Bár lehetetlen kiemelni akár csak egy filmet is Jean-Paul Belmondo munkásságából, kísérletet teszünk erre.
Kifulladásig (1960)
Bár addigra már számos filmben szerepelt, az igazi áttörést Jean-Paul Belmondo számára a francia új hullám alapfilmjének tartott Kifulladásig hozta meg. A François Truffaut ötlete alapján készült, Jean-Luc Godard rendezte filmben a két főszereplő (Belmondo partnere Jean Seberg volt) nagy önállóságot kapott a figurák megformálásában, a párbeszédeket is beleértve. Godard nem azt kívánta, hogy játsszák, hanem azt, hogy éljék a szerepüket. Belmondo nagyon szerette a filmet, és saját szerepét rokonnak érezte azzal a figurával, amelyet egyik példaképe, James Dean formált meg a Ok nélkül lázadó (1955) című drámában.
Bolond Pierrot (1965)
Jean-Luc Godard filmkje a francia új hullám egyik legnagyobb klasszikus alkotása. Ebben Anna Karina Belmondo partnere, akivel megszöknek, senki nem tudja, merre tartanak. Gátlástalanok, s félredobva minden társadalmi normát, lopnak, ölnek, hajszolják a gyönyört. Bolond Pierrot egyszer rájön, hogy a nő megcsalja, és ebben a helyzetben is a maga módján reagál: erőszakkal.
Borsalino (1970)
Bár Alain Delon és Jean-Paul Belmondo első közös filmje a Légy szép és tartsd a szád! volt 1958-ban, akkor még mindketten csak mellékszereplőként bukkantak fel Mylène Demongeot és Henri Vidal mellett, tizenkét évvel később azonban már a francia film első számú sztárjai voltak. Mégsem sikerült őket sokáig egy filmbe összehozni, míg végül a producernek felcsapó Delon összehozta ezt a projektet. A Borsalino két valóban létező marseille-i gengszter, Paul Carbone és Francois Spirito történetét beszéli el, és rengeteg pénzt költöttek rá, cserébe sikerrel vetítették a világ számos országában, noha pont az amerikai piacon nem érte el a várt hatást. A Borsalino ugyan fontos állomás a gengszterfilm zsáner történetében, Claude Bolling zenéje mellett mégis inkább arról ismert utólag, hogy Belmondo és Delon összevesztek a forgatás közben, olyannyira, hogy pereskedésig fajult az ellentétük. Ez volt továbbá az a film is, melyet a BBC1 megszakított 1997-ben, amikor bemondták Diana hercegné tragikus halála hírét.
A profi (1981)
Talán A profi Belmondo legismertebb filmje, a Georges Lautner-sorozat legfontosabb darabja, Ennio Morricone zenéjével. A főszereplőnek, Josselin „Joss” Beaumont-nak, a francia titkosszolgálat megbízásából egy afrikai diktátort kellene likvidálnia, ám időközben megfordult a politikai széljárás, megbízói pedig feladják Beaumont-t. Az ügynök azonban visszatér Párizsba és elhatározza, hogy bosszút áll azokon, akik elárulták, továbbá hogy teljesíti az eredeti küldetést, és megöli N'Jala elnököt.
Egy ember és a kutyája (2006)
Belmondo egyik utolsó filmje, amit súlyos betegsége (Korzikán szélütés érte) és egy otthoni baleset (megcsúszott a fürdőszobában, és combnyaktörést szenvedett) után vállalt el barátja, Francis Huster kedvéért. Ez Vittorio De Sica Umberto D. – A sorompók lezárulnak című neorealista filmremekének remake-je. Ebben egy idős hajléktalant alakít Belmondo, aki senkire sem számíthat, csak a hűséges kutyájára. Miközben az öregember a maga egyszerű módján próbál jó gazdája lenni az állatnak, állandó megaláztatásban van része.
(via)
