynak a lelkembe, s amikor már próbálnám túltenni magam a történteken mindig jön egy újabb arcon csapás, amit évekig emésztgethetek. Az egyik legmeghatározóbb, amit talán sosem fogok elfelejteni, csupán egyetlen mondat volt, amit egy tévéforgatáson kaptam. Már bent ült a közönség, mindenki csöndben volt és a kezdésre vártunk. Éppen forgott a kamera, vettem a levegőt, amikor egyszer csak valaki hangosan bemondta, hogy "Istenem, ez is idejött nyavalyogni". Teljesen levert a víz, azt hittem, hogy a szöveget is el fogom felejteni, de nagy nehézségek árán összeszedtem magam és lenyomtam a koncertet – zárta Nika, aki végül nagy sikert aratott a tévéfelvételen, legbelül mégis kudarcként élte meg a történteket.