A népszerű Kossuth-díjas művész nem tudja magát a kandalló előtt kötögető nyugdíjasként elképzelni. Azt mondja, ha a munka helyett a pihenést választaná, vége lenne számára a világnak.
Forrás: DFP
Október 7-én lesz a születésnapja. Hogyan fogja megünnepelni?
Hű, megint egy szülinap! Mi nem szoktunk túl nagy ünnepségeket csapni. Összejön a család, az ünnepelt kedvenc tortáján gyertyát gyújtunk, énekelünk egy köszöntőt, koccintunk, és sokat beszélgetünk, nevetünk, örülünk, hogy együtt lehetünk.
Nem látszik önön a kor.
Én ezzel nem foglalkozom! Minden kornak megvannak a magához illô szerepei, viselkedési formái. Kezdő színészként dolgoztam olyan kollégával, aki közel egyidős volt velem, a gondolkodásában és a viselkedésében viszont öregnek tűnt. Az első vígszínházi szerepemben aztán Darvas Iván volt a partnerem, aki idősebb volt nálam, mégis úgy éreztem, mintha együtt végeztünk volna a főiskolán. Akkor megtapasztaltam, hogy a kor nem a születési évszámtól függ.
Hogyan telt a nyara?
Munkával. Készítettem egy lemezt, amiben Tolcsvay Laci nagy segítségemre volt, és persze a megszokott zeneszerzői gárda is mindent megtett, hogy sikeres dalokat csináljunk. Bródy, Móricz Misi, Anti Tamás és a vígszínházi kollégám, Fesztbaum Béla is besegített egy dal erejéig. A szöveget, mint mindig, kortárs és klasszikus magyar költők versei adják. A címe A vitéz, a kalóz meg a nagymama. Remélem, ez a cím mosolyt csal az arcokra, mert szerettem volna, ha ezután a hosszú, egymástól elzárt időszak után jókedvre tudom deríteni a közönséget. Élvezem, hogy kezd kialakulni a borító is, amin a nagymama nem fotelban kötöget, hanem gördeszkán siet az unokájához.
Néhány évvel ezelőtt önéletrajzi könyvet írt. Mi késztette erre?
Egyáltalán nem akartam megcsinálni. Annyi mindenki ír manapság az életéről könyvet, én pedig szeretek bizonyos dolgokat megtartani magamnak, nem pedig megosztani a publikummal. Inkább a szerepeimen keresztül közlöm azokat a gondolatokat és érzelmeket, amiket szívesen elmondanék másoknak is. De aztán egy hallatlanul kedves szerkesztőnő meggyőzött arról, hogy szülessen meg ez a könyv.
A könyvben szó esik a fia születése utáni nehéz időszakról is.
Tamás három héttel korábban jött a világra. Míg el nem érte azt a súlyt, amit akkor kellett volna, amikor megszületik, kórházban volt. Nem mehettem be hozzá, csupán az ablakon keresztül nézhettem. De szerencsére hamar túlestünk ezen.
Sok filmben szerepelt, melyik a kedvence?
Amikor egy színész elvállal egy szerepet, fontos, hogy milyen a szerep, ki a rendező és kik a partnerek. Az is, hogy hol, kinek és mikor játszunk. Ha egy olyan filmben sikerül szerepet kapni, ami sok év után sem öregszik el, és még mindig fel tudja hívni magára a közönség figyelmét, azt szereti az ember. Szerette, amikor csinálta, és szereti, amikor később újra megnézi. Szerencse kell hozzá, hogy az ember ilyennel találkozzon.
Van szerepálma?
Soha nem volt ilyen kívánságom, mert nagy csalódásokhoz vezethet. Láttam rengeteg olyan előadást, amit nagyon nagyra tartottam, és sokat tanultam belőle. Hogy miben játszanék szívesen, az, mint már mondtam, nemcsak a szereptől függ, hanem a többi alkotótól is. Egy darab csak a véleményünktől, a gondolatainktól lesz mai, nem pedig a modern díszlettől és jelmezektől. Azt hiszem, ez a lényege mindennek.
Ha visszapörgethetné az időt, újra ezt a hivatást választaná?
Mást nem tudnék. De lehet, hogy nemcsak színészként dolgoznék, mert érdekel a dramaturgia, a rendezés, meg még sok minden, ami a színházzal kapcsolatos. Hegedülni viszont szerettem volna megtanulni. Egy évvel hamarabb mentem iskolába, mint a mai gyerekek, és nem tudtam úgy koncentrálni. Azt mondták a zeneiskolában, kislányom, gyere jövőre, de addigra elment tőle a kedvem.
Több korosztály nőtt már föl a lemezein. Az unokái ismerik ezeket a dalokat?
Nem tudom, mert a jelenlétemben ritkán hallgatnak zenét, csak ha egyedül vannak. A koncertjeimre néha-néha eljönnek, igaz, sokszor én hívom őket, mert kíváncsi vagyok a véleményükre, például az egyik lemezemnek, a Kezdődhet a mulatságnak a címét ők választották. Egy ideig Amerikában éltek, amikor néha kimentem hozzájuk látogatóba, a legkisebb gyereket mindig sikerült valami dallal magamhoz édesgetnem. Amikor visszaköltöztek Magyarországra, hozzá kellett szokniuk az itthoni élethez, szokásokhoz, amit ők még nem ismertek, így nem azzal foglalkoztam, hogy hallgatják-e a dalaimat, hanem örültem, ha meg tudtak felelni az itthoni elvárásoknak.
1996-ban súlyos autóbalesetet szenvedett, kómába esett. Átértékelte az életét?
Nem értékeltem át. Utána még két olyan betegségem volt, amit nem sokan élnek túl, de nekem hál’ istennek sikerült. Egyikre sem gondolok, nem akarok velük foglalkozni, mindössze annyi, hogy étrendet váltottam. Gondolkoztam rajta, mi az, amit rosszul csináltam, de nem sikerült igazán rájönnöm. Ebben a szakmában egyszerűen nem lehet megtenni, hogy kevesebbet vagy másképp dolgozzak.
Ezek szerint nem sok ideje jut pihenésre?
Szerintem abban a pillanatban, ahogy az ember belekényelmesedik a fotelbe, és nem próbálja a fizikumát megmozgatni, vagy az agyát állandóan frissíteni, vége a világnak. Nekem egyelőre nincs ilyen gondom, hiszen A vitéz, a kalóz meg a nagymama című lemezem ősszel jelenik meg, és a Pesti Színházban októberben lesz a bemutatója Yasmina Reza kitűnő francia író darabjának, amit Török Ferenc rendez nagyszerű szereposztással, a címe Bella Figura, amelyben egy igazán kedvemre való szerepet játszom, remélem, meg tudom nevettetni a nézőket. Rájuk fér két járványos, szomorú év után. Szeretném, ha mindkettő minél többekhez eljutna.
