Celeb

Iker kislányokat vár Vágó Zsuzsi

Bors

Létrehozva: 2021.10.27.

A Budapesti Operettszínház színészője, Vágó Zsuzsi babát vár. Párjával, Tamással 2012-ben mondták ki a boldogító igent, de a gyermekáldás azóta váratott magára. A legnagyobb musical karakterek után most azonban egy új „szerepre” készülhet.

Zsuzsi szerencsésnek érzi magát, mert rosszullétek és émelygés nélkül telt el a babonás időszak.

– Végig tanítottam és táboroztattam az első trimeszterben. Ez kellőképpen elvonta a figyelmem, nem idegeskedtem – mesélte lapunk érdeklődésére a színésznő, aki a Szegedi Szabadtéri Játékok idei előadásait már nem vállalta el.

– Az Apáca Showban Mary Patrick nővért játszom, egy elég nagy testtöméssel. Úgy éreztem, nem tenne jót sem nekem, sem a terhességemnek a nyári melegben egy ilyen jelmez egy pörgős koreográfiákkal teli előadásban – fűzte hozzá.

Mindenben együtt

Zsuzsi és a férje is nyugodt természet, egymást segítik a várandósság alatt. A színésznőnek szüksége is van a támogatásra, hiszen ikreket hord a szíve alatt. A pár már azt is tudja, hogy három hónap múlva két kislány érkezik majd hozzájuk. 

– Megvannak a nevek is, de még nem szeretnénk elárulni. Nagyon várjuk már őket. Igyekszem sokat olvasni az iker babákról és tartom is a kapcsolatot más sorstárs anyukákkal – mesélte boldogan a színésznő, aki szinte kivirult az anyaságtól. Zsuzsiékban más párokkal ellentétben nincs félelem, hiszen, ahogy a férje mondja: „Nekünk ez lesz a természetes, hiszen mi nem tudjuk majd, milyen egy babával.”

Nagy változás

A színésznő mindig pörög, ezer fokon ég, azonban most vissza kellett vennie a tempóból. 

– Nem vagyok egy kényelmes, otthonülős kismama, de muszáj volt lelassulnom. A tanítást szüneteltetem, az évadot a színházban már nem kezdtem el. Magántanítványaim még vannak, de két babával a pocakomban már nem olyan kényelmes énekelni – hangsúlyozta Zsuzsi, aki párjával együtt izgatottan várja az előttük álló időszakot, boldogabbak mint valaha.

– Úgy alakult minden, ahogy terveztük – tette hozzá Zsuzsi, akinek ezúton kívánunk nyugodt babázós éveket!

Remek társaságban

A magyar hírességek között bőven találni ikreket nevelő szülőket. Kollányi Zsuzsi 2018-ban hozta világra iker fiait Bálintot és Bencét. Vágó Zsuzsi kollégája, Bálint Ádám pedig 2017-ben lett egy ikerpár, Johanna és Benjámin édesapja. De amíg ők már tanulják a szülőség csínját, bínját, Rúzsa Magdi még izgatottan várja, hogy megpillanthassa születendő három babáját.
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek