A Szerencsekerék, a Százból egy és Az erőd című műsorok vagány műsorvezetője volt Vízy András, akinek csibészes mosolya a kilencvenes években beégett a nappalinkba a képernyőn keresztül. Aztán egyszer csak eltűnt.
Forrás: Dombóvári Tamás
Vízy András, számos közkedvelt show műsorvezetője ma kommunikációs szakemberként és érzelemkutatóként a háttérben dolgozik, most már nem ő áll a fókuszban, hanem a munkájának az eredménye. Legalábbis ezt bizonyítja az a rengeteg visszajelzés, vitaindító beszélgetés, amely legújabb projektjének, a Covid-sétáknak „termése”.
A járvány miatt felerősödnek a problémák
– Amikor valaki meghallgatja a másikat, odafigyel rá abban az időben, amit együtt töltenek, és úgy érzi, hogy partnerségre talál, akkor az ember biztonságot kap. Ez az érzés pedig nagyon kell most mindenkinek ebben az időszakban, amikor egy világjárvány közepén próbáljuk tovább élni az életünket. A bezártság nyomán megszűntek azok a ventillálási pontok, ahol eddig minden értelemben ki tudtuk ereszteni a gőzt. A járvány miatt beszűkült mozgástérben pedig felerősödhetnek a problémák. Sokkal többet vagyunk magunkkal, az érzelmeinkkel, és nem tanultuk meg, hogy mit kezdjünk ezzel a helyzettel – mesélte a Metropolnak Vízy András, honnan indult a Sétálj velem és beszélgessünk projekt, amelynek az a lényege, hogy András beszélgetős sétája alatt kiszellőzik a lélek is.
A válaszok bennünk vannak, csak meg kell hallani
Nincs kötelező téma, nem kell megfelelni semminek és senkinek, egyszerűen csak van lehetőség az érzelmekről beszélni valakinek, aki meghallgat és kérdéseket tesz fel. A válaszok aztán belőlünk jönnek, csak meg kell hallani.
A felismerés megvan, hiszen mindenki idegesebb, feszültebb. Utána jön a beazonosítás, vagyis az, hogy én hol vagyok a rendszerben és egyáltalán mi történt a rendszerrel?
Beszélgetés közben együtt vagyunk, de nem én mondom meg, hogy mi a megoldás, hiszen magam sem tudom. Viszont mindenki megtalálja magának, ha azt érzi, hogy egy elfogadó közegben van. Akkor meg meri lépni azt, amit nem mer meglépni.
A testtel együtt megmozdulnak az érzések is
Vízy András vallja: úgy teljes a kép, ha ő is őszinte.
– Tavaly télen észrevettem magamon és a szűk környezetemen, hogy hiányzik a kimozdulás, vagyis én is elindultam – avatott be személyes motivációjába a lélek trénere.
– Régen egyébként a kerengők is erre voltak, hogy miközben mozog a test a sétával, megmozdulnak a gondolatok és a lélek is. Ha az embernek be van állva a lelke, nem tud megmozdulni. Viszont ha elindul, akkor bármi lehetséges. Pontosan úgy, ahogy a Zorba, a görög című filmben van: „Táncolni kell, uram, a zene majd csak megjön valahonnan...” A lényeg: kimozdítani az embert lelkileg és testileg is ebből a helyzetből. Mozdulni kell! Az érzelmeinkért felelős háló hossza az agyunkban 16 km. A tudatosságért felelős rész pedig csupán 11 milliméter – érzékeltette a szakember az arányokat, vagyis hiába határozzuk el a „11 milliméterben”, hogy valami hogyan lesz, mert jöhet egy élethelyzet, amely érzelmileg megmozdít, és elsodor a 16 kilométer valamennyi nem várt tartalmával együtt.
Hol fáj most a legjobban a lélek?
– Nem mindegy, hogy amit mondunk, azt hogyan mondjuk a másiknak. Nem mindegy, hogy mielőtt kimondjuk, hogyan fogalmazzuk meg magunknak, magunkban – sorolja Vízy András, akinél számos problémát és lelki terhet pakolnak le alkalmi sétapartnerei. De vajon hol fáj most, a koronavírus-járvány kellős közepén a legjobban a lélek?
– Ott, ahol tudatosítják, ahol szembenéznek vele. De ez nem baj, ez jó. Ha eljutok oda, hogy fáj, de nem foglalkozom vele és elnyomom, az nem megoldás. A nehéz érzéssel, a félelemmel szembenézni az pontosan olyan, mint a születés harmadik fázisa, az úgynevezett „véres csata”. Ha ezen nem megyek át, akkor nincs fellélegzés.
Veled is megtörténhet
A felvetett témákat, érzelmi helyzeteket, állapotokat aztán András – természetesen a nevek megváltoztatásával – megvitatja a Facebookon is követőivel, ahol számos megvilágításban, közösen járnak körbe olyan élethelyzeteket, amelyek bármikor, bármelyikünkkel megtörténhetnek, vagy akár éppen most történnek.
– Ezeket a közös gondolkodásokat előre megbeszélem az alanyaimmal, akiknek megőrzöm az inkognitóját, amikor a történetüket elmesélem. Ennek gyakran van egy olyan hozadéka is, hogy a megértő közegben, a meghallgatásban és az elfogadásban találják meg az útjukat.
